Benedek Tibor a románok legyőzésével mutatkozott be

Vágólapra másolva!
2012.10.31. 17:38
null
Benedek Tibor elégedett lehet a kezdettel<br />(Fotó: Molnár Péter)
Címkék
A magyar férfi vízilabda válogatott első világliga-mérkőzésén 12–9-re legyőzte Romániát. A kispadon most mutatkozott be Benedek Tibor megbízott szövetségi kapitány.

Egy biztos, új korszak kezdődött a magyar férfi vízilabda-válogatott életében. Benedek Tibor megbízott szövetségi kapitány ma mutatkozott be a nemzeti csapat kispadján. Ami az összeállítást illeti: fura volt, de ezúttal sem háromszoros, sem kétszeres olimpiai bajnok nem volt a csapatban.

„Abszolút motiváltak voltak, nagyon jól éreztem magam attól, hogy ennyire szeretnék megcsinálni, amit kérek tőlük. Ezt a lelkesedést várom el, és azt, hogy az alapokat, amiket megbeszéltünk, mindenki csinálja meg. Lelkes, győzni akaró csapat legyen ez a maga fiatalságával együtt” – mondta a Nemzeti Sportnak Benedek arról, hogy mit vár el csapatától, s ez részben vissza is igazolódott a mérkőzésen.

A románok elleni világliga-találkozón aztán jól bekezdett a válogatott. Sorozatban Vámos Márton Varga Dénes, Kis Gábor és Szivós Márton szerzett gólt, míg román válasz nem érkezett, így a második negyed közepén 4–0-ra vezettünk. A mérkőzésre a szakvezetés nem nevezte Nagy Viktort, Gór-Nagy Miklóst, Jansik Dávidot és Bátori Bencét, de nélkülük is természetesen jobban játszott a magyar csapat az ellenfelénél.

Az első félidőben remekül védekezett, szervezetten játszott a pólóválogatottunk. Mindössze egy gólt kaptunk a két negyed alatt, ami megnyugtatónak mondható. A nagyszünetben aztán a románok összekapták magukat, a harmadik és a negyedik negyedben már pariban voltak a mieinkkel.

Ez persze annak is köszönhető, hogy a játékvezetők ekkor már könnyebben osztották a fórokat mindkét oldalon. Végül igen látványosra sikeredett a találkozó második fele, ami rengeteg gólt tartogatott – nagyjából egyenlő elosztásban.

Végül a magyar csapat 12–9-re nyert az első világliga-mérkőzésen.

„Nagyon lelkesen és magabiztosan játszottunk. A bírók ezután könnyebben adták az emberelőnyöket a románoknak. Nem az volt a célunk, hogy meglepjük a románokat, hanem, hogy teljesítsük azt, amit előre elterveztünk. Jó kezdet volt, ami mindenkinek önbizalmat adhat” – mondta Benedek a találkozót követően.

Szombaton a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz válogatott lesz az ellenfelünk Székesfehérvárott.

GYORSTALPALÓBAN VETTÉK ÁT A BENEDEK-ANYAGOT

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA
C- CSOPORT, 1. FORDULÓ
ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG 9–12 (0–2, 1–3, 3–2, 5–5)
Nagyvárad, 600 néző. Vezette: Golijanin (szerb), Colomina (spanyol)
ROMÁNIA: Stonescu – NEGREAN 2, Matei, Busila, CHIOVEANU 2, Iosep, Ghiban 1. Csere: Popescu, Goanta 1, Gospodinov, R. Georgescu 2, Diaconu 1.
MAGYARORSZÁG: Baksa – VARGA DÉNES 3, SZIVÓS 2, Decker Á., HÁRAI 2, Varga Dániel 1, Vámos 1. Csere: KIS G. 2, Bundschuh, Hosnyánszky 1, Katonás, Salamon
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 12/7
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Katonás (9. p.), Ghiban (27. p.), Busila (28. p.), Bundschuh (31. p.)
A MECCSKERET
Baksa László, Decker Attila (kapusok), Bundschuh Erik, Decker Ádám, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton
Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
10 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
22 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
29 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik