A Fradi Lisztes szép góljával nyert a Soroksár ellen

Vágólapra másolva!
2012.02.25. 13:59
null
A Ferencváros több helyzetet is kialakított a Soroksár ellen, de csak egy gólt szerzett (Fotó: fradi.hu)
Címkék
Szombaton már tétmeccsen is érdekelt néhány NB I-es labdarúgócsapat – a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásában –, míg több együttes felkészülési mérkőzésen lépett pályára. A Paks, a Haladás. a Lombard és a Ferencváros is NB III-as ellenféllel mérkőzött, a pápaiak, a tolnai és a vasi zöld-fehérek két, a fővárosiak egy góllal győztek. Nyert a Vasas és a Siófok is, a Kecskemét ikszelt, a Honvéd kikapott. 

Az  FTC végigtámadta a meccset, de egyszer
 talált csak be (Fotó: Fuszek Gábor)
Az FTC végigtámadta a meccset, de egyszer talált csak be (Fotó: Fuszek Gábor)

FERENCVÁROS–SOROKSÁR

A fradi.hu beszámolója szerint a Ferencváros végigtámadta a Soroksár elleni felkészülési mérkőzést, több helyzete is volt a zöld-fehéreknek, de ezek közül csak egyet sikerült kihasználniuk – a második félidőben csereként beálló Lisztes Krisztián egy lecsorgó labdát vágott a bal felső sarokba.

A Ferencvárosban Somáliának több jó elfutása is volt, de lövéseinél vagy a kapus vagy a védők rendre menteni tudtak, vagy éppen a brazil támadó nem találta el a kaput.

Rajta kívül a csereként beálló Oláh Lóránt is aktívan játszott, a finn Juha Hakolának volt egy kapu fölé pörgetett labdája, míg Grúz Tamás fejesét egy alkalommal a gólvonalról vágták ki a védők.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–SOROKSÁR 1–0
FERENCVÁROS: Jova – Grúz, Balog Z., Klein, Junior – Rósa D., Busai, Hakola – Beliczky, Somália, Kulcsár D. Csereként pályára lépett: Oláh L., Gárdos, Jovanovic, Lisztes.
G: Lisztes
LISZTES GÓLJA

KECSKEMÉT–FERENCVÁROS II

A többet támadó kecskemétiek a 21. percben megszerezték a vezetést: a ferencvárosi kapus elkaszálta Lencse Lászlót, és a megítélt büntetőt a sértett a jobb alsó sarokba lőtte – olvasható a kecskeméti klub hivatalos honlapjának beszámolójában.

A szünet után is a kecskemétiek dolgoztak ki több helyzetet, de rendre el is puskázták azokat. A zöld-fehérek ezt kihasználva egyenlítettek: Abdi szabadrúgását Németh kapus még a kapufára tolta, majd a kipattanóból Papp a hálóba talált.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI TE–FTC II 1–1 (1–0)
Kecskemét
KTE: Németh G. – Alempijevics (Tölgyesi), Gyagya, Varga R., Koszó (Mohl) – Csukics (Patvaros), Szavics (Ebala) – Bori, Litsingi (Hegedűs Á.), Lencse (Bertus) – Tököli
FTC II: Hermány – Maróti, Nyárasdi (Oláh), Vattai, Sváb – Morales (Papp M.), Vass M., Peszmeg (Antal Zs.) – Nyilasi (Holman), Abdi – Varga B. (Pölöskei P.)
G: Lencse, ill. Papp
Forrás: kecskemetite.hu, fradi.hu

UTA ARAD–BP. HONVÉD

A Bp. Honvéd 2–1-re kikapott a román második ligás UTA Arad legénységétől a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén.

Az aradi pálya használhatatlansága miatt Makón, műfüves talajon megrendezett mérkőzés 12. percében a Honvéd megszerezte a vezetést: az Emir Hadzic buktatásáért megítélt büntetőt Ivancsics Gellért értékesítette – tudósít a kispestiek hivatalos honlapja.

A második félidő elején a Honvéd védelem megingását góllal büntették az aradiak. A kemény játék mindkét oldalon piros lapokat eredményezett. Sorin Botis korábbi csapata a 90. percben szerezte meg a győztes gólt.

A találkozón Délczeg Gergely kisebb, Németh Norbert fájdalmasabbnak tűnő sérülést szenvedett.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
UTA ARAD (romániai)–BP. HONVÉD 2–1 (0–1)
Makó, 300 néző
BP. HONVÉD: Sánta A. (Kemenes, 46.) – Lovric (Marshall), Botis, Debreceni, Vidovics (Hajdú N.) – Faggyas (Vernes, 46.), Ivancsics, Hidi (Horváth A.), Tchami (Czár R., 46.) – Délczeg (Németh N.), Hadzic (B. Bozsovics). Edző: Supka Attila
A Honvéd gólszerzője: Ivancsics (12. – 11-esből)

PAKS–CSÁKVÁR

A Paks a Csákvár elleni felkészülési mérkőzésen a 28. percben szerzett vezetést, miután Bartha László jobb oldali beadására Magasföldi József érkezett középen, és hat méterről jobb lábbal a léc alá lőtt.

A 77. percben Szatmári Lóránd labdájával Montvai Tibor lépett ki a védők közül, és nyolc méterről a kapuba lőtt, beállítva ezzel a 2–0-s végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PAKS–CSÁKVÁRI TK 2–0 (1–0)

PAKS, 1. félidő: Pokorni – Heffler T., Éger, Gévay, Csehi T. – Bartha, Sifter, Sipeki, Vayer – Kiss T., Magasföldi. 2. félidő: Csernyánszki – Mészáros I., Eppel, Lakatos G., Szabó J. – Szatmári L., Fiola, Tamási G., Hahn – Montvai, Hrepka. Vezetőedző: Kis Károly

G: Magasföldi (28.), Montvai (77.)

HALADÁS–HALADÁS II

Szombathelyen a házon belüli edzőmeccsen a Haladás II szerzett vezetést, de a 18 éves Radó András góljával gyorsan egyenlíteni tudott az első csapat, majd a második félidőben a montenegrói Goran Vujovics két találatával az első osztályú csapat 3–1-re meg is nyerte a meccset.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HALADÁS–HALADÁS II. 3–1 (1–1)
Szombathely, Kondics utca, 200 néző. V: Vass

HALADÁS, 1. félidő: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi – Rajos, Iszlai – Nagy G. – Nagy D., Kenesei K., Radó. 2. félidő: Gőcze – Sluká, Korolovszky, Horváth A., Devecseri – Ugrai, Búrány, Kulcsár K., Sipos N. – Oross, G. Vujovics. Edző: Artner Tamás.

HALADÁS II: Gőcze (Rózsa) – Horváth D., Jagodics, Devecseri (Szakály A.), Farkas M. – Nagy B., Kalász – Skriba, Hanzl, Gyurján – Czafit (Nyírő). Edző: Tóth László.

Gólszerzők: Radó 26., G. Vujovics 60. (11-esből) és 80., ill.. Czafit 24.

NAFTA LENDAVA (szlovén)–SIÓFOK

A Siófok felkészülési mérkőzésen Melczer Vilmos duplájával 2–1-re legyőzte a szlovén élvonalbeli lendvai csapatot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Nafta Lendava (szlovén)–Siófok 1–2
G: Melczer (2, az egyik 11-esből)
Bölcske–Siófok (vegyes csapat) 5–0
G: Rompos, Tóth J. 2-2, Jaksa G.


LOMBARD–CSORNA

A tavaszi rajtra készülő Lombard FC hazai pályán 3–1-re győzött az NB III-as Csorna ellen a két csapat szombat délutáni felkészülési mérkőzésén. A nagy szélben lejátszott mérkőzésen a pápaiak nigériai próbajátékost is teszteltek: a korábban az ukrán Zakarpattyja soraiban is megforduló – és 67 bajnoki mérkőzésen 34 gólt szerző – Charles Newuche góllal nyomatékosította jelenlétét.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LOMBARD FC–CSORNAI SE 3–1
LOMBARD PÁPA. 1. FÉLIDŐ: Szűcs L. – Rása, Dóczi, Tóth G., Présinger – Cabezas – Inutile, Szabó II, Quintero, Arszics – Newuche. 2. FÉLIDŐ: Szűcs L. – Nagy S., Rodenbücher, Balogh B., Németh M. – Gyömbér, Farkas A., Horváth L. – Lovrencsics G., Seye, Szilágyi P.
A pápai gólszerzők: Quintero, Newuche, Seye

MARIBOR (szlovén)–ZALAEGERSZEG

Egygólos vereséget szenvedett a ZTE a szlovén Maribor vendégeként. A szlovén élvonalban listavezető Maribor Kocsárdi Gergely 86. percben született öngóljával győzte le a magyar sereghajtót. A ZTE-nek ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése a tavaszi bajnoki rajt előtt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK MARIBOR (szlovén)–ZALAEGERSZEGI TE 1–0 (0–0)
MARIBOR: Radan (Pridigar) – Mejac, Rajcevic, Potokar, Viler, Mezga, Mertelj (Filipovic), Cvijanovic (Lesjak), Ibraimi (Jelic), Volas, Beric (Velikonja). Vezetőedző: Darko Milanic
ZTE: Jahic (Vlaszák) – Kocsárdi, Szalai T., Kovács Ge. (Csordás), Hídvégi – Máté P., Hervás (D. Pavicsevics), Ganugrava – Turkovs (Vittman), Balázs Zs., Polareczki (Pál D.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerző: Kocsárdi (86. – öngól)
Kiállítva: Potokar (90.)

VASAS–PÉCS

A találkozó egyetlen gólját Szabó Bence szerezte, aki jó ütemben érkezett a kipattanóra a Bárányos Zsolt által kihagyott tizenegyest követően.

A pécsiek honlapja szerint a meccsre nem érkezett meg a korábban beharangozott Valéry Mézague, így a kameruni válogatott középpályást a szakmai stáb nem tudta megnézni. A játékos menedzsere arról tájékoztatta a klubot, hogy a futballista kisebb sérüléssel bajlódik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS–PÉCS 1–0

VASAS: Ilizi – Kovács G., Rubus, Takács Z., Katona M. (Kovács D.) – Tóth B., Varga G. (Merczel Zs.), Mehmedagic (Tóth M.), Ferkó (Kovács Á.) – Bárányos (Kiss T.), Hercegfalvi (Szabó B.)

PMFC-MATIAS: Dibusz – Simonfalvi (Nagy J.), Lantos, Goia (Causic), Markovics (Marovics) – Nagy O., Regedei, Zeljkovic, Okoronkwo – Andorka, Bajzát (Fröhlich)

G: Szabó B. (68.)
A Vasas sikerrel tudta le a bajnoki főpróbát (Fotó: Korponai Tamás)
A Vasas sikerrel tudta le a bajnoki főpróbát (Fotó: Korponai Tamás)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik