Könnyed játékkal a döntőben

2006.06.17. 19:14
Címkék
Az eddigi három csoportmérkőzésén három könnyed győzelmet arató magyar válogatott Horvátországgal találkozott a hazai rendezésű Világkupa elődöntőjében. A mérkőzésen aztán a magyar válogatott látványos, könnyed játékkal biztosította helyét a vasárnapi fináléban.
Kásás Tamás ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Kásás Tamás ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Kásás Tamás ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Kásás Tamás ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Az első percben a horvátok szerezték meg a vezetést, de a negyed végére Fodor és Kásás góljával fordított a magyar válogatott. A játékvezető az első nyolc percben előszeretettel állította ki a mieinket, így akár bravúrosnak is mondható az egy gólos előnyünk.

A második negyedben aztán megmutatta valós erejét a magyar válogatott, zsinórban négy gólt lőve valósággal állva hagyta ellenfelét. Kásás, Kiss Csaba, Biros és Madaras voltak a eredményesek. A találatok közül mindenképp kiemelkedik Kiss találata, a Egerben játszó balkezes klasszis a víz alól észrevétlenül érkezve ütötte ki a horvát kapus kezéből a labdát. A negyed végén még Boskovic tette egy kicsit szorosabbá az eredményt, de ennek ellenére magabiztos előnnyel vonulhatott szünetre a magyar csapat.

A négygólos vezetés aztán túlságosan is megnyugtatta a mieinket és Djogas, valamint Boskovic megfelezte a kissé elkényelmesedett válogatottunk előnyét. De a magyar csapat nem arról híres, hogy egy ilyen helyzetben összetörne. Előbb Varga Dániel pöckölt be egy kapufáról lecsorgó labdát, majd Molnár Tamás szerezte meg a mérkőzésen első gólját.

A befejező játékrész elején is tovább folytatódott a magyar parádé. Kiss Gergő vágott be egy ötméterest, majd a mezőny legjobbja, a védekezésben és támadásban is kiemelkedőt nyújtó, Kásás Tamás szerezte meg tízedik gólját a tornán. A végén még Vranjes kozmetikázta az eredményt, de az igazsághoz hozzá tartozik ekkor már mindenki tudta, hogy Magyarország holnap döntőt fog játszani.

Döntőt, ahol a Spanyolország – Szerbia-Montenegró mérkőzés győztese ellen bizonyíthatja be a magyar csapat, hogy ő a világ legjobbja.

VILÁGKUPA, ELŐDÖNTŐ
Magyarország – Horvátország 10-6 (2-1, 4-1, 2-3, 2-1)
Gólszerzők: Kásás (3), Fodor, Madaras, Biros, Kiss Csaba, Varga Dániel, Molnár, Kiss Gergő ill. Boskovics (3), Djogas (2), Vranjes
Legfrissebb hírek

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
1 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
26 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
30 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
32 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
46 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
57 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
1 órája

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
1 órája