Vízi MK: mind a négy férficsapat esélyt lát az elsőségre

2012.11.05. 14:18
Címkék
Az elődöntőbe jutott férfi vízilabdacsapatok mindegyike úgy ítéli meg, hogy megnyerheti a 4. Theodora Magyar Kupát, amelyért a hétvégén szállnak medencébe a Komjádi uszodában.

A hétfői sajtótájékoztatón Gyöngyösi András, a Debrecen és Kovács István, az elődöntős rivális Szolnok vezetőedzője, illetve Földi László, a bajnoki címvédő Vasas, és Vincze Balázs, a tavalyi kupagyőztes Szeged, vagyis a szombati második párharc szereplőinek szakvezetője egyként azt hangoztatta, hogy bár természetesen tisztelik ellenfelüket, saját gárdájukat várják a vasárnapi döntőbe.

Martin György, a sportági szövetség elnöke elmondta, hogy a harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést, az elődöntők vesztesei egyformán bronzérmesek lesznek. Kitért rá, hogy míg korábban általában a Szőnyi úti uszoda adott otthont a kupadöntőnek, az idén oda a katasztrófavédelmi előírások miatt legfeljebb hatszáz embert engedhetnének be, ezért választották a 2012-es helyszínnek a főváros legnagyobb uszodáját, a Komjádit, ahová ingyenes a belépés valamennyi mérkőzésre.

A tájékoztatón elhangzott, hogy ha a döntő négy negyed után is döntetlenre állna, kétszer három perc hosszabbítás következik, további egál esetén pedig büntetődobások határoznak a győztesről.

Kemény Dénes, a válogatott ez év végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya arról a sajátosságról beszélt, hogy az idei négyes döntőben tíz és tizenöt között lesz a csapatokban szóhoz jutó idegenlégiósok száma. Ezt szakmai problémaként értékelte, egyúttal hangot adott annak a reményének, hogy a tendencia javulni fog. Vagyis – megfogalmazása szerint – bárki lesz is az utóda a válogatott kispadján, az többekkel is tud majd számolni a remélhetőleg fejlődő utánpótláskorú magyar vízilabdások közül, akik klubcsapataikban is mind nagyobb mértékben szorítanak majd helyet maguknak.

A férfiakhoz hasonlatosan a női pólósok is a 4. Theodora Magyar Kupáért játszanak, szintén a Komjádiban. A hölgyeknél ugyanakkor a Dunaújváros, a Szentes és a címvédő BVSC szakvezetői egybehangzóan a negyedik résztvevőt, a bajnok Egert említették toronymagas esélyesként, amely az ob I-es siker után – a pénteki elődöntőt követően – a vasárnapi fináléban története első hazai kupagyőzelmét szerezheti meg.

CÍMVÉDÉSRE KÉSZÜL A SZEGED ÉS A BVSC
VÍZILABDA MK
FÉRFIAK, SZOMBAT, ELŐDÖNTŐK
Debreceni VSE–Szolnoki Dózsa-Közgép 16.30
A-HÍD Szeged VE–Teva-Vasas 18.15
DÖNTŐ
Vasárnap 12.20
NŐK, PÉNTEK, ELŐDÖNTŐK
Dunaújvárosi Főiskola-Mex Motors–ZF-Eger 18.30
BVSC-Zugló–Hungerit-Szentesi VK 20
DÖNTŐ
Vasárnap 10
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
1 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
1 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
1 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik