Vízilabda, férfi Euroliga: egygólos Vasas-előny

2006.03.22. 21:16
Címkék
A férfi vízilabdázók legrangosabb nemzetközti kupasorozatában, az Euroliga küzdelmeiben a negyeddöntő első összecsapásán a hazai pályán egygólos előnyt szerzett az olasz Savona ellen.
Az angyalföldiek a háromgólos Varga Dániel vezetésével tulajdonképpen végig irányításuk alatt tartották a mérkőzést és előnyben játszhattak.

Ám a jó erőkből álló vendégek többször is egyenlítettek a mérkőzés folyamán, amely végül egygólos hazai előnynél ért véget.

Az ezúttal kétgólos Kásás Tamás irányította olasz együttes tűnik a visszavágó és így a továbbjutás esélyesének – igaz, a sorsolás pillanatában is annak tűntek -, de minden bizonnyal alaposan meg kell majd szenvedniük az igencsak összeszedett csapat benyomását keltő piros-kékek ellen a második találkozón.

EUROLIGA, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
TEVA-VasasPlaket Savona (olasz) 6-5 (3-2, 1-0, 1-2, 1-1)
Gólszerzők: Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Mátyás

Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
5 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
10 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
12 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
38 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
56 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája