Az azeriek ellen sem ment - ezúttal ikszelt a Fradi

Vágólapra másolva!
2012.01.26. 16:20
null
Rósa Dénesék jó körülmények között készülhetnek Törökországban, de a jó eredmények még váratnak magukra (Fotó: Fradi.hu)
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapata idei második felkészülési mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott Azerbajdzsán U21-es válogatottjával Törökországban.

A Viitorul Constantától elszenvedett 3–1-es keddi vereséget követően lejátszotta második felkészülési mérkőzését is a törökországi edzőtáborban a Ferencváros labdarúgócsapata.

A zöld-fehérek már az első percektől fölényben futballoztak Azerbajdzsán U21-es válogatottja ellen, főleg a bal oldalon Junior okozott sok veszélyt a felfutásaival.

Ennek ellenére a ferencvárosiak sokáig nem tudták feltörni az azeriek védelmét, de Pölöskey Péter révén még a szünet előtt sikerült megszerezniük a vezetést. A csatár egy mélységi indítás után 15 méterről lőtt a hosszú alsó sarokba.

A második félidőt azonban az azeriek kezdték jobban, ugyanis alig néhány perc elteltével egy középre ívelt labdából, Vattai és Grúz hibáját kihasználva egyenlíteni tudtak.

A fradi.hu tudósítása alapján a kapott gól meglepte a Ferencvárost, a csapat játékosa óvatossá vált. A 70. perctől eleredt az eső, a csúszós pályán több hiba is csúszott a magyar csapat játékába, amely így nem is tudott újabb gólt szerezni. A második félidőben a Szegedről igazolt Batik Bence volt a Fradi legaktívabb játékosa, de vele sem volt elég hatékony a csapat támadósora.

Talán nem véletlen, hogy a Ferencváros szeretné szerződtetni a Hollandiából hazatérő csatárt, Eppel Mártont…Érdekesség, hogy néhány nappal korábban a Dárdai Pál vezette NB II-es válogatott is 1–1-re végzett az azeriekkel.

A zöld-fehérek holnap az Admira Wacker ellen fejezik be a törökországi felkészülési mérkőzések sorát.

DÉTÁRI LAJOS:„JÓ IRAM VOLT, A MECCS ELÉRTE A CÉLJÁT”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Azerbajdzsán U21 1–1
A Ferencváros összeállítása. I. félidő: Kunsági – Fülöp, Balog, Klein, Junior – Otten – Lisztes, Rósa D., Józsi – Pölöskey, Oláh. II. félidő: Kunsági – Grúz, Vattai, Busai – Jovanovics, Batik, Morales, Zsivóczky – Gárdos, Pölöskei II, Varga B.
A Ferencváros gólszerzője: Pölöskey
Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
2 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
3 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
3 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik