Huszonöt és fél percig minden a pólóról szólt…

No, innentől az addig elmaradt feszültséget egyszerre pótló, két és fél perces záró fejezet következett, majd utóiratként a viadal után megesett epizódok, különös tekintettel Marjay Zsolt játékvezető vízben landolására. Szóval, Nyéki jó közelről, hangos szavakkal robbantotta ki magából az addig besültnek hitt energiákat, jó szúrósan Nagy Viktor szemébe tekintve. A kapus zrikálását Marjay bíró a játékszabályzat 21.9 pontjába ütközőnek találta, nevezett paragrafus így szól: "Elkövetni a nem helyénvaló magatartás és viselkedés vétségét, beleértve a káromkodást, az erőszakos vagy folytonosan szabálysértő játékot stb. A szabálytalanságot elkövető játékost a mérkőzés hátralévő részéből cserével végleg ki kell állítani, a cserejátékosnak a WP 21.3 szerinti legelső eseménykori bejövetele mellett."

Véleményünk szerint a játékvezetőnek nem kellett volna a fináléba jutásról végleg határozó találkozó befejezése előtt két és fél perccel bevállalni ezt a döntést, hiszen szövegelésben korábban sem volt hiány (az egriek éppen a hálóőrt, Nagy Viktort hozták fel példaként), vagy gondoljunk a Hesz Máté találatát követő pillanatokra a harmadik meccsen, amikor a gólszerző kiöltötte nyelvét Szécsi felé. A szabály szerint meg lehetett ítélni a végleg cserével történő kiállítást, ám ez esetben jobb lett volna mérlegelni. Abban viszont helyesen jártak el a bírók, hogy emberhátrányban folytatta a játékot az Eger, ugyanis a 21.9. pontnak van egy, a Magyar Vízilabda-szövetség által feltüntetett kiegészítése: "Ha egy csapat valamely tagja az ellenfél gólját követően az újrakezdést megelőzően, a játékrészek közötti szünetben vagy időkérés alatt követi el a nem helyénvaló magatartás és viselkedés vétségét, a szabálytalanságot elkövető játékost ki kell állítani a mérkőzés hátralévő részéből, de csapata hét játékossal kezdheti újra a játékot." A mondat első részéből kitűnik, hogy Vasas-pólós vétsége esetén lehetett volna csak hét a hét ellen folytatni a meccset.

Mint ismert, a fórt Kállay bevágta (8-6), majd a hevesiek előnye után Gerendás György, a Brendon szakvezetője kért időt. A disputa közepette Varga Dániel (nem Dénes, ahogy írtuk - elnézést érte) a közelbe merészkedett hallgatózni, ami etikai szempontból elítélendő, a szabályok szerint viszont nem, mert a Vasas játékosa a saját térfelén maradt. Gerendás persze joggal kérte számon az egyéni hadműveletet, de mert Marjay játékvezető nem szankcionálta (ahogy azt az egri tréner szerette volna), a tréner szájára vette a síp birtokosának egyik felmenőjét. Jogosan villant a piros lap, a meccs végéig pedig egy-egy gól született, beállítva a 9-7-es végeredményt.

Azért óvatosan felvetjük, mi lett volna, ha a gólbíró téves jelzését nem veszik készpénznek a játékvezetők, és Weszelovszky lövését követően marad a 7-3-as állás a 25. percben. A labda ugyanis nem sodródott át a képzeletbeli gólvonalon… Lehet, hogy akkor Marjay Zsolt bírót sem löki bele a vízbe az egri klubelnök, Halmos R. Péter édesapja, aki semmiképpen sem találhat érvet az ügy ilyetén megoldása mellett.

Azért - mégiscsak vízilabdáztak 25 és fél percig a felek - említsük meg: a Vasas tizenkettedik alkalommal jutott be a fináléba a rájátszás 1988 óta íródó történetében, de azóta csak 1989-ben tudott aranyérmet szerezni. Az Eger pedig nem tudta megszakítani a vidéki együtteseket nélkülöző finálék sorozatát, pedig ha nyert volna, az első nem fővárosi gárdaként próbálkozhatott volna meg az aranyérem megszerzésével a Szentes 1991. évi döntős szereplése óta. ----