Férfias meccs, szigorú bírók

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2005.04.07. 22:38
Címkék
A Brendon-ZF-Eger játékosaiban szerdán működött a túlélési reflex, kellőképpen átérezték, hogy ha a bajnoki elődöntő második találkozóját is elvesztik, az összesítésben 6-2-re elhúzó Vasast vasárnap a Komjádi-uszodában már nehéz lenne megakadályozniuk abban, hogy megszerezze a fináléba jutáshoz szükséges nyolcadik pontját.
A tétnek megfelelően koncentráltak és harcoltak a jól védekező hevesiek, akik a múlt szombaton 9-6-ra elszenvedett vereség alkalmával nem mentek a szomszédba (adott esetben túlzott) keménységért. Az egri öszszecsapás bírói felfogása mintegy folyománya volt az első derbinek, a játékvezetők ténykedésén meglátszott, hogy elejét akarják venni a durva játéknak, így aztán gyors ütemben szórták ki a játékosokat.

Decker mindent megtett a sikerért
Decker mindent megtett a sikerért
Decker mindent megtett a sikerért
Vindisch például már a 12. percben kipontozódott, ami nagyban korlátozta a Vasas kinti játékát. Összesen 26 hibát gyűjtöttek össze a főszereplők - akadt négy végleges kiállítás is (ezen belül egy páros), egy esetben pedig négyméterest ért a szabálytalanság -, Gerendás György, a Brendon trénere piros lapot kapott a 25. percben, így aztán nem ülhet le a kispadra a vasárnapi mérkőzésen. Az Eger 9-6-os sikerének egyik kovácsa a 21 éves Decker Ádám volt, aki jól őrizte druszáját, Steinmetz Ádámot, és még gólt is szerzett.

"A Recco példáját követve szerettük volna kikapcsolni Steinmetz Ádámot, Gerendás György külön kérte, hogy lehetőleg ne lőjön gólt - így Decker. - De mindenki fegyelmezetten betartotta, amit a taktika kívánt, és a múlt szombati meccsel ellentétben nyugodtan végigjátszottuk a figurákat. Természetesen nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását, hogy a Vasasból gyorsan kipontozódott Vindisch Ferenc, és a harmadik negyedben végleg kiállították Varga Dánielt, de mi is igyekeztünk keresztmozgással kikényszeríteni, hogy a Vasas kinti emberei minél több hibát gyűjtsenek össze. Remélem, tudunk építkezni a meccsből, mindenki a helyére került a gépezetben, és a most kapott lendülettel pólózunk vasárnap."

Tóth Kálmán leckéje

Gerendás György piros lapja miatt vasárnap Tóth Kálmán irányítja a kispadról az egri gárdát. A tréner családjában április 5-én született meg a második gyermek (az elsô fiú), aki a Benedek nevet kapta. A hír hallatán az egykori egri játszótárs, Biros Péter is felhívta Tóth Kálmánt, és a következôt mondta neki: „Ezzel a születési dátummal, ezzel a névvel már csak te ronthatod el…” Biros arra utalt, hogy hozzá hasonlóan április 5-én jött világra az utód, a Benedek név (igaz, vezetéknévként) pedig mindenki elôtt ismert, aki egy picit is konyít a vízilabdához. Vagyis ha Tóth Kálmánnak nem sikerül legalább kétszeres olimpiai bajnokot faragnia a fiából, Biros szavai szerint, csak magát hibáztathatja majd.
Decker szerint fel van fújva, hogy az Eger durván, ellenfelét provokálva játszik. Szerinte a múlt szombaton a Vasas sem volt kíméletes, csak az Eger észrevehetőbben szabálytalan- kodott.
A fentebb említett bírói felfogás- nak, a szigorú ítélkezésnek tudja be Varga Dániel, a Vasas egyik kulcsembere, hogy a 20. percben Nyéki Balázzsal együtt végleg el kellett hagynia a medencét.

"Ô rám ugrott, én visszalöktem, ami még a dulakodás fogalmát sem meríti ki - így Varga Dániel. - Sok hasonló eset fordul elő a meccseken, míg a múlt szombaton víz feletti ütésért sem járt végleges kiállítás. A mostani csata szerintem férfiasabb volt az előzőnél, kevesebb tisztátalan mozdulat jellemezte, mi meg magunkat okolhatjuk, hogy gyengén játszottunk, nem tudtunk élni a fórok nyújtotta lehetőségekkel. Külön bosszant, hogy Vindisch Feri igen korai kipontozódása és az én kiállításom miatt végül is nem a valós Vasas játszotta végig a meccset, így aztán szakmailag nehéz értékelni a produkciót."

Szavazás

Férfi pólódöntő: Honvéd-Vasas. Mit vár?

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
13 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
15 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
15 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
49 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik