Női vízilabda felkészülési torna: második a magyar válogatott

2007.03.05. 00:13
Címkék
Második lett a magyar női vízilabda-válogatott a madridi nemzetközi felkészülési tornán, miután a vasárnapi zárófordulóban a házigazda spanyol nemzeti együttestől kikapott három góllal.
A női pólósok március 19-én kezdődő ausztráliai-i vb-je előtt rendezett tornán két győzelmet követően - 12-10 az ausztrálok, 10-8 a görögök ellen - maradt alul a spanyolokkal szemben a világbajnoki címvédő magyar csapat, így három gárda is azonos pontszámmal zárt. Mivel az ausztrálok 13-12-re gyűrték le a házigazdákat, a körbeverés a végső sorrendet illetően a vendéglátóknak kedvezett. A hazai medence ezúttal is sokat jelentett, mivel a tavalyi Eb negyedik helyezettjét Godova Gábor csapata két hete, Budapesten két ízben is még kilenc góllal - 15-6-ra, majd 13-4-re - verte.Stieber Mercedesék keddtől idehaza folytatják a világbajnoki felkészülést, ellenben a spanyolok - az ibériai ország pólószövetségének honlapja szerint - már 6-án Melbourne-be repülnek, s a vb helyszínén még egy nemzetközi tornán hangolódnak rá a világbajnoki rajtra.

NŐI NEMZETKÖZI VÍZILABDA TORNA, MADRID

3. FORDULÓ
Spanyolország-Magyarország 14-11 (3-3, 6-2, 1-2, 4-4)
Magyar góldobók: Valkay Á. 3, Bujka B., Pelle, Primász 2-2, Stieber, Brávik F. 1-1
Ausztrália-Görögország 14-13

NŐI NEMZETKÖZI VÍZILABDA TORNA, MADRID

3. FORDULÓ
Spanyolország-Magyarország 14-11 (3-3, 6-2, 1-2, 4-4)
Magyar góldobók: Valkay Á. 3, Bujka B., Pelle, Primász 2-2, Stieber, Brávik F. 1-1
Ausztrália-Görögország 14-13

VÉGEREDMÉNY
1. Spanyolország 6 pont (38-35),
2. Magyarország 6 (33-32),
3. Ausztrália 6 (37-37),
4. Görögország 0
Legfrissebb hírek

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
28 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
32 perce

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
34 perce

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
40 perce

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
49 perce

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
1 órája

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
1 órája

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
1 órája