Vízilabda: Szombathelyen a Kemény-legények

TAKÁCS GÁBORTAKÁCS GÁBOR
2006.03.08. 18:37
Címkék
Kemény Dénes szövetségi kapitány (képünkön) vezetésével két napig Szombathelyen edzőtáborozott a júniusi budapesti Világkupára készülő férfi vízilabda válogatott. A fedett uszodában telt ház várta a pólósokat, akik egymás ellen játszottak egy bemutató mérkőzést is.

A Kemény-legények szombathelyi vendégsége nagyban köszönhető a volt válogatott Vincze Balázsnak, aki jelenleg a helyi OB II-es Vasi Aligátorok szakmai igazgatója.

Kemény Dénes két részre osztotta keretét, ezt követően a két együttes bemutató mérkőzést játszott. A 600 jegy elkelt, sőt kevésnek is bizonyult.

A szövetségi kapitány elmondta: mindig szívesen jön a válogatottal Szombathelyre. Elmondta, benne is kezd megváltozni az a felfogás, hogy a Dunántúlon szép uszodák, a Tiszántúlon pedig jó vízilabda van. Kemény Dénes szerint megmozdult valami Győrben, Pécsett és Szombathelyen is, ahol már reális cél az ob I-B-s szereplés is.
Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
6 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
11 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
13 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
39 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
57 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája