Vízilabda: Teljesen elégedettek azért nem lehetünk - Varga Dániel

2012.11.02. 13:44
Címkék
Győzelemmel indított Nagyváradon az első világliga-mérkőzésén a magyar férfi vízilabda-válogatott. A világbajnoki ezüstérmes és olimpiai bajnok csapatkapitány, Varga Dániel vegyes érzelmekkel beszélt a román–magyar összecsapásról, a jövővel kapcsolatban azonban bizakodó.
Varga Dánielnek régi vágya teljesült, amikor Benedek Tibor őt választotta meg a vízilabda-válogatott csapatkapitányának. A 29 éves átlövő tisztában van azzal, hogy ez nagy feladat lesz számára, talán ennek tudható be, hogy kissé visszafogottan nyilatkozott az együttesről a vlv.hu-nak.

„Sima lett, sima lett, de teljesen elégedettek azért nem lehetünk – mondta Varga. – Én azt hiszem, hogy olyan hiba nincsen, ami pesszimizmusra adna okot. Mindenki borzasztóan hajtott, óriási gólörömök voltak, nagyon akart mindenki. Szóval csak tudunk előrelépni és fogunk is."

A csapat szombaton mérkőzik meg Székesfehérváron az olimpiai ezüstérmes Olaszországgal, amely jóval komolyabb játékerőt képvisel, mint a már legyőzött románok.

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
7 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
7 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
7 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
7 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
7 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
8 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
8 órája