Újpest, Fradi - május 12-én eljön az igazság pillanata!

Vágólapra másolva!
2012.02.28. 17:56
Címkék
Pénteken a Vasas–Bp. Honvéd mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 2011–2012-es szezonja. A Nemzeti Sport Online ötrészes felvezetéssel készül a tavaszi szezonnyitóra. Hétfőn a tabella utolsó négy helyezettjével (ZTE, Lombard Pápa, Siófok, Kaposvár) foglalkoztunk, a mai részben a 9–12. pozícióban álló együttesek jönnek. Az őszi szereplés és a táblázaton elfoglalt helyezés alapján szürke középcsapatokra gondolnánk, amelyekről a téli holtszezonban alig csordogált némi információ. Ehhez képest – némi túlzással – erről a négy együttesről szólt a téli szünet: edzőváltások, fogadási botrányban való érintettség, tulajdonosváltások, balul elsült amerikai túra, és még sorolhatnánk. Következzék beharangozónk második része, benne a Vasassal, a Haladással, az Újpesttel és a Ferencvárossal!

Lesz miért visszavágnia az Újpestnek a Megyeri úton, hiszen az ősszel idegenben 3-0-ra kikapott a FTC-től
(Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)
Lesz miért visszavágnia az Újpestnek a Megyeri úton, hiszen az ősszel idegenben 3-0-ra kikapott a FTC-től (Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)
Lesz miért visszavágnia az Újpestnek a Megyeri úton, hiszen az ősszel idegenben 3-0-ra kikapott a FTC-től
(Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)
Lesz miért visszavágnia az Újpestnek a Megyeri úton, hiszen az ősszel idegenben 3-0-ra kikapott a FTC-től
(Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)
Lesz miért visszavágnia az Újpestnek a Megyeri úton, hiszen az ősszel idegenben 3-0-ra kikapott a FTC-től (Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)

 

VASAS: AZ ÚJ TULAJJAL AZ ÍGÉRETEK FÖLDJE LEHET ANGYALFÖLD

A centenáriumát az előző évben ünneplő Vasasnál kisebbfajta földindulás volt a téli szünetben. A klubnál januárban tucatnyi játékost tettek szabadlistára, a vezetőedzővel, Marijan Vlakkal szerződést bontottak, helyette egyik segítője, Urbán Flórián lett a szakmai munka irányítója. A korábban az élvonalban a REAC-nál edzősködő Urbán nagy elánnal vetette magát a munkába, és több edzőmérkőzés után is kemény szavakkal illette labdarúgóit, akik szerinte nem a megfelelő hozzáállással játszottak az adott mérkőzésen.

Így tett többek között február elején Detroitban is, ahová a Vasas – a Ferencvárossal együtt – egy négyes nemzetközi futballtornára utazott. A piros-kékek a mexikói UNAM Pumas második csapatával mérkőztek meg elsőként, és elég gyenge játékkal 3–0-ra kikaptak. De nemcsak labdarúgóinak teljesítménye bosszantotta a Vasas vezetőedzőjét, hanem a szervezés is, ugyanis a két magyar csapatnak néhány nappal később Dallasban kellett volna részt venni egy másik tornán, ám azt az érdektelenség miatt lemondta a főszervező. Így – némi túlzással – csupán kirándulni, szétnézni utazott ki az Amerikai Egyesült Államokba a Vasas (és a Fradi is), a felkészülést kevésbé szolgálta ez a túra.

A hazatérés után már a megszokottabb mederben zajlottak az események a Fáy utcában, az utolsó három hétben három edzőmérkőzést játszott a Vasas, és mind a hármat megnyerte. Az átigazolási időszak vége felé a klub megegyezett az Újpesttel három labdarúgó kölcsönadásáról, közülük kettő (Rubus Tamás és Takács Zoltán) a védelem megerősítésére, stabilizálására érkezett, míg a szintén kölcsönvett Szabó Bencére (aki győztes gólt szerzett a Pécsi MFC elleni felkészülési meccsen) a csatársorban számíthat Urbán Flórián. Ugyancsak a támadó szekcióba érkezett a rutinos Hercegfalvi Zoltán, és mivel a korábban szabadlistára tett Juszuf Dajicsot „rehabilitálták", a nevek alapján a Bárányos Zsolt által támogatott csatársornak elvileg nem okozhat gondot a gólszerzés. Még úgy sem, hogy egyik legnagyobb tehetségét, Beliczky Gergőt elengedte a Vasas, a csatár – a támadásokban szintén kulcsszerepet vállaló, és ugyancsak távozó középpályáshoz, Kulcsár Dávidhoz hasonlóan – a Ferencvárosban folytatja ígéretesen induló pályafutását.

Mindenképpen jó hír a csapatnak és a szurkolóknak is, hogy megoldódni látszanak a klub anyagi gondjai, és az új tulajdonosjelölt, Alfredo Demiani kétmillió eurót áldozna az angyalföldiekre.

Nagy kérdés, hogy a kiesést jelentő 15. helytől két pontra lévő Vasas tavasszal végig a bennmaradásért küzd-e, vagy sikerül ellépnie a veszélyes zónától. A csapatnak mindenesetre a tavaszi szezonban a Debrecennel és a Péccsel már nem kell megmérkőznie, az angyalföldi együttes hétszer játszik otthon (Honvéd, Győr, ZTE, KTE, Lombard, Siófok, Kaposvár), és hatszor idegenben (Haladás, FTC, Videoton, Újpest, Paks, Diósgyőr). Mivel a Ferencvároshoz és az Újpesthez látogatóba érkezik, csak négyszer kell vidékre utaznia, igaz, egyik sem lesz laza túra.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont a Vasas?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A VASAS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Vasas–Dunakanyar-Vác 2–1

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. január 18.

G:Beliczky, Farkas Z.

Vasas–Kecskeméti TE 3–1

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. január 25.

G:Kulcsár D., Beliczky, Mehmedagic

Vasas–FC Hatvan 2–1

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. január 25.

G:Csoór (2)

Vasas–Maglódi TC 3–2

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. január 28.

G:Varga G., Beliczky, Kovács D.

Vasas–Újpest FC 1–0

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. január 31.

G:Mihajlovics (öngól)

Vasas–UNAM Pumas II (mexikói) 0–3

Detroit, 2012. február 4.

Vasas–Ferencváros 1–2

Detroit, 2012. február 7.

G:Hercegfalvi

Vasas–Vecsési FC 3–0

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. február 18.

G:Hercegfalvi, Tóth B., Bárányos

Vasas–Pénzügyőr SE 7–0

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. február 22.

G:Hercegfalvi (2), Kovács Á., Csoór, Szabó B., Katona, Ferkó

Vasas–Pécsi MFC 1–0

Budapest, Illovszky-stadion, 2012. február 25.

G:Szabó B.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Hercegfalvi Zoltán (Bp. Honvéd), Kiss Tamás (REAC – kölcsönbe), Kovács Ádám (Nyíregyháza Spartacus), Rubus Tamás (Újpest FC – kölcsönbe), Stranigg Ferenc (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza), Szabó Bence (Újpest FC – kölcsönbe), Takács Zoltán (Újpest FC – kölcsönbe), Tóth Máté (FC Hradec Králové – Csehország), Varga Gábor (Lombard Pápa), Venczel Balázs (csapat nélkül, legutóbb Lombard Pápa)
Távozik/szabadon igazolható: Ambrusics Róbert (?), Lazar Arszics (szerb, Lombard Pápa), Bakos Szabolcs (Baja – kölcsönbe), Beliczky Gergő (Ferencváros), Kasali Casal (nigériai, ?), Farkas Balázs (?), Gál Szabolcs (?), Gáspár József (szlovákiai, ?), Bradley Hudson-Odoi (angol-ghánai, ?), Milos Jokics (szerb, ?), Kocsis Gábor (Dunaújváros Pálhalma), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Dusan Mileusznics (szerb, ?), Jurica Pranjic (horvát, ?), Simek Péter (?), Marko Simic (horvát, ?), Soare Mirel Sorin (román, ?), Sütő László (MTK Budapest – kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Tóth Balázs (Gyirmót), Ednilson (Bissau-guineai, klub nélküli)

HALADÁS: KÉNYSZERŰ EDZŐVÁLTÁS UTÁN A JÓ FOLYTATÁSBAN BÍZNAK

Rossz szájízzel fejezték be a szombathelyiek az őszi szezont, Nemcsak azért, mert a Magyar Kupában kiestek, hanem – sokkal inkább – azért, mert a csapat vezetőedzője, Aczél Zoltán belekeveredett a fogadási csalási ügybe. A szakembert a Videoton elleni első MK-mérkőzés után őrizetbe vette a rendőrség (azóta viszont már szabadlábon védekezhet), majd később az MLSZ fegyelmi bizottsága felfüggesztette a munkavégzés alól, s ezután – december 15-én – a Haladás szerződést bontott vele. Más kérdés, hogy a napokban kiderült: a labdarúgó-szövetség jogtalanul függesztette fel a munkavégzés alól Aczélt, megszüntette ellene az eljárást, felmentette, így az edző munkát vállalhat.

December 19-én Artner Tamást, az NB II-es FC Ajka korábbi trénerét nevezték ki a Haladás vezetőedzőjének, a csapat januárban vele kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A klubnál nem volt jelentős játékosmozgás, a legnagyobb érvágást a nagy tehetségnek tartott Kovács István távozása jelentheti (a középpályás a Videotonhoz igazolt), az érte kapott pénz viszont jól jött a Halinak. Nagy II Gábor Gyirmótra, Simon Attila kölcsönbe Sopronba ment, míg az érkezési oldalon két játékost találunk: a Videotonnál mellőzött Nagy Dánielt és a Kaposvár egyik ígéretes tehetségét, Kulcsár Kornélt. Várhatóan kulcsjátékosai lesznek a Haladásnak, bátran kijelenthetjük, mindketten erősítést jelentenek a zöld-fehéreknek.

A felkészülés során két, méretes zakóba beleszaladt a csapat (az Admira és a Honvéd ellen), de hát tudjuk, hogy ebben az időszakban nem az eredmény a fontos. Az Ajka, a Soproni VSE és az osztrák Ritzing elleni nagy különbségű sikereknek viszont örülhettek a szurkolók, bár természetesen számukra az lesz az igazi fokmérő, hogy a Hali március 17-én mit játszik a szomszédvár Zalaegerszeg otthonában.

A Haladás a Pécsi MFC-vel és a Bp. Honvéddal nem mérkőzik meg tavasszal, hétszer játszik hazai pályán (Győr, Vasas, FTC, Videoton, Újpest, Paks, Diósgyőr), és hatszor megy vendégségbe (ZTE, KTE, Lombard, Siófok, Kaposvár, Debrecen). A fővárosi csapatokat tehát fogadja, az élmezőnybe tartozók közül egyedül a Debrecenhez megy, a Győrt, a Videotont és a DVTK-t vendégül látja. Két hazai mérkőzéssel kezd, az esetleges jó rajt nagy lökést adhat az együttesnek. Ránézésre úgy tűnik, hogy az idegenbeli meccsei könnyebbek lesznek, otthon pedig a szurkolók támogatásával az erősebb csapatokat is legyőzheti. A keret van olyan erős, hogy a szombathelyieknek ne legyenek kiesési gondjaik, annak ellenére, hogy csak kétpontnyi távolságra vannak a 15. helyezett Lombard FC-től.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont a Haladás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A HALADÁS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Haladás–Haladás II 3–1
Szombathely, 2012. január 21.
G:Oross (11-esből), Radó (2)
(2x30 perces mérkőzés)
Haladás–Baník Ostrava (cseh) 1–1
Lipót, 2012. január 22.
G:Halmosi
Haladás–PMFC 1–1
Siófok-Balatonkiliti, 2012. január 25.
G:Ugrai
Haladás–Ajka 5–1
Szombathely, 2012. január 28.
G:Halmosi, Sipos, Nagy G., Ugrai, Tóth P.
Haladás–Soproni VSE 4–0
Szombathely, 2012. február 1.
G:Oross (3), Tórh P.
Haladás–Admira Wacker (osztrák) 0–5
Schwadorf, 2012. február 4.
Haladás–Bp. Honvéd1–5
Budapest, Bozsik-stadion, 2012. február 8.
G:Oross
HaladásVideoton-PFLA 0–1
Haladás–Gyirmót 0–1

Szombathely, 2012. február 11.
(45 perces mérkőzések)
Haladás–Ritzing (osztrák)7–2
Récény, 2012. február 14.
G:Kenesei K. (3), Iszlai, Tóth P., Horváth A., Halmosi
Haladás–Nafta Lendava (szlovén)2–1
Lendva, 2012. február 18.
G:Kenesei K., Ugrai
Haladás–Haladás II 3–1
Szombathely, Kondics utca, 2012. február 25.
G:G. Vujovics (2), Radó
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezett:Kulcsár Kornél (Kaposvári Rákóczi), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönbe)
Távozik/szabadon igazolható:Kovács István (Videoton), Nagy II Gábor (Gyirmót), Simon Attila (Soproni VSE – kölcsönbe), Szvoboda Szabolcs (Budaörs – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak:–

 

ÚJPEST: OPTIMISTÁN ELŐRE TEKINTENEK

ÖTVENNÉGY BAJNOKI CÍM –
A KIESÉS ELLEN

A még jó magyar futballt látott, idősebb korosztálynak minden bizonnyal furcsa, sőt talán szomorú azt tapasztalni, hogy három olyan világhírű, nagy múltú, patinás klub, mint a Ferencváros, az Újpest és a Vasas nem a bajnoki címért vagy a dobogós helyezések megszerzéséért harcol, hanem a kiesés elkerüléséért.

 

A három együttes a magyar labdarúgó-bajnokság 111 éves története során összesen 54 bajnoki címet szerzett (Ferencváros: 28, Újpest: 20, Vasas: 6), és nem egy bajnoki kiírásban fordult elő, hogy éppen e három gárda foglalta el a dobogós pozíciókat.
Ebből a szempontból a hatvanas-hetvenes évek számított aranykorszaknak, ebben az időszakban hét olyan bajnokság volt, amelynek végén az első három helyen ez a három csapat végzett. Íme:
1959–1960: 1. Újpesti Dózsa, 2. FTC, 3. Vasas.
1961–1962: 1. Vasas, 2. Újpesti Dózsa, 3. FTC.
1965: 1. Vasas, 2. FTC, 3. Újpesti Dózsa.
1968: 1. FTC, 2. Újpesti Dózsa, 3. Vasas.
1970–1971: 1. Újpesti Dózsa, 2. FTC, 3. Vasas.
1972–1973: 1. Újpesti Dózsa, 2. FTC, 3. Vasas.
1976–1977: 1. Vasas, 2. Újpesti Dózsa, 3. FTC.

 

A nyolcvanas évektől aztán egyre kevesebbszer fordult elő, hogy e három fővárosi csapat mindegyike az élmezőnyben foglalt volna helyet, sőt a Vasassal (1989) és az Újpesttel (1993) az a csúfság is megesett, hogy osztályozót kellett játszania a bennmaradásért, de mindkét együttes megúszta a kiesést. Aztán egy évre visszatértek a „régi szép idők", az 1997–1998-as szezon végén a táblázat élén az alábbi sorrend alakult ki: 1. Újpest, 2. Ferencváros, 3. Vasas.
Majd jöttek az ínségesebb idők. A második vonalba zuhant Vasas gyakorlatilag megszűnt, és az angyalföldiek 2003 őszén a Kecskeméti FC Kft. NB I B-s jogán indulhattak a másodosztályban. Aztán az óriási összegű adósságot felhalmozó Ferencvárost száműzték az NB II-be, és a zöld-fehérek csak a harmadik szezonban tudták kivívni a visszajutást. Újpesten pedig évekig embert próbáló munka és komoly „varázslat" kellett ahhoz, hogy a vezetők elhitessék a mindenkori licenceadó bizottsággal: a klubnál minden rendben van – miközben tudtuk, tartozásokkal teli, nehéz anyagi helyzetben éldegélnek a lilák.
Talán most már mindhárom klubnál látni az alagút végét (az ellendrukkerek rögtön megkérdezhetik: melyik végét?...), és úgy tűnik, hogy az új tulajdonosokkal, illetve befektetők- kel, szponzorokkal stabilizálódott (vagy hamarosan stabilizálódik) az anyagi helyzet, a csapatok előbb-utóbb régi hírnevükhöz méltóan szerepelhetnek az NB I-ben.

Újpesten mindenki bizakodó. Korábban évekig arról lehetett hallani, hogy milyen nehéz anyagi helyzetben van a labdarúgóklub, csúsznak a fizetések, az ősszel már olyan hír is szárnyra kapott, hogy felszámolási eljárás indulhat a csapatot működtető kft. ellen. Tolnai Sándor tulajdonos nevét egy ideig csak T. Sándorként írhattuk le, mert augusztus elején a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás vádjával előállította, majd őrizetbe vette (nem a labdarúgócsapattal összefüggésben) – később kiengedte.

Októberben aztán új tulajdonosa lett a futballklubnak, a belga Roderich Duchatelet, aki konszolidálta a kft.-t (közben jelentős változások történtek az Újpest FC vezetőségében), és a téli átigazolási időszakban már vásárolni is tudtak játékosokat a lila-fehérek. Belgiumból két fiatal labdarúgó, a togói AkoeteHenrietse Eninful és a belga Nikolas Proesmans, Ausztriából Nikon Jevtics érkezett, míg Debrecenből Fodor Marcellt, a Videotontól a szerb Dusan Vasziljevicset szerződtették. A klub anyagi helyzetének javulását jelzi, hogy amíg egy-két éve még Újpestről vitt el játékosokat a Vidi és a Loki (elég ha Vaskó Tamásra, Lipták Zoltánra, Nikola Mitrovicsra, Dusan Vasziljevicsre, illetve Kabát Péterre gondolunk, de sorolhatnánk másokat is), addig ezúttal valamelyest fordult a kocka, hiszen Lipták és Vasziljevics, valamint Kabát visszatért (Lipták és Kabát még tavaly), és Debrecenből jött Fodor is.

A szurkolók is optimisták. A karácsonyi ünnepek előtt nagyon jól fogytak a tavaszi bérletek, ami nemcsak annak köszönhető, hogy rendkívül kedvező áron árusították azokat, hanem úgy érzik a drukkerek, hogy az új tulajdonosnak köszönhetően megindulhat felfelé a csapat. Az Újpest szimpatizánsai már azt számolgatják, hogy egy – a tavalyihoz hasonló vagy még jobb – „tavaszi hadjárattal” hányadik helyre jöhetnek fel a kedvencek, de azért nem árt hangsúlyozni: a lila-fehérek jelenleg két pontra vannak a kiesést jelentő 15. helytől, a veszély tehát egyáltalán nem múlt el azzal, hogy az anyagi háttér rendeződött.

A nyáron az Újpest a balatonszepezdi 21–2-es győzelemmel kezdte a felkészülést, aztán kínkeserves ősz következett. Most taktikusan „visszavettek” a lilák, a Budafok ellen „csak” 5–0-ra győztek, majd a Turát is „csupán” 8–0-ra verték meg a telki edzőtáborban. Két hétig a törökországi Belekben készültek, itt erősebb csapatokkal mérkőztek meg, és csak a kassaiakat tudták legyőzni, a brassóiaktól, valamint a Volin Lucktól és a bukaresti Rapidtól kikaptak. A vereségek ellenére a lila-fehérektől többen is elmondták: úgy érzik, fejlődött, erősödött a csapat, különösen a gárda védekezése stabilizálódott, ami rendkívül fontos az eredményesebb szereplés érdekében.

Első tétmérkőzésükön, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán már győztek is a lilák Baján, és ezzel nagy lépést tettek a továbbjutás felé. Kellett ez a siker, és az Újpest célja most a nemzetközi szereplés kivívása, amelyet a Magyar Kupa megnyerésével (esetleg már a döntőbe jutással) érhet el. Régi igazság: az MK-ból jóval könnyebben ki lehet jutni a nemzetközi porondra, mint a bajnokságból. Főleg akkor, ha egy csapatnak 17 forduló után 15 pont a hátránya az El-t érő harmadik helytől...

Az Újpest tavaszi sorsolása viszonylag kedvező, hétszer játszik otthon (Siófok, Kaposvár, Debrecen, Honvéd, Vasas, FTC, Videoton), mindhárom fővárosi vetélytársát, valamint a Lokit és a Vidit is hazai környezetben fogadja. A Pápa és a Győr ellen nem kell játszania, viszont lesz néhány húzós túrája: Paksra, Diósgyőrbe, Pécsre, Szombathelyre, Zalaegerszegre és Kecskemétre kell utaznia.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont az Újpest?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

AZ ÚJPEST FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Újpest FC–Budafok 5–0

Telki, 2012. január 20.

G:Kabát (2), Markovics, Rajczi, Kovács D.

Újpest–Tura 8–0

Telki, 2012. január 22.

G:Nikon (2), Rajczi (2), Markovics (2), Lipták, Barczi

Újpest–Gyirmót 1–1

Telki, 2012. január 28.

G:Barczi

Újpest–Vasas 0–1

Budapest, Fáy utca, 2012. január 31.

Újpest–MKF Kosice (szlovákiai) 1–0

Belek, 2012. február 7.

G:Lázár B.

Újpest–FC Brasov (romániai) 2–3

Belek, 2012. február 10.

G:Barczi, Nikon

Újpest–Volin Luck (ukrán) 1–2

Belek, 2012. február 13.

G:Remili (11-esből)

Újpest–Rapid Bucuresti (román) 1–2

Belek, 2012. feburár 16.

G:Zamostny

Újpest–Banská Bystrica (szlovákiai) 0–1
Budapest, Fáy utca, 2012. február 19.
MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Baja–Újpest 1–3

Baja, 2012. február 25.

G:Kabát (2), Remil

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPESTNÉL
Érkezett:AkoeteHenrietse Eninful (togói, Standard Liege – Belgium, kölcsönbe), Floszmann Tamás (Dunaújváros Pálhalma),Fodor Marcell (DVSC-Teva), Nikon Jevtics (szerb, Wiener Neustadt – Ausztria), Nikolas Proesmans (belga, Sint-Truiden – Belgium), Dusan Vasziljevics (szerb, Videoton).Az U19-es csapatból felkerült az első csapat keretéhez:Tóth Bálint
Távozik/szabadon igazolható:Balajti Ádám (Debreceni VSC – kölcsönből vissza, onnan MTK Budapest – kölcsönbe), Bozsó Antal (Soproni VSE), Egerszegi Tamás (Siófok – kölcsönbe), Kocsis Dávid (Szolnoki MÁV), Rubus Tamás (Vasas – kölcsönbe), Ferne Snoyl (holland, ?), Szabó Bence (Vasas – kölcsönbe), Szalai Vilmos (Wormatia Worms – Németország), Széki Attila (?), Takács Zoltán (Vasas – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak:

FERENCVÁROS: MAGYAR JÁTÉKOSOKKAL ERŐSÖDVE

ELADVA.Az Erkölcs, Erő, Egyetértés szavak helyett a Ferencvárossal kapcsolatban ez az E-betűvel kezdődő szó virított a Nemzeti Sport 2011. december 23-i címlapján, a felirat mellett Kevin McCabe fotójával – a Fradi angol tulajdonosa bejelentette, hogy eladja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, vagyis az államnak az Üllői úti ingatlant (rajta az Albert Flórián Stadionnal), míg a Ferencváros Labdarúgó Zrt.-t az anyaegyesület, az FTC veszi meg.

Magyar kézbe került tehát vissza a Fradi – talán ez volt a téli holtidény legfontosabb híre a zöld-fehérekkel kapcsolatban. Na meg az, hogy Détári Lajos együttesét – a Vasassal együtt – meghívták az Egyesült Államokba, két nemzetközi tornára. Ebből aztán csak egy lett (ahogyan az angyalföldiekről szóló részben olvashatják), a Ferencváros előbb a detroiti rendezvény elődöntőjében kikapott az argentin River Plate tartalékcsapatától, majd a bronzmérkőzésen Lisztes Krisztián győztes góljával – aki a nyáron éppen a Fáy utcából tért vissza a IX. kerületbe – megverte a Vasast, és megszerezte a harmadik helyet. A második, dallasi torna ugyebár elmaradt (nem csodálkoznánk, ha még Jockey Ewing keze is benne lett volna a dologban...), de azért ebben a városban is játszott egymással egy meccset a Fradi és a Vasas, de az amolyan „bulimérkőzés" volt, inkább egymás közti edzés, ezért nem is szerepel a felkészülési találkozókat feltüntető táblázatunkban.

A Ferencvárosnál közepes mértékűnek nevezhető volt a téli a játékosmozgás. Fentebb említettük, hogy magyar kézbe került a Fradi. Nos, a keret is „magyarosodott", hiszen miközben több légiós távozott (Alison, Andrezinho, Felipe Félix, Honma Kazuo), igazolni csak magyar játékost igazoltak a zöldek. Kulcsár Dávid visszatérésével és Beliczky Gergő érkezésével alighanem erősödik a csapat, a Szegedről jött, fiatal Batik Bencét pedig tehetséges labdarúgónak tartják a szakemberek, és ugyanezt tartották korábban az U19-es Eb-bronzérmes Busai Attiláról is, aki azonban kicsit eltűnt a szemünk elől, mióta 2010-ben a svájci másodosztályba szerződött. Távozott a saját nevelésű Fitos László és a szolnoki születésű, de már ifistaként is ferencvárosi Tóth Bence, és eligazolt a korábbi válogatott védő, Csizmadia Csaba is.

A Fradi a felkészülés során öt nemzetközi mérkőzést vívott, és egyiken sem tudott győzni: négyet elveszített, egy döntetlen zárult (lásd a lenti táblázatot!). A Vasason kívül a Soroksárt sikerült megvernie, a két meccsben közös, hogy Lisztes szerezte a győztes találatot. Erre mondják azt, hogy jó az „öreg" a háznál...

Az utolsó hat őszi bajnokiján veretlen, ezeken 14 pontot gyűjtő Ferencváros tavaszi rajtja nem ígérkezik könnyűnek, hiszen előbb a listavezető DVSC-t fogadja, majd Pécsre utazik. A Kaposvárral és a DVTK-val már nem kell megmérkőznie ebben a félévben, hétszer játszik otthon (DVSC, Honvéd, Vasas, Győr, KTE, Lombard, Siófok), és csak hatszor idegenben. Pécsre, Szombathelyre, Zalaegerszegre, Székesfehérvárra és Paksra is utazik a gárda (és a Fradi-tábor), valamint három fordulóval a zárás előtt jön az Újpest elleni rangadó.

Lehet itt bajnok a Loki vagy a Vidi, erős(k)ödhet az ETO vagy a DVTK, mondhat, nyilatkozhat bárki bármit, a Fradi és az Újpest szurkolói, játékosai úgy tartják: a derbi az igazi, az a csúcsmeccs, azaz május 12-én, a Szusza Ferenc Stadionban jön el az igazság pillanata...

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont a Ferencváros?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Viitorul Constanta (román)–Ferencváros 3–1

Belek, 2012. január 24.

G: Varga B.

Ferencváros–Azerbajdzsán U21 1–1

Belek, 2012. január 24.

G: Pölöskey

Ferencváros–Admira (osztrák) 2–5

Belek, 2012. január 27.

G: Pölöskey, Batik

Ferencváros–Sociedade Esportiva Platinense (Brazil) 0–3

Albert-stadion, 2012. január 31.

Ferencváros–River Plate tartalék (argentin) 1–2

Detroit, 2012, február 5.

G: Oláh

Ferencváros–Vasas 2–1

Detroit, 2012, február 7.

G: Pölöskey P., Lisztes

Ferencváros– Egri FC 2–2

Eger, 2012. február 18.

G: Knakal (öngól), Gárdos

Ferencváros–Soroksár 1–0

Albert-stadion, 2012. február 25.

G: Lisztes


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezett: Batik Bence (Szeged 2011), Beliczky Gergő (Vasas), Busai Attila (FC Wil – Svájc), Kulcsár Dávid (Vasas), Kunsági Roland (REAC), Mester Tamás (Siófok, kölcsönből vissza), Orosz Márk (Szeged 2011 – 2012 nyarán érkezik), Somalia (brazil, Bangu – Brazília, kölcsön után végleg)
Távozik/szabadon igazolható:Alison (?),Andrezinho (brazil, Paysandu – Brazília), Bölcsföldi Viktor (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönbe), Csizmadia Csaba (Gyirmót), Felipe Félix (brazil, Botafogo – Brazília), Fitos László (Gyirmót), Honma Kazuo (japán, Thaiföld?), Maróti Béla (?),Mester Tamás (Budaörs – kölcsönbe),Tóth Bence (Lombard Pápa)
Akivel tárgyalnak:

 

A hétvégi forduló párosítása
A hétvégi forduló párosítása

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2011/17,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

 

mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik