Öt gólt kapott a Fradi az Admirától

Vágólapra másolva!
2012.01.27. 15:52
null
Martin Kleinék a harmadik törökországi meccsükön a második vereségüket szenvedték el (Fotó: fradi.hu)
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapata az osztrák élvonalbeli Admira ellen fejezte be a törökországi találkozói sorát – Détári Lajos együttese a meccs elején Pölöskey Péter találatával még 1–0-ra vezetett, végül azonban 5–2-es vereséget szenvedett.

A Törökországban edzőtáborozó Ferencváros lejátszotta idei harmadik, egyben a beleki edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzését. A zöld-fehérek a román Viitorul Constantától elszenvedett 3–1-es vereség és az azeri U21-es válogatottal játszott 1–1 után az osztrák élvonalban 5. helyen álló Admira ellen léptek pályára.

Détári Lajos szakmai igazgató csapata a tegnapi találkozóhoz hasonlóan ezúttal is Pölöskey Péter révén szerzett vezetést, ám a folytatás már nem a Ferencvárosról szólt.

A 12. percben a zöld-fehérek megálltak, mert lent maradt egy osztrák játékos a füvön, de az Admira végigvitte az akciót, melynek végén egyenlített is.

Az első félidő derekán Pölöskey elesett a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem látott szabálytalanságot, majd nem sokkal később egy lesgyanús kontra végén már az osztrákok jutottak vezetéshez – számol be a találkozóról a fradi.hu.

A kontrákra berendezkedő Admira a szünet előtt újabb gólt szerzett, így 45 perc után 3–1-re vezetett.

A második félidőben pedig egy lerántásért megítélt büntető után már 4–1 volt az állás. Ezt követően a Ferencváros letámadta ellenfelét, és a zöld-fehéreknél első gólját szerző, Szegedről szerződtetett Batik Bence találatával 4–2-re alakította az eredményt.

A vége egy közeli fejes után 5–2 lett az Admira javára, és ha hozzátesszük, hogy Jova Levente többször is bravúrral védett, akár nagyobb különbség is kialakulhatott volna a két fél között. A mérkőzés összképéhez tartozik, hogy az osztrákok helyenként nagyon durván futballoztak, Aleksandar Jovanovicba például annyira beleszálltak, hogy a középpályást le is kellett cserélni a második játékrészben.

A Ferencváros jövő héttől az amerikai túráján a mexikói Pumas, illetve az argentin River Plate ellen javíthatna a felkészülési meccsek eddigi negatív mérlegén.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–ADMIRA (osztrák) 2–5
FERENCVÁROS, 1. FÉLIDŐ: Jova – Fülöp, Balog, Klein, Junior – Otten – Lisztes, Rósa, Józsi – Pölöskey, Oláh
FERENCVÁROS, 2. FÉLIDŐ: Jova – Fülöp, Grúz, Vattai – Jovanovic (Pölöskey), Batik, Busai, Junior – Oláh (Morales), Varga, Pölöskey (Gárdos)
A Ferencváros gólszerzői: Pölöskey, Batik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik