Nem jó indok a fáradtság

Vágólapra másolva!
2003.10.17. 20:48
Címkék
A férfi ING-bajnokság harmadik fordulójának csütörtöki nyitó találkozóján az Eger fogadta a Vasast, és azt a célt tűzte ki, hogy ússza meg ötgólos különbséggel a nem sok jót sejtető találkát. Nos, a számukra előzőleg elfogadható különbségen sikerült faragniuk Petikéknek, hiszen csak 84-re szenvedtek vereséget a dekoncentráltnak tűnő elitgárda ellen.
Az angyalföldiek lövőtudományával akadtak elsősorban gondok, meg aztán a 21 esztendős, már a felnőttválogatottban is bemutatkozó Jászberényi Gábor is kibabrált Kásásékkal. Az ólmos Vasas produkcióját leginkább a mester Kásás Zoltán ostorozta, aki még szankciókról is említést tett mérgében. De vajon csak elszólás volt, vagy komolyan gondolta a szakember?"Hogy lesz-e szankció, még nem tudni, de most nem is feltétlenül büntetésre kell gondolni – magyarázta a tréner. – A szankció elképzelhető több vagy keményebb edzés formájában, ha éppen arra lesz szükség. Bosszús voltam a teljesítményünk miatt, ezt a játékot nem tudom elfogadni. Mint ahogy azt az indokot sem, hogy állítólag csúszott a labda, vagy hogy fáradtak voltak a srácok az előző napi, Volgográd elleni edzőmeccs miatt. Tény, igen kemény kétkapuzás volt, a normálisnál hosszabb játékidővel, de a fáradtság legfeljebb a robbanékonyság hiányát magyarázhatja, ettől még nem kéne fölélövöldözni a labdákat.”Amennyire csodálkoztunk Kásás Zoltán elégedetlenségén a belgrádi Euroliga-selejtező veretlen megnyerése után, annál inkább érthető a csütörtöki produkció után megfogalmazott kritikája.
Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
29 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
38 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
51 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
2 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik