Bevette Pozsonyt a Budapest Wolves, sikerült a visszavágás

Iványi MártonIványi Márton
Vágólapra másolva!
2007.04.01. 22:03
Címkék
Első megmérettetésükön az évben a Budapesti Farkasok 12-16 arányban nyertek a Bratislava Monarchs ellen. Tavaly, az ideihez hasonló előszezon mérkőzésen, a cseh bajnokságban jeleskedő szlovákok 14:9-re verték a budapesti csapatot, így volt mit törlesztenie a Farkasoknak.
Első idei mérkőzését idegenben nyerte meg a Budapest Wolves
Első idei mérkőzését idegenben nyerte meg a Budapest Wolves
Első idei mérkőzését idegenben nyerte meg a Budapest Wolves
Első idei mérkőzését idegenben nyerte meg a Budapest Wolves

A Monarchs végezte el a kezdőrúgást, így a Farkasoké volt az első támadás joga. A szlovákok felkészültek a magyar csapat futójátékából, azt kibontakozni nem engedték. Ez azonban nem akadályozta meg Yordan Vasyl irányítót és Király Csanád elkapót, hogy két 25 yardos átadást hozzanak össze. Mikor már mindenki arra készült, hogy a Farkasok felkerülnek az eredményjelzőre, jött egy kihagyás az irányító részéről és passza Miroslav Orság kezei közt landolt.

A második negyed során a szlovák védők igen agresszíven kezdtek, olyat láthatott a közönség, amit remélhetőleg a szezon során nem sokszor fognak; Cseperkáló Pétert a Wolves futóját Stanislav Gasparovich nemes egyszerűséggel hanyatt fejelte.

Az büntetésekkel tarkított negyedben a Farkasok rúgója Sviatkó Gábor egy mezőnygóllal megszerezte a vezetést a magyarok számára (0-3), majd Yordan és Király újabb összjátékának, és az elkapó nagyszerű testcseleinek köszönhetően az kilenc pontosra bővült (0-9, az extrapont kimaradt).

A harmadik negyed további részében a Monarchs a korábbi három interception ellenére továbbra is erőltette a passzjátékot, amely egy ideig működni is látszott. Martin Reich és Anton Karpat elkapók 38 yardot hoztak össze két akció során, majd Múdry egy újabb rosszul sikerült átadását a fiatal Ágota Balázs 60 yardot cipelte vissza, első kísérlethez juttatva a Farkasokat a szlovákok 18 yardos vonalán. Az előnyös helyzetben Yordan passzát az egész meccsen kiválóan játszó, az MVP díjat is elnyerő Király váltotta ismét pontokra (0-16, extrapont sikeres).

A negyedik negyedrészben a Farkasok védelmének kihagyásainak, részben a Farkasok támadóinak szabálytalanságainak, illetve a Monarchs feléledésének köszönhetően hatalmas izgalmakat hozott.

Eközben a Monarchs sikerre vitt egy negyedik kísérletet, majd Slewicky ismételt remek játéka ellenére – a célterületen ütött el egy labdát az elkapó elől – újabb touchdownt értek el egy átadásból.

A Farkasok sikertelen támadása után újra a Monarchs birtokolta a labdát, az amúgy védőt játszó amerikai Mike Branant is bevetették futóként és egy perccel a meccs vége előtt eljutottak a budapestiek térfelére. Egy ritkán látható trükkös passzkísérletet nagy szerencsével védekeztek ki a magyarok, majd a Múdry passzát megfogni készülő szlovák játékost John Trikkas a levegőben szerelte, ezzel bebiztosítva a Wolves győzelmét.

A Farkasok az igen erős cseh bajnokság tavalyi második helyezettjén négy ponttal felülkerekedtek, azonban mind a támadó, mind a védőjáték területén rávilágított a meccs a hiányosságokra.

A budapesti csapat passzvédelmének fel kell szívnia magát a következő hetekre, míg a támadófalnak, a futóknak és az ukrán irányítónak összehangoltabban kell dolgoznia. A Budapesti Farkasok a jövő héten az Osztrák Bajnokságban, a Lower Austrian Titans otthonában lépnek pályára.

Az első hazai meccsre pedig 2007. április 14-én kerül sor a BVSC stadionban, 15:00-i kezdettel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
Helyszín: Pozsony, Istorchem Stadion
Bratislava Monarchs - Budapest Wolves 12-16
Pontszerzők: Sviatkó Gábor, Király Csanád, Anton Karpat, Martin Reich
Jók: Király, Yordan, Cseperkáló, Mihálovits, Bíró, Slewicky, Trikkas, Noure, Péter, Ágota, Hubay, ill. Reich, Karpat, Branan, Grnácik, Krátky, Gasparovich, Kosorín
Legfrissebb hírek

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
18 perce

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
23 perce

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
46 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
1 órája

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik