BAKOS GÉZA 2012.07.12 14:07 Frissítve: 2015.03.31 01:00

Nyertünk 10 aranyat, 8-at meg is tartottunk

Helyreállt a világ rendje: ha némi csúszással is, és nem aranyolimpiaként, de Athén újra megrendezhette az ötkarikás játékokat, amely emlékezetesen alakult. Nagy különbség volt azonban aközött, ahogy a város és Magyarország megélte: míg a görögök problémás előkészületek után a legvégén elégedetten hátradőlhettek, addig mi remekül szerepeltünk – sikerült, elsősorban hölgyeinknek hála, megismételni a kiváló sydneyi mérleget –, ám mégis némi rossz szájízzel tekinthetünk vissza az eseményekre. Az urak ugyanis szintén szereztek öt első helyet (az egyiket a végre szerbverő pólósok), ám ezek közül kettő sajnos a botránykrónikákat gazdagította, nem a hivatalos éremtermést. A 2004-es nyári seregszemlét itthon és globálisan is csak a doppingügyek árnyékolták be.

 

A magyar vízipóló-szurkolóknak messze földön csodájára jártak – pedig ők csak felnőttek a csapathoz...

Azok után, hogy az 1996-os aranyolimpiát nem Athén kapta, borítékolni lehetett, hogy a NOB megpróbálja kiengesztelni a világot. Tekintve, hogy az atlantai játékokat szinte mindenki kritizálta, az akkor még Juan Antonio Samaranch vezette testület mindjárt az első kínálkozó alkalmat megragadta a jóvátételre: egy évvel utána, 1997 szeptemberében a görögöknek adta 2004-re a rendezési jogot.

A két jómadár: Kenterisz és Thanu

Akik persze kampányoltak is ezért, és sokkal jobban, mint hét évvel korábban. Ezúttal már nem hagyatkoztak arra az (egyébként helytálló) érvre, hogy az ókorban és – fővárosuk révén – az 1896-os újrakezdéskor is meghatározó szerepük volt az olimpiai eszme létrejöttében és virágzásában. Először ugyanis kicsit túl nagy önbizalommal támaszkodtak előkelő múltjukra és abból fakadó „jussukra", a kidolgozott alapos tervekkel meg adósak maradtak. El is buktak Atlanta pénzével szemben.

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)

Kokszos Kosztasz, hamis Thanu


Az olimpia központi eseményeinek, az atlétikai küzdelmeknek fénypontjai közé tartozott Liu Hsziang 12.91 mp-es világcsúcs-beállítása 110 gáton, amivel az annyi minden másban is előretörő Kína az első férfi aranyát szerezte a sportágban, a brit Kelly Holmes kettős győzelme (800 és 1500 méteren), vagy éppen Hisam el-Gerrúzs duplája: a marokkói hatalmas csatában megnyerte az 1500-at és (a 10 000-en élen végző etióp futózseni, Kenenisa Bekele előtt) az 5000-et is, márpedig hasonló bravúrra Paavo Nurmi (1924) óta senki sem volt képes.

Mindezeknél mégis nagyobb port vert fel két olyan klasszis, aki nem is szerepelt.

Konsztantinosz Kenterisz 26 éves koráig „sehol nem volt", aztán 2000 és 2002 között összehozta az álomtriplát: olimpián, vb-n és Eb-n is diadalmaskodott 200 méteren. Mondani sem kell, fehér sprintertől, pláne egy görögtől ez csodaszámba ment. Női edzőtársa, Ekaterini Thanu „csak" Európa-bajnok volt 100-on, őt Sydneyben elverte a doppingoló szupersztár, Marion Jones, és a vb-n is ezüstérmes lett.

Ezúttal is rengeteget vártak tőlük a házigazdák, sőt Kenteriszt tippelték a láng meggyújtójának. Erre egyetlen nappal a megnyitó előtt jött a hír, hogy ketten együtt motorozva közlekedési balesetet szenvedtek, így kórházba kerülve „sajnos" nem tudtak a doppingvizsgálatnak eleget tenni. Ráadásul ez már a harmadik alkalom volt azon a nyáron (a motor jött be új elemként...). A NOB fegyelmi bizottsága előtti meghallgatásuk nyomán később „hazájuk érdekeire tekintettel" visszaléptek...

Hosszas sportjogi hercehurca és kétévi felfüggesztés után újra engedélyezték nekik a versenyzést, amivel csak Thanu élt, ám az angliai fedett pályás Eb-n szétfütyülték a nézők (miközben 6. lett), míg Pekingre hiába kvalifikálta magát, a NOB egy speciális szabályra hivatkozva „eltanácsolta" az indulástól. Azóta pedig őt és Kenteriszt is elítélte a bíróság a megrendezett balesetükkel kapcsolatos hamis tanúzás miatt...

Mindezek fényében az is érdekes volt, hogy korábban már visszavonult honfitársuk, Fani Halkia Athénra hirtelen reaktiválta magát – aztán megnyerte a női 400 gátat. Neki majd a következő játékokon lett pozitív a tesztje... De hogy ne csak a görögök és a cikkben tárgyalt magyarok máig szégyellnivaló momentumait idézzük fel, bukott meg 2004-ben kenyai ökölvívó, orosz súlylökő, török súlyemelő, svájci kerékpáros, fehérorosz magasugró, ukrán evezős is – és a sornak még koránt sincs vége.

Coubertin báró legendás mondata – nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos – már réges-régen idejét múlta, hiszen a XXI. századra akkora üzletté nőtte ki magát a sport, hogy az olimpián sokak számára már nem elég ott lenni. Győzni kell, mindenáron.

Másodjára már alázatosabban és megfontoltan, részletes koncepcióval álltak a nyilvánosság elé, így bár a centenáriumi olimpiáról lemaradtak, most már magabiztosan nyert a pályázatuk, amely mind a négy szavazási körben a legtöbb voksot gyűjtötte (Rómát megelőzve).

Sikerükben része volt annak is, hogy a döntés előtt nem sokkal jól megrendezett atlétikai vb-vel oszlatták el sok NOB-tag aggályait, akik különben is szerettek volna visszakapni valamit az ötkarikás szellemiségből, amely a túlzottan üzleties amerikaiaknál 1996-ban „kissé" háttérbe szorult.

A helyszín kijelölését követő hét év gyakorlatilag mégis azzal telt, hogy a leendő házigazdák kétségbeesetten próbálták bebizonyítani a világnak, a NOB nem tett rossz lóra. Ám bármennyire is erőlködtek, ez az utolsó pillanatokig sem sikerült teljesen: az athéni építkezések meglehetősen vontatottan folytak, a létesítmények átadása rendre csúszott.

A mediterrán népekre jellemző munkatempó miatt egyre nőttek a késések és félelmek, így egy idő után Hellászban is átgondolták a helyzetet: 2000-ben ezért egy rátermett hölgy, Janna Angelopulosz-Daszkalaki vezetésével újjáalakították a szervezőbizottságot (melynek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a fokozott biztonsági elvárásokkal, illetve az ezekre kiadott mintegy 1 milliárd eurós pluszköltséggel is meg kellett birkóznia; végül 70 ezer rendőr cirkált Athénban és a helyszíneken, de NATO- meg EU-segítséget is igénybe vettek).

Pár hónappal a rajt előtt ezzel együtt is ramatyul álltak, például márciusban közölték, hogy a vizes központ fölé mégsem húznak tetőt – mondjuk ezt eleve is csak opcionális alapon vállalták. És noha akadt olyan helyszín, ahol még az augusztus 13-i megnyitó előtti napon is dolgoztak, végül minden kész lett: a sportlétesítmények (köztük nem egy az akkori legmodernebb technológiával), a villamos- és elővárosi vasútvonalak, a körgyűrű, az autópálya- és a metróhálózat bővítése, a vadonatúj reptér, sőt még a történelmi belváros barátságosabbá tétele is sétálóutcák kialakításával. (Hogy pechükre aztán jött a világválság, és mindez hozzájárult az ország pénzügyi stabilitásának végzetes felborulásához, más téma, ne is menjünk most bele.)

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Michael Phelps
 6    2
A sporttörténelem legeredményesebb olimpikonja már 15 évesen, Sydneyben indult – 200 pillangón remek idővel ötödik lett –, és idén a negyedik részvétele alkalmával arra készül, hogy hozzátegyen még párat az eddigi 14 aranyához. Élete teljesítménye, Mark Spitz túlszárnyalása Pekinghez fűződött, de már Athénban ő volt a játékok első számú hőse – bojkottmentes játékokon senki sem szerzett előtte nyolc medáliát egy alkalommal –, ami önmagában is páratlan. Ezúttal a két pillangót és a két vegyest, illetve két váltót nyert meg, míg 4x100 gyorson be kellett érnie bronzzal – mint az „évszázad versenyének" keresztelt 200 gyorson is, mert a szintén zseniális Ian Thorpe, Pieter van den Hoogenband duó megelőzte.
Aaron Peirsol 3 
A sokszoros világbajnok hátúszóklasszis mindkét távján, illetve az amerikai vegyes váltóval is nyert, majd Pekingben majdnem megismételte a produkcióját, de akkor 200-on a feljövően lévő Ryan Lochte meglepte (azaz Peirsol ugyanúgy ezüstérmes lett, mint nyolc évvel azelőtt).
lan Thorpe  2  1 1
A hazájában rendezett előző játékok legfőbb sztárja három helyett most csak két arannyal gazdagodott, de a Thorpedo részben mégis felülmúlta Sydneyt, mert ezúttal a hihetetlenül erős mezőnyű 200 gyors és a 400 révén (amit bevállalt a hosszú távok szintén ausztrál uralkodója, Grant Hackett ellen, és bejött neki) egyaránt egyéni számban lett a legjobb, sőt 100-on is szerzett egy bronzot, míg négy évvel korábban a váltók „dúsították fel" a mérlegét.
Petria Thomas
31

Az ausztrál úszónő az előző két (!) olimpián is gyűjtött érmeket, de csak utánuk érett be igazán: a 2001-es vb-n háromszor lett első, pont mint majd Athénban, csak épp itt a 200 pillangón már ezüst jutott neki – ám 100-on, a vegyes váltóval és ezúttal a rövidebbik gyorsváltóval is arany.
Jodie Henry3


Egy másik ausztrál menő, de ő gyorsúszóként triplázott (100 m, két 4x100-as váltó). Utána kezdett vb-ket nyerni, viszont a pekingi címvédéstől, majd a folyatástól sérülései már távol tartották, így visszavonult.
Catalina Ponor
 3

A román tornászlány csapatban, majd a talaj és a gerenda után is a dobogó tetejére állhatott. Azóta már kétszer is újra visszatért, s még idén is kétszeres Európa-bajnok lett!
Natalie Coughlin 2
2
1

Két ötkarikás szereplése során összesen 11 érmet nyert a strapabíró amerikai. Ezúttal 100 háton és a 4x200-as gyorsváltóval győzött. (Három különböző úszásnemben is világcsúcsokat állított fel, és – majd Pekingben, ahol egyéniben megvédte a címét – ő lett az első sportolónő, aki egy olimpián hat érmet tudott gyűjteni.)

A nehézkes előkészületek után viszont „Welcome Home" mottóval, 301 versenyszámban 201 részt vevő nemzet legjobbjaival pompás küzdelmekre került sor. Nyolc év után újra képviseltette magát minden tagállam, és immár női kardban, illetve birkózásban is megküzdhettek. Kína ismét előzött egyet, egyedül az amerikaiak maradtak előttük, miután Oroszország is „megadta magát". A mieink pedig...

Ez azonban már egy újabb téma, hiszen úgy alakult, hogy nem a sokig akadozó építkezések jelentették a játékok rákfenéjét. A doppingbotrányok minden pozitívumra súlyosan rávetültek, ráadásul ebben a magyar küldöttség is vastagon érintve volt.

Kezdődött a súlyemelő Kecskés Zoltán esetével: mielőtt még elindulhatott volna a 69 kilósok mezőnyében, közölték vele, az egy héttel korábban vett mintája pozitív eredményt hozott, ezért kizárták, sőt még aznap este haza kellett utaznia. Ez azonban csak könnyed felvezetés volt a rendkívül kínos atlétaügyek előtt.

Két világklasszis dobónk fellépését bizakodva vártuk, mivel az előzetes Eb-, vb- és Világkupa-szereplésük alapján akár a dobogó közepére is esélyesek voltak. És az álom valóra vált: egyaránt a legmesszebbre vetették a szerüket. Normális esetben ez bizony két arany!

A játékok kilencedik napján a kalapácsvető Annus Adrián legyőzte egyetlen veszélyes ellenfelét, a mellesleg félig (erdélyi) magyar származású japán Murofusi Kodzsit és a többieket, majd az érmét még annak rendje és módja szerint átvette, meghallgatta a Himnuszt. Aztán a tizediken barátja és klubtársa – aki épp most vasárnaphoz (15-éhez) képest kereken tíz éve ugrott az örökrangsor negyedik, az aktuális világranglista élére 71.70 méteres országos csúcsával –, vagyis a diszkoszos Fazekas Róbert is nyert és olimpiai bajnoknak hitte magát.

A mámorosan ünnepi hangulatban senkiben fel sem vetődött, hogy ezt a két győzelmet még el lehet veszíteni. Fazekas eredményhirdetésére is csak a viadal másnapján került sor, de ő már fel sem állhatott a dobogóra, kezébe sem vehette a jutalmát. A doppingszabályok megsértése miatt az eredményét megsemmisítették, majd a mintavétel körüli hercehurca nyomán diszkvalifikálták. Rövid időn belül mindketten eltűntek Athénból.

Ami ezután következett, az a magyar sport történetének egyik legkellemetlenebb fejezete: össznépi felháborodás, ködösítés a hollétükről, balkáni autós túra titokban hazafelé, itthon bujkálás az ellenőrök elől, az aranyérem visszakövetelése, vádak és védekezések, az ügy a nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt, szóval minden, ami csak árthatott a megítélésünknek.

Diszkoszvetésben az elvett elsőség ellenére sem maradtunk amúgy üres kézzel, mivel Kővágó Zoltán élete legjobb eredményével harmadik lett. Aztán az ismert sajnálatos események miatt középkori alkimistákat megszégyenítő varázslat történt: egy-egy (ideiglenes) aranyból és bronzból sikerült ezüstöt „kotyvasztani", ő ugyanis azzal jöhetett haza...

Ráadásul még két magyar súlyemelő lebukott – egyetlen örömünket a sportágban így Krutzler Eszternek köszönhettük, akinek egyedül egy kínai riválisa világcsúcsaival szemben nem volt ellenszere –, egyformán a 105 kilósok között: Kovács Zoltán megsérült a szakításban, ám később kizárták doppingvétség miatt, míg Gyurkovics Ferenc szépen versenyezve ezüstérmet szerzett, azt azonban pozitív tesztje nyomán vissza kellett adnia.

A történteket követően pedig már semmi nem volt ugyanaz számunkra, még ha szerencsére bőséggel akadtak is magyar sikerek – kettőt leszámítva az összes (érvényes...) diadalunk a játékok második felében, azaz a botrányok után született.

A két kivétel két tapasztalt női klasszisunk érdeme. Közülük a párbajtőröző Nagy Tímea imponálóan védte meg a bajnoki címét az őelőtte, még Atlantában trónra lépő francia (karibi) Laura Flessel-Colovic ellen, ami ritkaság a vívásban. Győzelme egyébként a magyar sport százötvenedik ötkarikás aranyérmét is jelentette!

Csak egy hajszálon múlt amúgy, hogy ezt a jubileumi medáliát nem Nemcsik Zsolt szerezte meg egy nappal korábban: kardozónknak a döntőben 14:13-nál „meccslabdája" volt a végig reklamáló, sportszerűtlenül színészkedő Aldo Montano ellen, de az előtte vitatható találatot szerző, lábát fájlaló olasz fordított, s immár gond nélkül ugrált... Ez akkor magyar oldalon nagy-nagy szomorúságot okozott.

Vívásban sok csalódás ért bennünket sajátjaink hibájából is – a gyengélkedés az idő tájt még többnyire azt jelentette, hogy „csak" pontszerző hely sikerült –, férfi párbajtőrcsapatunktól viszont eleve nem reméltünk csodát, hiszen a kvótát is nehezen izzadta ki, míg egyéniben haloványan produkáltak a fiúk. De aztán megtáltosodtak: a világbajnok oroszokat is felülmúlva ugyancsak ezüstérmet szereztek.

AZ ÉVSZÁZAD ÚSZÓDÖNTŐJE
 

Nagy Tímea ezúttal is nyert (Fotó: MTI)

Sportlövészetben 24 éve nem volt ötkarikás bajnokunk. Igaly Diánát Sydneyben már megismerte az ország a harmadik helye jóvoltából, és Athén előtti eredményei igen biztatónak tűntek, ezért aztán sok szurkolónk zarándokolt a helyszínre. Rosszul indult: az első körben kétszer is épségben maradt a korong, és skeetlövőnk csak a nyolcadik helyen került tovább.

A hatos döntőben ugyanakkor valamennyi tányért rózsaszín porrá lőtte szét, miközben körülötte a világ legjobbjai durrogtattak és idegeskedtek, ráadásul a közeli reptérről ötpercenként szálltak fel a gépek. A magyar B-közép tombolva ünnepelt „Dia, Dia, Hungária!" kiáltásokkal, ő pedig megcsókolta a puskáját...

Már az atlétikai sokk után jártunk, amikor Majoros István szőnyegre lépett. Az előző játékokra Európa-bajnokként érkezett, aztán tizenkilencedikként távozott. Úgy nézett ki, hogy abbahagyja a versenyzést, azonban mégis felkészült Athénra, méghozzá a hihetetlennek hangzó 55 kilóra. Emberfeletti fogyasztással végül sikerült a kvalifikáció, majd az olimpián a fináléban az orosz világbajnok Gajdar Mamedalijev ellen technikailag (pörgetés, emelés, csípődobás) és taktikailag is jól felépített mérkőzésen nyert.

MAJOROS ISTVÁN DIADALA
 

 

A program finisében szerepeltek az öttusázók. Vörös Zsuzsanna háromszoros világbajnokként, az esélyesség terhével indult, és valóságos rajt-cél győzelmet aratott.

Négy évvel korábban a lovagláson úszott el az aranya, s úgy tűnt, most sincs szerencséje: éllovasként a mezőny legrosszabb paciját sorsolta ki magának, amelyet előző nap a férfiak közül senki sem tudott megfékezni. Ő igen, így a záró szám előtt annyival jobban állt a második helyen állóhoz képest, hogy elég volt fél gőzzel futnia – a magyar sokaság éljenzésétől kísérve.

A kajak-kenutól szokás szerint sokat vártunk. Három a magyar igazság, és ez most aranyakban testesült meg. A főszerepet egy Jugoszláviából áttelepült, eltökélt leányzó játszotta, aki már 2000-ben is negyedik tudott lenni, de neves versenyző édesapja tanácsára a fejlődése érdekében hazánkba költözött, ahol felvette az állampolgárságot és főleg a küzdelmet az itteni világsztárokkal.

Janics Natasa és Kovás Katalin

Ez olyannyira sikerült, hogy a délvidéki Palánkán született, félig szerb, félig horvát származású, de magyarul nagyon hamar nagyon jól megtanuló és beilleszkedő Janics Natasa az olimpia előtt legyőzte a sokszoros világbajnok Kovács Katalint, a sportág „királynőjét", aki addig egyesben a legesélyesebbnek számított az aranyéremre.

Ezért végül az ifjú trónkövetelő indulhatott, ami enyhén szólva is drámai feszültséget keltett a szakágban. Ő azonban magabiztosan ért elsőként a célba, majd úgy örült a győzelemnek, amilyet keveset láthattunk – ugrált, táncolt és (még a vízen) azt kiabálta: „én vagyok a legboldogabb ember a világon".

 

 JANICS NATASA ELSŐ GYŐZELME
 

 

Alig egy óra múlva viszont máris jött a kettes, a magyar hajóban a két vetélytárssal (Kovács, Janics), akik közül az egyikük éppen csak piheghetett egy kicsit. Ez sem kis kockázat – de bejött! A női négyest azonban ismét pár centivel megelőzték az örök ellenfél németek, pedig a lányok 450 méterig a hátukat mutatták a mezőnynek, aztán beindult a másik, a „mumus" hajó, és 19 századmásodperccel (!) előbb ért a célba.

Itt muszáj megjegyeznünk, hogy (a párosban a második hellyel beérni kénytelen) Birgit Fischer ezzel az első nő lett, aki hat különböző ötkarikás játékokon – de összesen nyolcszor – tudott győzni (a férfiaknál is csak egy párja van: Gerevich Aladár), ugyancsak az első, akinek első és utolsó sikere között 24 esztendő telt el, egyben az első sportoló, aki öt olimpián is legalább két-két érmet szerzett. Ő alighanem a sportág legnagyobb legendája, még ha sok borsot is tört az orrunk alá.

Visszatérve a mieinkre: férfi kajaknégyesünk 2000-ben diadalt aratott a kenguruk földjén, aztán négyfelé szaladt. Athén előtt egy évvel megint összeült a legénység, és az eredmény: fölényesen megvédték – ugyanabban az összeállításban! – a címüket, ami addig senkinek sem sikerült e számban. (Ezen felül kenuban Vajda Attila az első felnőtt nemzetközi versenyén bátor evezéssel, valamint a rutinos Kolonics György és a mellette lapátoló Kozmann György is bronzot nyert 1000 méteren.)

 A MAGYAR PONTSZERZŐK
 

Olyan pedig az utóbbi évtizedekben igen ritkán fordult elő, hogy a magyar küldöttségbe négy labdás csapat is be tudott kerülni. Kézilabdában egyértelműen a nőktől vártunk többet, az ország közvéleménye újabb döntőről álmodozott, ahol végre nem verik meg saját magukat a mieink.

Sajnos a lányok Athénban a két legfontosabb mérkőzésüket megint úgy bukták el, hogy sokáig vezettek, aztán eladták az előnyt, a végjátékban pedig összeomlottak. Az ötödik hely miatt sírdogáltak is. Egyedül az hatott vigaszként, hogy Radulovics Bojanát gólkirállyá „koronázták".

No meg a férfi kézisek produkciója: kellemes meglepetéssel szolgálva negyedikként végeztek, és csak hajszál választotta el őket az éremtől. Női pólóban ennél is többet reméltünk, de a csapat csupán hatodik lett.

(Ide kapcsolható, hogy Cseh László is mint az egyik fő éremesélyes készült, ám július végén az edzőtáborban egy lépcsőn megcsúszott, és eltörte a jobb lábfejét. A műtétből aránylag hamar felépült, azonban az edzések kimaradása miatt komoly hátrányt szenvedett, s végül egy bronzéremmel, illetve egy 4., 6. és 7. helyezéssel zárt. Egy 15 éves mellúszó őstehetség lépett így elő első számú athéni sztárunkká az uszodában: az ezüstös Gyurta Dániel hirtelen az ország kedvencévé vált.)

A férfi vízilabdázók viszont sok mindenért kárpótoltak a végén, amikor nem mindennapi izgalmak után, a 3–0-ra megnyert utolsó negyednek köszönhetően 8–7-es magyar győzelmet hozott a szerbek elleni döntő, vagyis a lélekfelszabadító sydneyi ötkarikás „áttörést" követő hullámvölgyet – a 2003-as vb után ismét – sikerült zárójelbe tenni, és pont a legtöbb gondot okozó nagy riválisunk ellen. Az együttesben, Kemény Dénes kapitány mellett, 9 duplázó volt.

 A KEMÉNY-CSAPAT MÁSODIK ARANYA
 

Végül tehát összejött 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem; ez a teljesítmény pontosan megegyezett a négy évvel korábbival (vagyis az eredményeket tekintve összességében mindenki elégedett lehetett) – természetesen csak ha nem számítjuk (és elfeledjük) „azt" a 2 győzelmet, amelybe egy napig olyan jó volt beleélni magunkat...

Ezek nélkül tudniillik mi is osztozhattunk volna a záróünnepségek egyenszövegének hagyományával szakító Jacques Rogge NOB-elnök értékelésében: Athén „felejthetetlen álomjátékok" volt.

 A BORZAKOVSZKIJ-FÉLE CSODAHAJRÁ
 
 EGY EMLÉKEZETES 4x100
 

 

ÖTKARIKÁS ÖTÖS (öt érdekesség az olimpiáról)

A remek kritikákat kapó megnyitó kulturális blokkjának egyes elemeit az eseményt végig közvetítő NBC cenzúrázta. Amerikában a meztelenséget szigorúan, Európánál talán prűdebben kezelik, és még friss, féléves emlék volt az ún. nipplegate-botrány, amikor a Super Bowl szünetében Justin Timberlake „véletlenül" lerántotta a ruhát Janet Jackson egyik melléről. Ezért a tévétársaság a fedetlen keblű ókori papnőt csak egy pillanatra mutatta, kipixelezve a domborulatait, míg az antik hellén szobornak öltözött közreműködők túlzottan érvényesülő férfiassága miatt őket deréktól lefelé inkább „levágták"... Komolyabb dolgokról szólva: nagy sikert aratott a két Korea sportolóinak közös zászló alatti bevonulása, még nagyobbat Afganisztáné – a szélsőséges tálib rendszer nőellenessége miatt az előző olimpián nem indulhattak, most azonban már hölgyek is képviselték a visszafogadott országot –, míg a nemzetek parádéját hagyományosan kezdő görögök ötletesen oldották meg kettős szerepüket: az elején, mint mindig, az ő zászló(hordozó)juk nyitotta a sort, de maga a küldöttség csak a legvégén érkezett meg, ahogy az házigazdák esetében szokás.

Helyesbítettek egy 1928-tól fennálló „hibát": Amszterdam óta az érmeken egy olasz művész designja szerepelt, a római Colosseumot (is) ábrázolva. Ezúttal viszont az előlapra már az olimpizmushoz sokkal erősebben kötődő Athén ötkarikás jelképét, az első újkori játékoknak otthont adó Márvány (azaz Kallimarmaro) Stadiont, hivatalos nevén a Panathinaiko Stadiont tették.

A hagyományok más módon is előkerültek. Az ókori győztesek fejét olajágból font koszorúval ékesítették, és ezt a tradíciót most felelevenítették. Továbbá az eredeti, olümpiai stadionba is versenyt vittek: kezdetben a diszkoszvetésre gondoltak, de az túl veszélyes lett volna (a maiak jóval nagyobbakat dobálnak a régieknél), így az egykori műsoron nem is szereplő súlylökőket érte a megtiszteltetés – a selejtezőben elsőként sorra kerülő amerikai Kristin Heaston volt az, aki több mint 1600 év után először versenyezhetett a patinás helyszínen.

Szokás szerint Athénnak is megvoltak az elsői. A Dominikai Köztársaság első ötkarikás aranyérmét a 400 gát abszolút esélyese, az önmagát szívesen sztároló Félix Sánchez, Izraelét pedig a szörfös Gal Fridman szerezte (aki a lángot meggyújtó, nyolc évvel korábban győztes Nikolaosz Kaklamanakoszt előzte meg). Chile sem ünnepelhetett korábban, ezúttal viszont két meglepetésgyőzelmet is: férfiteniszben Nicolás Massú egyesben és Fernando Gonzálezzel párosban is a legjobbnak bizonyult. A Brazília „vezérelte" Dél-Amerika amúgy is remekelt, addig sosem jutott kilenc diadalig. És egy másik, sokkal nagyobb port felverő „elsőség": az amerikai férfi kosárválogatott a Dream Team, vagyis az NBA-sztárok 1992-es színre lépése óta egyszer sem vesztett olimpián, most azonban már a csoportfázisban is kétszer: előbb Puerto Rico, aztán Litvánia ellen (19, illetve 4 ponttal). A végállomást (81–89) pedig a későbbi aranyérmes argentinok jelentették az elődöntőben.

A leghosszabb futószám, mint a hőskorszakban, megint nem múlt el visszásság nélkül. Az a része lélekemelő, hogy az indulók Marathónból rajtoltak a maratonira, s végül a fentebb említett 1896-os olimpiai stadionban értek célba (ott rendezték amúgy az íjászviadalokat is). A nőknél a nagy favorit, a sokáig vezető Paula Radcliffe látványosan visszaesett a végére, és amikor már hárman is elmentek mellette (élükön a japán Nogucsi Mizukival), rosszullétre hivatkozva feladta. De ő legalább nem okolhatott senkit. A férfiaknál éllovas Vanderlei de Limának már csak mintegy hét kilométere volt hátra, amikor egy Cornelius Horan nevű önjelölt prédikátor elé ugrott és megállította – úgy kellett egy nézőnek kiszabadítani a karjaiból a brazilt, aki kizökkent és mintegy 15-20 másodpercet vesztett is az incidenssel. Igaz, hogy már nagyon fáradni látszott, és valószínűleg amúgy is befogták volna, de ez sohasem derülhet ki; csak bronzérmes lett, és nagyon kulturáltan vette tudomásul a balszerencséjét. Be kellett érnie a nézők szimpátiájával, a Coubertin-érdeméremmel – valamint a sok más botrányról (például a 2003-as F1-es Brit Nagydíjon a száguldó autókkal való szembefutásról) elhíresült őrült ír utólagos bocsánatkérésével...


 AZ UTOLSÓ CSEPP ERŐVEL: EL-GERRÚZS 1500-ON
 

A MAGYAR DOBOGÓSOK (8 arany, 6 ezüst, 3 bronz)
Érem   Versenyző   Sportág   Versenyszám
Arany   Igaly Diána sportlövészet skeet
  Janics Natasa
kajak-kenu kajak egyes, 500 m
  Majoros István
birkózás kötöttfogás,
55 kg
  Nagy Tímea  vívás párbajtőr egyéni
  Vörös Zsuzsanna
öttusa egyéni
  Kovács Katalin, Janics Natasa kajak-kenu
kajak kettes, 500 m
  Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kajak-kenu
kajak négyes, 1000 m

Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Vári Attila
vízilabda  férfi csapat
 Ezüst Gyurta Dániel úszás
200 m mell

Kővágó Zoltán
atlétika
diszkoszvetés
 
Krutzler Eszter súlyemelés
69 kg
  Nemcsik Zsolt
vívás
kard egyéni
  Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga
kajak-kenu kajak négyes, 500 m
  Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztiánvívás
párbajtőrcsapat
 Bronz Cseh László úszás
400 m vegyes
  Vajda Attila
kajak-kenu kenu egyes, 1000 m
 
Kozmann György, Kolonics György kajak-kenu
kenu kettes, 1000 m

TOP 10 NEMZET
  Ország
A E B
  1. Egyesült Államok 36
39 27
  2. Kína 32
17
14
  3.Oroszország2727
38
  4. Ausztrália 17 16
16
  5.
Japán169
12
  6. Németország 13 16 20
  7. Franciaország 11
9
13
  8. Olaszország 10
11
11
  9.Dél-Korea9
129
10.Nagy-Britannia9
9
12
 ...13.
 Magyarország  8 6 3
NSO, OLIMPIAI SOROZAT
1896, ATHÉN
1900, PÁRIZS
1904, ST. LOUIS
1908, LONDON
1912, STOCKHOLM
1920, ANTWERPEN
1924, PÁRIZS
1928, AMSZTERDAM
1932, LOS ANGELES
1936, BERLIN
1948, LONDON
1952, HELSINKI
1956, MELBOURNE
1960, RÓMA
1964, TOKIÓ
1968, MEXIKÓVÁROS
1972, MÜNCHEN
1976, MONTREAL
1980, MOSZKVA
1984, LOS ANGELES
1988, SZÖUL
1992, BARCELONA
1996, ATLANTA
 2000, SYDNEY

 

2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.