Vízilabda: Godova Gábor keretet hirdetett

2007.03.06. 19:27
Címkék
Kijelölte csapatát a március 19-én, az olaszok elleni mérkőzéssel kezdődő ausztráliai világbajnokságra Godova Gábor, a címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A szakvezető 13 plusz 1 nevet tartalmazó listájára kedd esti ülésén rábólintott a szövetség elnöksége, így csak egyetlen kérdőjel maradt az elutazás előtt. Nevezetesen az, hogy felépül-e kézközépcsonttöréséből az olasz idegenlégiósok egyike, Drávucz Rita. Ő a "plusza" a csapatnak, aki ha meggyógyul, valakit kiszorít a társak közül, ha nem, akkor pedig a "tizenhármak" repülnek el vasárnap Melbourne-be. A válogatottban - amelyben a 2005-ös, montreali bajnokok közül a kapus Serfőző Krisztina, továbbá Kisteleki Dóra és Tóth I. Andrea kivételével minden vb-aranyérmes helyet kapott - Drávucz nélkül is akad két itáliai pólós vendégmunkás: Rita firenzei csapattársa, a nemzeti együttes csapatkapitánya, az irányító Stieber Mercedes és a szicíliai Orizzonte gárdáját erősítő center, Bujka Barbara. A többiek a hazai bajnokságban játszanak.
A vb-csapat:
Kapusok: Brávik Henrietta, Horváth Patrícia
Mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Bujka Barbara, Drávucz Rita (?), Györe Anett, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina (tartalék: Tóth Ildikó)
A vb-csapat:
Kapusok: Brávik Henrietta, Horváth Patrícia
Mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Bujka Barbara, Drávucz Rita (?), Györe Anett, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina (tartalék: Tóth Ildikó)
Legfrissebb hírek

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
25 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
29 perce

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
31 perce

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
37 perce

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
46 perce

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
1 órája

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
1 órája

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
1 órája