A River Plate fiataljai legyőzték a Ferencvárost

Vágólapra másolva!
2012.02.05. 01:25
null
Oláh Lóránt gólja csak a szépítéshez volt elég (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
A harmadik helyért mérkőzhet meg a Ferencváros labdarúgócsapata a detroiti nemzetközi tornán, miután az elődöntőben egygólos vereséget szenvedett az argentin River Plate tartalékjaitól. Utóbbiak ellenfele a döntőben a mexikói Pumas második csapata lesz, míg a zöld-fehérekre a Vasas vár a bronzmeccsen.

Amint azt a zöld-fehérek facebook-oldalán lévő tudósításból megtudhattuk: rosszul kezdődött a mérkőzés a Ferencváros számára, hiszen Mark Otten eladott labdáját rögtön az első percben góllal büntette az argentin ellenfél. A folytatás kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, viszont a 23. perc újabb argentin gólt. Ismét Vila Ruisé volt az érdem, aki Junior mellől lőtt gólt közelről. Martin Klein mentett ugyan, ám a játékvezető gólt ítélt. A ferencvárosiak hiába tiltakoztak, hogy a légiós időben vágta ki a labdát, a bíró ezt máshogy látta, és nem hatotta meg a zöld-fehérek protestálása.

MESTERMÉRLEG

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó ellenfél ellen. Az első húsz percben azonban még szokatlan volt a játéktér, ezért ezt a húsz percet odaajándékoztuk az argentin River Plate-nek és kettő nullás hátrányba kerültünk. Utána azonban mi voltunk fölényben, több helyzetet is kialakítottunk. Sajnálom, hogy nem tudtuk legalább döntetlenre lehozni a mérkőzést. Véleményem szerint még az is benne volt a mérkőzésben, hogy megnyerjük. A csapat teljesítményével elégedett vagyok″ – értékelt a fradi.hu-nak Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója.

Az első félidő hajrájában szabadrúgásból veszélyeztetett a Ferencváros, de a River Plate-nek is akadt helyzete, Jova Leventének nagyot kellett nyújtóznia, hogy hárítsa a jobb felsőbe tartó labdát. A tudósítás az első felvonás lezárásaként arról számolt be, hogy a játékvezető több olyan szabálytalanságot nem torolt meg, amelynél ferencvárosi játékos volt a szenvedő fél.

A második félidő elején nemcsak aktív, hanem kapura is veszélyes volt a Ferencváros. Józsi szabadrúgásból, majd akcióból is lőhetett, a középpályás két lehetősége között Somália és Pölöskey Péter összjátékánál kellett közbeavatkoznia az argentin kapusnak.

A 70. percben aztán csak összejött a megérdemelt szépítés a zöld-fehéreknek: a legaktívabb ferencvárosi játékossal, Somáliával szemben szabálytalankodtak az argentinok a tizenhatoson belül, a büntetőt a második félidő közepén érkező Oláh Lóránt váltotta gólra. A hajrában a Ferencváros kitámadott, közel járt az egyenlítéshez, igaz, kinyílt védelme miatt közben a harmadik kapott gólhoz is. A második félidőre elfáradó fiatal argentinok a végén már az időt is húzták, de végül csak kibekkelték a győzelmet és a hétfői döntőt.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA
ELŐDÖNTŐ
Ferencváros–River Plate tartalék (argentin) 1–2 (0–2)
Detroit, 6000 néző.
FTC: Jova – Grúz (Busai, 57.), Balog Z., Klein, Junior (Zsivóczky, 74.) – Hakola (Lisztes, 69.), Otten, Józsi – Rósa D. (Oláh L., 61.), Pölöskey P., Somália
Gólszerző: Oláh (70. – 11-esből), ill. Vila Ruis (1., 23.)
KORÁBBAN
Vasas–Pumas-tartalék (mexikói) 0–3 (0–1)
A döntőben: River Plate tartalék (argentin)–Pumas tartalék (mexikói). A 3. helyért: Vasas–Ferencváros

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
7 perce

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel elődöntős 200 háton

Vizes vb 2025
19 perce

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
54 perce

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
7 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
7 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
7 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
7 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik