A Honvéd négyet vágott az ETO-nak, ikszelt az Újpest

Vágólapra másolva!
2012.01.28. 16:34
null
Az Újpest nem bírt a Gyirmóttal (Fotó: <a href="http://www.nemzetisport.hu/admin/Az%20%C3%9Ajpest%20nem%20b%C3%ADrt%20a%20Gyirm%C3%B3ttal%20(Fot%C3%B3:%20ujpestfc.hu)"><strong>ujpestfc.hu</strong></a>)
Címkék
Számos felkészülési mérkőzéssel hangoltak a tavaszi szezonra a labdarúgó NB I-ben szereplő csapatok. A listavezető DVSC-Teva 1–1-es döntetlent játszott a szlovák Tatran Presovval, a második helyen álló győriek 4–2-re kikaptak a Budapest Honvédtól, míg az Újpest nem bírt a másodosztályú Gyirmóttal.

 

A Vasas labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott az NB III-ban szereplő Maglód ellen.

Az edzőmérkőzésen a Maglód sokkal jobban kezdett, hamar vezetést szerzett, és több góllal is elhúzhatott volna – de a kiscsapat kihagyta a ziccereket, és a kapufa is a Vasassal volt. Az angyalföldiek Varga Gábor révén átlövéssel egyenlítettek, majd Beliczky Gergő emelése után a szünetben már 2–1-re náluk volt az előny. A Vasas-játékosok a klubhonlap beszámolója szerint pihenő helyett az első félidei gyenge játék miatt mehettek futni…

Fordulás után csúnya védelmi hibából egyenlített a Maglód, ám nem tudott ikszelni, mert a Vasas kitartó próbálkozásait végül siker koronázta. A piros-kékek számtalan helyzetet és (Farkas Zoltán révén) egy büntetőt is kihagytak, a hajrában viszont Kovács Dániel közelről megszerezte a harmadik – egyben győztes – gólt.

A Diósgyőr szintén 3–2-es győzelmet aratott a másodosztályú Mezőkövesd otthonában. A DVTK góljait Dobos Attila, Vadász Viktor és Bogáti Péter szerezte.

Az Újpest ellenben nem bírt alacsonyabb osztályú riválisával, 1–1-es döntetlent játszott Telkiben az NB II-es Gyirmóttal.

A sérült Kovács Dániel nélkül pályára lépő Újpest Balajcza – Litauszki, Lipták, Mihajlovics, Pollák – Proesmans, Jevtics – Simon K., Barczi, Balogh B. – Rajczi összeállításban kezdte a mérkőzést, de a kemény játékot hozó első félidőben nem bírta feltörni a gyirmótiak védelmét.

Szünet után az NB II-es csapat került előnybe, miután az 52. percben Cseri Tamás 22 méterről kilőtte a bal felső sarkot. Az egyenlítést is távoli gól hozta meg, Barczi Dávid emelt a gyirmóti kapuba a tizenhatoson kívülről a 69. percben.

Az NB I második helyén telelő Győri ETO a negyedik Honvéd otthonába látogatott – a kispestiek a próbajátékosokkal és a Győrből kölcsönbe érkező Nicolas Ceolinnal a soraikban álltak fel a vendégek ellen, és a félidei 3–1-es vezetés után végül 4–2-re nyerték meg a találkozót. A Honvéd gólerőssége figyelemre méltó, hiszen a Sionhoz távozó Danilóval és a Videotonhoz igazoló Torghelle Sándorral tizenkilenc gól „távozott” a csapattól.

A kispesti keret másik része a Péccsel csapott össze és kapott ki 1–0-ra. Az első félidőben született az egyetlen gól: Zoran Zeljkovic szabadrúgásból talált be a hazaiak kapujába. Az első játékrészben a hazaiak büntetőt rúghattak, Németh Norbert lövését Dibusz Dénes kivédte. Mindkét csapatban pályára léptek próbajátékosok: a hazaiaknál a chílei Tomasio Navarette és az argentin Matias Porcari, míg a vendégeknél egyiptomiak.

A mérkőzésen a hazaiak már a 4. percben megszerezték a vezetést Ivancsics Gellért révén, később pedig a a próbajátékon lévő bosnyák Emir Hadzic találatával növelték az előnyt (2–0). A vendégek első gólját Dudás Ádám szerezte, ám az első félidő kétgólos Honvéd-vezetéssel zárult: a játékrésznek keretet adva újra Ivancsics talált be, ezúttal tizenegyesből (3–1).

A második félidőben Simon András ugyan közelebb rúgta a győrieket az ellenfélhez, de a szintén próbázó szerb Alekszandar Trinicsics visszaállította a mérkőzés elején kialakított kétgólos Honvéd-előnyt – a végeredmény 4–2 a hazaiaknak.

Sima 4–1-es győzelmet aratott a BFC Siófok az NB II-ben szereplő Vác ellen. A mérkőzés legjobbja Sowunmi Thomas volt, aki háromszor talált be a rivális hálójába.

A Kecskemét 3–1-re győzött Pakson annak ellenére, hogy a 14. percben Böde Dániel góljával még a hazaiak vezettek.

Az 57. percben azonban Vladan Szavics közelről a kapuba passzolt, majd 22 perccel később Pekár László felső sarkos találatával fordított a Kecskemét.

A végeredményt a 89. percben Francis Litsingi állította be. A korábban a távozás gondolatával is foglalkozó – Vietnamban próbajátékon járó – kongói támadó egy kipattanó labdából talált be.

A Haladás 5–1-re győzött Artner Tamás vezetőedző korábbi együttese, az Ajka ellen felkészülési mérkőzésen.

A szombathelyiek két új szerzeménye, Kulcsár Kornél és Nagy Dániel is pályára lépett az NB II Nyugati csoportjában szereplő Ajka elleni felkészülési találkozón, ugyanakkor Korolovszky Gábor, Kenesei Krisztián és Búrány Zoltán sérülés miatt nem volt bevethető.

A hazaiak Halmosi Péter távoli lövésével szerezték meg a vezetést, majd Nagy Dániel remek megoldása után Sipos Norbert fejelt az Ajka kapujába. A harmadik találatot Nagy Gábor jegyezte egy átemeléssel – számolt be a mérkőzésről a haladasfc.hu.

A második játékrészben a Haladás egyik legjobbja Kulcsár Kornél volt, aki pontos passzaival hívta fel magára a figyelmet: előbb Ugrai Rolandnak, majd Tóth Péternek adott gólpasszt. Az Ajka a végén azonban szépíteni tudott, így 5–1-re nyert a Haladás.

A DVSC-Teva labdarúgócsapata szombaton két mérkőzést is játszik – kettéosztott kerettel – a szlovák élvonalbeli FC Tatran Presov ellen. Az első találkozón 1–1-es döntetlen született.

A legerősebb csapatával – az őszi standard kezdőcsapat játszott – felálló Debrecen az első félidőben némi fölényt tudott kiharcolni a gyors kontrákkal próbálkozó eperjesiek ellen, és a 40. percben Farkas II Balázs révén meg is szerezte a vezetést – a támadó kapáslövéssel talált a hálóba.

Kondás Elemér a szünetben ötöt cserélt, a Tatran pedig a második félidő közepén egyenlített: a védő Michal Piter-Bucko köszönt be Nenad Novakovicsnak.

A Lombard Pápa 2–0-ra győzött az NB II Nyugati csoportjában szereplő Veszprém ellen. A pápaiak az exvasasos Lazar Arszics, illetve Goran Marics góljával győztek.

A Kaposvár a Nafta Lendava otthonában 2–0-ra nyert. A kaposváriak gól nélküli első félidő után Boris Gujic és a gambiai Jammeh Haruna góljával győztek a szlovén élvonalbeli csapat otthonában. „Jó ellenféllel szemben értékes győzelmet arattunk. Örülök, hogy a mérkőzésen sok dolgot viszontláttam az edzéseken gyakoroltakból. Van még munka előttünk bőven, a játékosaink még nincsenek azonos felkészültségi állapotban, dolgozunk tovább" – mondta el Sisa Tibor vezetőedző a rakoczifc.hu-n a mérkőzés kapcsán.

A DVSC-Teva a második szombati felkészülési mérkőzésen már legyőzte a szlovák Tatran Presovot, a korábbi 1–1 után ezúttal 3–1 lett a végeredmény. A siker ugyanakkor áldozatot követelt, a rendkívül keményen játszó ellenfél egyik becsúszása után Ferenczi Jánost ölben kellett levinni a pályáról. A játékos valószínűleg bokaszalag-szakadást szenvedett, így nem tud majd elutazni az U21-es válogatotthoz – tudatta a dvsc.hu.

Kiemelendő a debreceniek részéről Kulcsár Tamás teljesítménye, aki együttese mindhárom gólját egymaga szerezte.

A legutóbbi kiírás első helyén záró Videoton nemzetközi felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a kínai címvédő Kuangcsou Evergandét. A marbellai találkozón Csiang Ning góljával a kínaiak szerezték meg a vezetést, de Torghelle Sándor 31. percben szerzett góljával még a szünet előtt egyenlített a fehérvári csapat, majd a fordulás után a magyar válogatott támadó egy 11-est is kiharcolt, amelyet Brandao lőtt a kapuba, beállítva a végeredményt – tudatta a vidi.hu.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
VASAS–MAGLÓD 3–2 (2–1)
Vasas: Ilizi – Mehmedagic, Kovács G., Tóth M., Katona – Venczel – Kulcsár D., Varga G., Bárányos – Beliczky – Hercegfalvi. 2. félidő: Halasi – Merczel, Tóth M. (Kovács G.), Görgényi, Farkas Z. – Kocsis, Kiss T. – Polényi, Kovács Á., Kovács D. – Sebestyén. Vezetőedző: Urbán Flórián
Gólszerzők: Varga G., Beliczky, Kovács D. ill. Ahmed, Pfeffer
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–DVTK 2–3 (1–1)
Mezőkövesd, Műfüves edzőpálya, 200 néző. V: Demeter J.
MEZŐKÖVESD: Demeter Á. – Nagy P. (Kaszás), Vámosi, Elek N., Kerényi (Szűcs) – Jeremiás (Sivák), Irhás (Lakatos), Bagi (Enescu), Lipusz (Gallik) – Olasz D., Bogdány (Hamar). Edző: Szabados György
DVTK: Rados (Rakaczki) – Vadász, Nagy T., Czégel, Gohér – Takács P., Lippai (Demkó), Dobos (Páll Sz.), Arze – Halgas (Bogáti), Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző: Vámosi, Olasz D., ill. Dobos, Vadász, Bogáti
ÚJPEST FC–GYIRMÓT 1–1 (0–0)
Telki, zárt kapuk mögött.
Újpest FC: Balajcza Sz. (Horváth T.) – Litauszki (Szokol), Lipták Z., Mihajlovic (Tajthy), Pollák (Fodor) – Proesmans (Markovics), Nikon (Nagy P.) – Simon K. (Remili), Barczi (Tóth B.), Balogh (Balajti) – Rajczi (Zamostny)
GYIRMÓT: Szentpéteri – Bognár Zs., Kardos, Nagy G., Varga L. – Berde, Horváth R. – Fitos, Laki B., Cseri – Ferenczi. Játszott még: Deli, Weitner, Nagy L., Tóth N., Domanyik, Makrai, Czanik
Gólszerző: Barczi 69., ill. Cseri T. 52.
Forrás: ujpestfc.hu
BUDAPEST HONVÉD–GYŐRI ETO 4–2 (3–1)
HONVÉD: Sánta – Moga, Botis, Trinicsics, Bjelkanovics – Ceolin (Tisza K.), Hidi, Ivancsics, Tchami – Hodza, Délczeg
GYŐRI ETO: Sztevanovics – Takács A., Djordjevics, Sztanisics, Völgyi – Trajkovics, Pilibaitis, Ji-Paraná – Koltai T., Ahjupera, Dudás. 2. félidő: Molnár P. – Tokody, Sztanisics, Babic, Dinjar – Pátkai, Windecker, Strestík – Varga R., Alekszidze, Simon A. Vezetőedző: Csertői Aurél.
Gólszerzők: Ivancsics (2 – a másodikat 11-esből), Hadzic, Trinicsics, ill. Dudás, Simon A.
BUDAPEST HONVÉD FC–PÉCSI MFC 0–1 (0–1)
Bozsik Stadion, műfüves pálya, 200 néző
HONVÉD: Kemenes – Lovric, Debreceni, Tomasio (Baráth), Hajdú N. – Porcari (Miskovicz), Németh N. (Nagy K.), Deák M., Vécsei – Bulgar (Szala), Erdélyi
PÉCS, I. FÉLIDŐ: Dibusz – Nagy J., Causic, Goia, Mohamed, Nagy O., Scsepanovics, Zeljkovic, Demjén, Bajzát, Okoronkwo. II. FÉLIDŐ: Strublics – Fodor F., Lantos, Goia, Hasszán, Ato (Mohamed), Kvekveskiri, Fröhlich, Pákolicz, Andorka, Jusszef
G: Zeljkovic (17.)
BFC SIÓFOK–DUNAKANYAR-VÁC 4–1 (4–1)
Siófok-Kiliti, 150 néző. V: Horváth II J.
SIÓFOK. 1. félidő: Milinte – Kiss Zs., Nyári, Gabó, Fejes – Horváth A., Huszák, B. Bozsovics, Nagy I. – Sowunmi, Kanta Sz. 2. félidő: Ribánszki – Mogyorósi, Lengyel, Fehér, Péczeli – Haraszti, Tamási, Kecskés, Heffler N. – Simon, Melczer. Vezetőedző: Mihalecz István
DVSC-TEVA–TATRAN PRESOV (szlovák) 1–1 (1–0)
Debrecen, Oláh G. utcai műfűves pálya, 200 néző V: Veizer
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac (Ludánszki 46.), Mészáros, Korhut – Bódi (Spitzmüller 46.), Varga, Bouadla, Rezes (Lucas 46.) – Farkas II B. (Salami 46.), S. Nikolic (Coulibaly 46.) . Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerzők: Farkas II B. (40.), ill. Piter-Bucko (67.)
LOMBARD PÁPA–VESZPRÉM FC 2–0 (1–0)
Pápa, 150 néző. V: Szepesi M.
LOMBARD, 1. félidő: Szűcs L. – Rása, Farkas A., Rodenbücher, Présinger – Dóczi, Grőber, Szabó Z., Quintero – Csepregi, Arszics. 2. félidő: Szűcs L. (Markek) – Nagy S., Balogh B., Tóth G., Németh M. – Horváth L., Gyömbér – Quintero, Tóth B., Arszics – Marics
VESZPRÉM: Kádár (Varga Zs.) – Garai, Hegedűs Gy., Császár Á., Pedrad, – Nikolin(Ihász), Molnár Z. (Szőlőskei), Leitold (Páli), Finta – Thiago (Czvetkó), Bali
Gólszerző: Arszics, Marics
NK NAFTA LENDAVA (szlovén)–KAPOSVÁR 0–2 (0–0)
Lendva, 100 néző
KAPOSVÁR I. FÉLIDŐ: Hajdúch – Katona, Graszl, Major, Pavlovics – Horváth T., Fenyvesi – Bőle, Diallo, Balázs B. – Grumics. II. FÉLIDŐ: Posza – Okuka, Zsók, Kovács O., Jánvári – Farkas P., Horváth T. – Gujic, Safaric, Balázs B. – Haruna
G: Gujic (78.), Haruna (88.)
DVSC-TEVA–TATRAN PRESOV (szlovák) 3–1 (1–1)
Debrecen, Oláh G. műfű, 200 néző Vezette: Solymosi.
DVSC: Verpecz (Malinauskas 46.) – Bernáth (Nikolov 46.), Máté, Szűcs, Mardare (Illés 46.) – Szakály, Ramos, Alisic (Dombi 46.), Yannick (Ferenczi 46., Yannick 51.) – Zahovaiko (Szilágyi 46.), Kulcsár
Gólszerzők: Kulcsár (4., 55., 65.), ill. Coimbra (8.)
Forrás: dvsc.hu
VIDEOTON–KUANGCSOU EVERGRANDE (kínai) 2–1 (1–1)
Videtoton: Tujvel – Szolnoki, Aposztolopulosz (Vaskó), Caneira (P. Vinícius), J. Silva (Brachi) – Gyurcsó (Vasziljevics), Polonkai (Tóth B.), Sándor (Mitrovics) – Gosztonyi (W. Fernández), Brandao (Nikolics), Torghelle (Kovács I.)
Gólszerzők: Torghelle (31.), Brandao (48.), ill. Csiang Ning (12.)
Forrás: vidi.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik