Vízilabda: kétszeres olimpiai bajnokunk Máltán játszik a londoni játékok alatt

2012.03.01. 07:29
null
Gergely aligha fog védeni még egyszer olimpián <br />(Fotó: Meggyesi Bálint, archív)
Címkék
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdakapus Gergely István a nyáron a máltai bajnokságban fog játszani, ami azt sugallja, nem lát már esélyt a válogatott szereplésre.

– Tud valamit, amit mi nem, vagy csak elébe ment a történéseknek? – vetette fel a Nemzeti Sport Gergely Istvánnak annak kapcsán, hogy már a szűk olimpiai keret kihirdetése előtt elkötelezte magát a máltai Sliemához.

„– Nem, ugyanakkor szeretem kihasználni a lehetőségeket. Hasonló a helyzet, mint amikor téma volt, hogy magyar állampolgár leszek – akkor kis lelkifurdalást éreztem, hiszen sok szál fűzött a szlovák válogatotthoz. Rizikós döntés volt, de teljesült az álmom, hiszen a világ legjobb pólósaival játszhattam, és szép eredményeket értünk el" – válaszolta Athén és Peking olimpiai bajnoka, aki a 2003-as, barcelonai világbajnok csapatnak is tagja volt, jelenleg a Honvédban játszik.

A 35 éves kapus döntése azért is furcsa, hiszen lényegében kiírta magát a válogatottból a nyári, londoni olimpia előtt.

„Figyelembe vettem Kemény Dénes elmúlt években hozott döntéseit, amelyek számomra kedvezőtlenül alakultak. Ez ellen nem tudok tenni, és ha bármi oknál fogva kevés a teljesítményem ahhoz, hogy bekerüljek a keretbe, azt tudomásul kell vennem. Lehet plátói szerelemként gondolni a londoni olimpiára, de vágyakozni addig jó, amíg nem követi csalódás. Nem akarom hülyíteni magam azzal, hogy van esélyem az olimpiára..." – tette hozzá a dunaszerdahelyi születésű Gergely.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIT TENNE A KAPUS, HA KEMÉNY DÉNES MÉGIS SZÁMÍTANA RÁ LONDONBAN, AKKOR OLVASSA EL GERGELY NEMZETI SPORTNAK ADOTT INTERJÚJÁT A MAI SZÁMBAN!

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
5 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
5 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik