Élmény, 200 ezerért

Mindezt egy órába sűrítve. Szécsi Zoltán, a válogatott kapusa először elfogadta a meghívást (más kérdés, hogy közvetítő által, mert a mobilját nem adja meg bárkinek…). A gyár dolgozói meg örültek, meghirdették a nagy eseményt, még plakátokat is nyomtattak - házilag, fénymásolóval -, és várták a nagy napot. A dolgozók gyerekei is, akik csillogó szemmel mesélték az iskolában: a mama munkahelyére jön Szécsi Zoltán, és én is ott lehetek. Szécsi viszont nem ment el. Öt nappal az élménybeszámoló előtt a közvetítő által üzent (mert akárkinek nem adja meg a mobilját), hogy nincs kedve. Nincs kedve, pedig akkor már tudta, kiplakátolták érkezését, és gyerekek is várnak rá izgatottan. Aztán egy nappal az élménybeszámoló előtt a közvetítőnek küldött egy sms-t, hogy a támogatója sem örülne, ha ő odamenne… Ha Szécsi nem, talán Kiss Gergely vállalja a beugrást - gondolták a dolgozók. A balkezes olimpiai bajnok végighallgatta Szécsi távolmaradásának történetét (legalább hozzá nem kellett közvetítő), meg hogy kint vannak a plakátok, meg hogy legalább ő ne okozzon csalódást a gyerekeknek. Végighallgatta, majd közölte: kétszázezer forintért vállalja. Igen, 200 000 forintért… Amúgy ugyanerre az élménybeszámolóra a gyár dolgozói az olimpiai bajnok Igaly Diánát is meghívták. Ô örömmel ment el, az aranyérmét is elvitte, másfél órán át válaszolgatott a kérdésekre, és kétszer is megköszönte azt a kávét, amelyet neki főztek a büfések. Pénzről szó sem esett, sőt, a neki készített virágcsokrot is csak nagy nehezen fogadta el. Mert elsősorban ember, és csak utána olimpiai bajnok.