Döntetlennel búcsúzott a férfiválogatott

Vágólapra másolva!
2011.07.06. 19:29
null
Kiss Gergely (szemben) kettőt vállalt az öt magyar gólból (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Szerda este utolsó hazai mérkőzésén ugrott vízbe a sanghaji világbajnokság előtt a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely Leányfalun 5–5-ös döntetlent játszott a görögökkel.

 

Tizenegy nap alatt már harmadszor szállt vízbe egymás ellen a két válogatott, amelyek közül a vendég szerezte meg először a vezetést, ám az első negyed végén Kiss Gergely, majd Varga Dénes is betalált.

A második játékrész elején Kiss Gergely már másodszor volt eredményes, de ezután a görögök egy 3–0-s sorozattal fordítottak.

A nagyszünet után Nagy Viktort a mieink kapujában Szécsi Zoltán váltotta, aki a harmadik negyedben kapott két gólt, az utolsóban azonban nem tudták mattolni a vendégek.

Varga Dénes a Vodafone-kupán kisebb sérülés miatt kihagyta a két fél egymás elleni összecsapását, most viszont többek között neki köszönhetjük, hogy elkerültük a vereséget, mivel ő szerezte az ötödik gólunkat, amivel végül is beállította az 5–5-ös végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Görögország 5–5 (2–1, 1–2, 1–2, 1–0)

Gólszerzők: Kiss, Varga Dénes 2–2, Biros, ill. Milonakisz, Miralisz, Murikisz, Gunasz, Delakasz
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
6 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
6 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
6 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
7 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
7 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
8 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik