Nyéki–Fradi egyezség

2003.10.13. 20:39
Címkék
A Magyar Vízilabda-szövetség versenybírói bizottsága hétfőig adott haladékot, hogy az érintettek minden papírt beadjanak Nyéki Balázs ügyében.
Mint ismert, a Jégcsillag-FTC vezetősége hivatalosan is megóvta az FTC–BVSC (6–7) találkozót, mondván, volt játékosa, Nyéki jogosulatlanul szerepel a BVSC színeiben. A bizottság tehát a különböző okiratok ismeretében tárgyalta volna az óvást, ám hála a felek józan belátásának, nem lesznek újabb fejezetei az ügynek. Jakab Zoltán, a szövetség főtitkára elmondta, hogy az FTC szakosztályelnöke, Misky Tamás, szakosztályigazgatója, Wiesner Tamás, valamint Nyéki Balázs és a BVSC-t képviselő Kátay Zoltán egyezségre jutott, amelynek eredményeképpen a zöld-fehérek visszavonták az óvást, Nyéki játékengedélyét pedig nem függeszti fel a szövetség."A tartozást illetően kompromisszumra jutottam a Fradival, így volt csapatom is jól jár, és én is végre nyugodtan játszhatok. Az eddigi teljesítményemre rányomta bélyegét ez a huzavona” – mondta Nyéki, aki az Euroliga-selejtező E-csoportjának utolsó játéknapján (vasárnap) már a megegyezés tudatában lőtt három gólt a Szapartak Volgográdnak.
Legfrissebb hírek

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
11 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
16 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
33 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
40 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
43 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
43 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
47 perce
Ezek is érdekelhetik