Pekingi mélypont, kolosszális klasszisok földön és vízben

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2012.07.14. 14:06
Címkék
Egészen fantasztikus olimpiát rendezett Peking 2008-ban. Dacolva a politikai és környezeti nyomással, pénzt és energiát nem sajnálva, mindent elsöprő erővel mutatták meg a világnak a kínaiak: ennél jobbat nemigen lehet alkotni, ha ötkarikás játékokról van szó. A pekingi versenyek magyar szempontból egyáltalán nem voltak sikeresek, a három megszerzett arany és a mindössze tíz érem messze elmaradt a korábbi évtizedekben nyújtott teljesítményeinktől.



Kovács Katalin és Janics Natasa megvédte athéni bajnoki címét Pekingben
Kovács Katalin és Janics Natasa megvédte athéni bajnoki címét Pekingben



Peking már 2000-ben rendezett volna olimpiai játékokat, és tulajdonképpen az egyik legnagyobb esélyesnek számított akkor, de végül Sydney meglepetésre megelőzte a mindent eldöntő voksolás során. Ilyen gond nem volt a 2008-as pályázatot illetően, 2001-ben Moszkvában már a második körben eldőlt, hogy Toronto, Párizs, Isztambul és Oszaka helyett a kínai főváros adhat otthont a XXIX. nyári olimpiának.

A nyolcas szám jegyében (ez Kínában a gazdagság, a jólét száma) kezdődött meg a program. A megnyitóra 8. hó 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor került sor. Az ünnepségre a grandiózus, vagy a gyönyörű jelző még kevés is lehet, egészen magas színvonalú előadásokat láthatott a közönség.

A megnyitó összefoglalója itt!

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
A E B
Michael Phelps 8
Ha aranyainak számát elosztanánk kettővel, akkor is az amerikai úszó lenne a játékok legeredményesebb versenyzője. Nyolc aranyával eggyel megdöntötte Mark Spitz rekordját, vagyis az egy olimpián megnyert aranyak számát. Egy valamiben azonban csak beérte honfitársát, megelőzni már nem tudta. Világcsúcsokból „csupán″ hetet ért el, a nyolcadik esetben (100 pillangón) „csak″ olimpiai rekorddal nyert. Győztes számai: 200 gyors, 4x100-as gyorsváltó, 4x200-as gyorsváltó, 100 pillangó, 200 pillangó, 200 vegyes, 400 vegyes, 4x100-as vegyes váltó. Pekingig bezárólag 16 olimpiai érmet szerzett, s csupán kettővel marad el a csúcstartó szovjet tornásztól, Larisza Latinyinától.
Chris Hoy
3
A brit férfi pályakerékpáros nyert sprintben, keirinben és csapatsprintben. Már 2004-ben is nyert egy aranyat, mégpedig az egy kilométeres időfutamban, ami Pekingben már nem volt a műsor része.
Natalie Coughlin
1
2 3
Ha csak az elsőségeket nézzük, jóval többen megelőznék az amerikai úszót az eredményességi listán, de az érmek számában második lett Phelps mögött. Aranyát 100 háton nyerte meg, második lett a 4x100-as vegyes és a 4x100-as gyorsváltóval. Harmadik helyen végzett 100 gyorson, a 4x200-as gyorsváltóval és 200 vegyesen.

Persze ezúttal sem lehetett teljesen politikamentes játékokról beszélni. Az emberi jogokkal kapcsolatos problémák miatt többek között Tibet, a színésznő Mia Farrow és más közéleti személyiségek bojkottra szólították fel a világot. Nem sokan álltak a „kezdeményezés” mellé, de például két sztárrendező, Steven Spielberg és Ang Lee nem jelent meg a megnyitón, pedig a rendezők nekik is szerepet szántak. Nem támogatta a bojkottot, de nem jelent meg ifj. George Bush amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök sem a megnyitón.

Nagy gondok voltak a környezetvédelem kérdésében, hiszen a pekingi levegő tisztasága finoman szólva nem volt ideális. Az állandó szmog miatt az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Programja (UNEP) elmarasztalta a kínai fővárost. A város elöljárói intézkedtek a levegő jobbá tétele érdekében. Mivel nem volt elég szél, amely kifújta volna a szennyezett levegőt, sok helyen leállították a termelést, bezáratták a gyárakat. Az autók közül az egyik nap csak a páros, a második nap csak a páratlan rendszámúak közlekedhettek. Az intézkedéseknek hála sikerült javítani a légszennyezettségi adatokon az olimpia idejére.

Nem aratott osztatlan sikert az úszóprogram sem, ugyanis a döntőket ezúttal nem este, hanem reggel rendezték. Az észak-amerikai közvetítési jogokat kizárólagosan megvásárló NBC érthető módon a korai időpontokat favorizálta, mert így Észak-Amerikában az esti főműsoridőben számolhattak be élőben a döntőkről. A NOB pedig ezúttal az üzleti érdekeket nézte elsősorban (még jó, hiszen a pekingi közvetítésekért az NBC 894 millió dollárt fizetett).

Az amerikai háztartásokban így a lehető legjobb időpontban nézhették Michael Phelps fantasztikus produkcióját. Athén hatszoros olimpiai bajnoka nem titkoltan Mark Spitz 1972-es eredményét kívánta megdönteni. Az amerikai Spitz akkor hét aranyat szerzett hét világcsúccsal, vagyis egy rendkívüli teljesítményt próbált meg túlszárnyalni. Sikerült neki.

Athéni hat aranya miatt senki sem nézte „hülyének”, amikor kijelentette, hogy Pekingbe nyolcat akar. Az egyik nagy sportszergyártó cég is kellő ösztönző erővel látta el: ha sikerül neki ez a bravúr, akkor kap egymillió amerikai dollárt.

Jöttek a versenyek, jöttek a döntők, és a néző csak bámult: Phelps nyolc aranyat nyert. Övé lett a 200 gyors, a 100 pillangó, a 200 pillangó, a 200 vegyes és a 400 vegyes aranya, továbbá a 4x100-as gyorsváltó, a 4x200-as gyorsváltó és a 4x100-as vegyes váltó tagjaként is olimpiai bajnok lett.

Különösen izgalmasan alakult a 100 méteres pillangóúszás fináléja, ahol a szerb Milorad Csavics volt a legnagyobb ellenfele, és akit egyetlen századdal győzött le.

PHELPS GYŐZELME 100 PILLANGÓN
OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)

Volt ezüst, nincs ezüst

Nem mondhatni, hogy világrengető botrány volt, de magyar szempontból érthetően mégis nagy visszhangot váltott ki.

Pars Krisztián a negyedik helyen végzett a kalapácsvetők versenyében. A szlovén Primoz Kozmus nyert, a második helyen a fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij, a harmadikon honfitársa, Ivan Tyihon végzett.

Később kiderült, hogy a döntő napján a két fehérorosztól levett vizsgálati minta pozitív lett, túl magas volt bennük a tesztoszteronszint. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta a két vétkest az érmétől, így az ezüst Pars Krisztiánnak jutott.

Soha nem foghatta meg a kezében...

Gyevjatovszkij és Tyihon ugyanis fellebbezett azért, mert szerintük a vizsgálat során eljárási szabálytalanság történt.

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2010 nyarán helyt adott a fehérorosz versenyzők fellebbezésének, így azok megtarthatták érmeiket.

Így csak annyit lehet kijelenteni: 99 százalék, hogy Tyihonék doppingoltak, mégis megúszták az ügyet. Bár egy ideig szó volt arról, hogy a pekingi mintákat újravizsgálják szabályos körülmények között, ez a mai napig nem történt meg. A NOB aligha akar egy újabb botrányt.

Phelps nemcsak eredményei miatt különleges. Gyerekkorában hiperaktivitásban szenvedett, nem tudott sokáig egyetlen dologra összpontosítani, ezért anyukája levitte az uszodába. A víz világa csodálatos hatással volt rá. Bob Bowman edző kemény munkának vetette alá, és minden idők egyik legjobb sportolóját faragta belőle. Bokáiban dupla ízülettel született, így az átlagnál sokkal jobban vissza tudja hajlítani a lábfejét.

Ami pedig az egymillió dollárt illeti: megkapta és „ahogy illik”, szétosztotta jótékony célokra.

A 2008. évi nyári olimpiai játékok után Michael Phelps megalapította a Michael Phelps Alapítványt, amely az úszósport növekedésére fókuszál, és az egészségesebb életstílust hirdeti.

Londonban Phelps szintén több aranyara esélyes, de időközben felnőtt mellé honfitársa, Ryan Lochte, aki megakadályozhatja az újabb Phelps-tarolást.

A pekingi játékok másik sztárját az atlétikai stadionban kell keresnünk. Usain Bolt ugyan kevesebb számban indult, és ennek megfelelően kevesebb aranyat is szerzett Phelpsnél, ám a jamaicai sprinter teljesítménye hasonló szenzációt keltett. Bolt eredménye, a három arany önmagában is elismerést keltő, de az igazi szenzáció az volt, hogy mindhárom számban (100 és 200 méteres síkfutás, valamint a 4x100-as váltó) világcsúcsot ért el. És persze a stílus sem volt mindennapi...

Elsőként 100 méteren ámította el a világot. Világcsúcstartóként érkezett Pekingbe, 9.72-vel tartotta az addigi rekordot. A döntőt elképesztő könnyedséggel nyerte meg. Ennek legnagyobb jeleként méterekkel a cél előtt széttárta a karjait, majdnem oldalra fordult, vagyis „mindent megtett”, hogy lassítson. Mégis: időeredménye: 9.69 – új világcsúcs.

BOLT GYŐZELME 100 MÉTEREN

Második aranya 200 méteren született, itt Michael Johnson legendás, 1996 óta tartott csúcsát döntötte meg: 19.32-ről 19.30-ra szorította minden idők legjobb időeredményét. Harmadik elsősége a 4x100-as váltóval is meglehetősen impresszív diadal volt, hiszen három tizedet (!) faragtak le a világcsúcsból.

A JAMAICAI VÁLTÓ DIADALA

Bolt Pekingben
Bolt Pekingben

Bolt fantasztikus tehetségére az is bizonyíték, hogy a pekingi világcsúcsai már rég nem élnek. Egy év múlva a berlini világbajnokságon a két egyénit döntötte meg (9.58 és 19.19), tavaly a tegui vb-n pedig a váltóval lett ismét rekorder (37.04).

Magyar szempontból nem alakult túl jól az olimpia, ezen utólag már meg sem lepődik az ember. A támogatási rendszer átalakulásának negatív hatása itt mutatkozott meg először igazán. Mindössze tíz érmet szereztünk, három aranyat, öt ezüstöt és két bronzot, ez a 21. helyhez volt elég a nemzetek rangsorában.

Azt is előre lehetett sejteni, hogy a víz közelében kell „várakozni”. Cseh László három ezüstje egészen különleges teljesítmény. Ha nem lenne Michael Phelps, akkor már többszörös olimpiai bajnok lenne, hiszen ezeket a második helyeket mind az amerikai klasszis mögött szerezte meg, mindig Európa-csúcsot úszva. Mindent beleadott, szerencsére az athéni olimpia előtti lábsérülése nem ismétlődött meg, így tényleg a legjobbat hozhatta ki magából. Más magyar úszó nem is szerzett érmet ezen az olimpián.

Méltó folytatója a magyar vegyes úszó hagyományoknak, sajnos pech, hogy pályája egybeesik minden idők legjobb olimpikonjáéval. Nagy kérdés, hogy Londonban mire lesz képes, mert most már nemcsak Phelps az ellenfele, hanem Ryan Lochte is.

A 400 vegyes döntője itt!

Kozmann György (jobbra) és Kiss Tamás
Kozmann György (jobbra) és Kiss Tamás

Bizony egészen a kajak-kenu versenyekig kellett várni az első aranyunkra. Nem volt rövid várakozás... Ez a blokk két aranyat, egy-egy ezüstöt és bronzot hozott. Az ő teljesítményük értékelésénél nem lehet megkerülni Kolonics Györgyöt, aki röviddel a pekingi játékok előtt hunyt el. Kétszeres olimpia bajnokként és kétszeres bronzérmesként ez lett volna az ötödik olimpiája, Kozmann Györggyel indult volna kenu kettesben 500 és1000 méteren.

Edzés közben lett rosszul, és már nem lehetett segíteni rajta. A vizsgálatok szívtágulattal járó szívizombetegséget állapítottak meg, a halál konkrét oka a bal szívfél heveny elégtelensége volt. Mondani sem kell, tragédiája az egész magyar sporttársadalmat megrázta. Emlékére a magyar kajak-kenu küldöttség mindegyik tagja fekete szalaggal versenyzett Kínában.

Miután Koló (ez volt a beceneve) meghalt, Kozmann György lemondta az olimpiai szereplést, de később barátai és csapattársai rábeszélésére folytatta. Új társa Kiss Tamás lett, akivel Ludasi Róbert irányítása mellett mindössze három hetük volt a felkészülésre. Szinte lehetetlen küldetést hajtottak végre azzal, hogy bronzérmet szereztek az 1000 méteres távon.

AZ ARANYAT ÉRŐ BRONZ


A többiek is méltóképpen emlékeztek meg Kolonics Györgyről. Az első aranyérmünket Pekingben Vajda Attila szerezte. Egyértelmű éremesélyesként indult kenu egyes 1000 méteren, hiszen világbajnok és Európa-bajnoki címet is szerzett már korábban ebben a számban. Ugyanakkor ott lapátolt mellette a spanyol David Cal, az olimpiai bajnoka ennek a távnak. Vajda Attila a második ötszázon pokoli tempót diktált, és ezt Cal nem bírta. Végre megszületett az első magyar arany!

VAJDA ATTILA ARANYA

Ha Vajda Attila esélyes volt, akkor a Kovács Katalin, Janics Natasa párosra ez még inkább igaz lehetett a női kajak kettesek 500 méterében. Egyrészt ők voltak az olimpiai bajnoki cím védői, másrészt sorra nyerték a világbajnokságokat és az Eb-ket ezen a távon Athén és Peking között. Nem borult a papírforma…

„Ha őszinte akarok lenni, nem hittem volna, hogy sikerül nyernünk – mondta Kovács Katalin. – Aztán a rajtnál már azt éreztem, hogy nagy csata lesz, kétszázötvennél pedig az volt bennem, hogy miénk a verseny.”

KOVÁCS KATALIN ÉS JANICS NATASA

Vízilabdában történelmi triplázásra készültek a magyar férfiak, Sydney és Athén után újabb elsőség volt a célja Kemény Dénes legénységének. A csoportkörben a Montenegró elleni 10–10-zel kezdtünk, aztán mindenkin végiggázolt a csapat (bár Ausztráliát csak eggyel vertük).

A másik ágon meglepetésre az Amerikai Egyesült Államok végzett a csoport élén, megelőzve a horvátokat és a két vereséget is elszenvedő szerbeket. A szerb–amerikai ütközet mindössze hat gólt hozott, de 4–2-re azért megnyerték déli szomszédaink. Mindez azért érdekes, mert az elődöntőben újra összetalálkoztak, de hatalmas meglepetésre ekkor már az amerikaiak nyertek 10–5-re.

Mi a döntőbe jutásért Montenegrót vertük meg 11–9-re. Az első negyedben még az ellenfél vezetett eggyel, de a harmadik játékrészt 3–0-val hoztuk, az utolsó negyedben pedig meg tudtuk tartani a kétgólos előnyt.

A pekingi aranyfiúk
A pekingi aranyfiúk

Az Egyesült Államok elleni fináléban megmutattuk, hogy bár gazdasági értelemben ők a királyok, a vízilabda egészen más világ. Itt a magyar volt az óriás és az amerikai a törpe. A végeredmény nem lehetett kétséges: 14–10 ide. Magyarország ismét olimpiai bajnok lett!

„A bíráskodáson sok múlhatott volna – mondta Kemény Dénes kapitány. – A kanadai Turcotte-ot és a montenegrói Brguljant szerettük volna elkerülni, meg is próbáltunk mindent, mégis őket jelölték a döntőre. Biztosak voltunk benne, hogy elmennek egy szintig, így is történt, kaptak egy-két ítéletet az amerikaiak, de aztán alighanem belátták, hogy nem tudnak velünk mit kezdeni, jobbak vagyunk. Megállíthatatlanok.”

Íme, azoknak a névsora akik mindhárom Kemény-arany részesei voltak a vízben: Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán. Londonban Biros, Kásás, Kiss és Szécsi tagja a keretnek, vagyis ha a csapat ismét aranyérmet nyer, akkor a sportág történetének legeredményesebb olimpikonjai lesznek.

A KEMÉNY-LEGÉNYEK HARMADIK ARANYA
A videó ide kattintva érhető el!
A MAGYAR DOBOGÓSOK (3 arany, 5 ezüst, 2 bronz)
Érem Versenyző Sportág Versenyszám
Arany Vajda Attila
kajak-kenu kenu egyes, 1000 m
Kovács Katalin, Janics Natasa
kajak-kenu
női kajak kettes, 500 m
Biros Péter, Benedek Tibor, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás
vízilabda
Ezüst
Fodor Zoltán birkózás kötöttfogás, 84 kg
Janics Natasa, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella
kajak-kenu kajak négyes, 500 m
Cseh László
úszás
200 m pillangó
Cseh László
úszás
200 m vegyes

Cseh László
úszás
400 m vegyes
Bronz
Kozmann György, Kiss Tamás
kajak-kenu kenu kettes, 1000 m

Mincza-Nébald Ildikó
vívás
párbajtőr egyéni
TOP 10 NEMZET
Ország
A E B
1. Kína
51
21
28
2. Egyesült Államok
36
38
36
3.Oroszország
23
21
29
4. Nagy-Britannia
19
13
15
5.
Németország
16
10
15
6. Ausztrália
14
15
17
7. Dél-Korea
13
10
8
8. Japán
9
6
10
9.Olaszország
8
9
10
10.Franciaország
7
16
18


21.


Magyarország

3

5

2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik