Vízilabda: öt montreali ezüstérmes hiányzik a Világliga-keretből

2005.08.03. 19:24
Címkék
Szécsi Zoltán, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely és Molnár Tamás játékára különböző okok miatt nem számíthat (illetve nem számít) a férfi vízilabda-Világliga hatcsapatos döntőjében (augusztus 11-14.) Kemény Dénes szövetségi kapitány. A szakember holnaptól 16 emberrel kezdi meg a felkészülést a Vl-fináléra, a újonnan meghívottak között van Steinmetz Barnabás, akit a montreali vb-re utazó 13 játékos közé nem jelölt Kemény Dénes. Mint ismeretes, a férfi pólósok címvédőként 8-7-re elveszítették a döntőt Szerbia és Montenegró legjobbjai ellen.
A kapitány több fiatal játékosnak ad bizonyítási lehetőség, köztük a centerposzton a Domino-BHSE-ben játszó Hárai Balázsnak, aki Molnárt helyettesítheti majd. Szécsi helyett Jászberényi Gábor került be a keretbe, Gór-Nagy Miklós személyében új bekk mutatkozhat be a csapatban, és újra ott lehet majd a többiek között Bárány Attila, Hosnyánszky Norbert, Vindisch Ferenc és Katonás Gergő.A Világliga úgynevezett szuperdöntőjében a hat résztvevő együttes először körmérkőzéses rendszerben méri össze az erejét, méghozzá úgy, hogy egyik csapat sem játszik azzal a két együttessel, amelyekkel azonos középdöntő-csoportban volt.A jövő vasárnapi utolsó játéknapon az 5-6. helyezett, a 3-4. helyezett és az 1-2. helyezett még egy mérkőzést vív majd egymással, a győztesek megszerzik az első, harmadik, illetve ötödik helyet.
FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, a magyar keret:
kapusok Gergely István
Jászberényi Gábor
mezőnyjátékosok Bárány Attila
Biros Péter
Gór-Nagy Miklós
Hárai Balázs
Hosnyánszky Norbert
Katonás Gergő
Kiss Csaba
Madaras Norbert
Steinmetz Ádám
Steinmetz Barnabás
Szívós Márton
Varga Dániel
Vári Attila
Vindish Ferenc
FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, a magyar keret:
kapusok Gergely István
Jászberényi Gábor
mezőnyjátékosok Bárány Attila
Biros Péter
Gór-Nagy Miklós
Hárai Balázs
Hosnyánszky Norbert
Katonás Gergő
Kiss Csaba
Madaras Norbert
Steinmetz Ádám
Steinmetz Barnabás
Szívós Márton
Varga Dániel
Vári Attila
Vindish Ferenc
A torna menetrendje:
augusztus 11. Görögország–Oroszország
Németország–Magyarország
Szerbia és Montenegró–Horvátország
augusztus 12. Görögország–Magyarország
Szerbia és Montenegró–Oroszország
Németország–Horvátország
augusztus 13. Görögország–Horvátország
Szerbia és Montenegró–Magyarország
Németország–Oroszország
augusztus 14. az 5. és a 6. helyezett csapat mérkőzése
a 3. és a 4. helyezett csapat mérkőzése
az 1. és a második 2. csapat mérkőzése
Legfrissebb hírek

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
1 perce

Bánki József: Jól játszik a Fradi, sok labdát szerez

Európa-liga
16 perce

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
29 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
48 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
58 perce

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
59 perce

Félóra után a Mliannak helyzete sem volt, az FTC már vezethetne a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája