Vízilabda, női LEN-kupa: a Florentina és a Glyfada is elődöntős

2006.03.20. 12:17
Címkék
A női vízilabdázók második számú nemzetközi kupasorozatában, a LEN-kupa küzdelmeiben a és a holland Ravijn Nijverdal mellett olasz és görög együttes jutott be a Négyes Döntőbe.
A budapesti középdöntős csoport mellett a másik, athéni rendezésű is nagyon kiegyensúlyozott viadalt hozott.

A csoportok utolsó helyezettjei itt is, ott is pont nélkül végeztek – a Moszkva, illetve a Pireusz -, ám a további három-három rivális alaposan körbeverte egymást.

Budapesten ebből a Domino-BHSE-Polo SC és a holland Ravijn Nijverdal jött ki jól és jutott a Négyes Döntőbe.

A másik csoport első helyén az olasz Florentina végzett, a második, még továbbjutást érő helyre a görög Glyfada futott be, a négy pontjával is kieső, harmadik helyen pedig az orosz Uralocska zárt.
A NÉGYES DÖNTŐBE JUTOTT CSAPATOK:
Domino-BHSE-Polo SC
"E-on" Het Ravijn Nijverdal (holland)
RN Florentia (olasz)
ANC Glyfada "Renault" (görög)
Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
5 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
10 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
12 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
38 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
56 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája