Még szép, hogy arany!

Vágólapra másolva!
2003.08.25. 21:25
Címkék
Parádés!Három héttel a kőkemény világbajnokság után, három héttel a felejthetetlen vb-döntő után, három héttel a kizsigerelő barcelonai napok után, egy hét felkészüléssel a háta mögött a Világligát is megnyerte Kemény Dénes válogatottja. Tényleg parádés. Hiába fogadkoztak az olaszok, visszavágnak a vb-döntőért, a magyar válogatott öszszes erőtartalékát mozgósítva voltaképpen kiütötte riválisát.
Az első negyed az Eisinhower Park uszodáját megtöltő, óriási, a jelentések szerint ezúttal is margitszigeti hangulatot teremtő magyar szurkolók szeme láttára Varga Tamás és Alberto Angelini különversenyévé alakult. A Vasas világbajnoka (de jó leírni ezt a szót: világbajnoka) a mieink harmadik támadását zárta góllal: a kimaradt, Szécsi Zoltán által kivédett olasz emberelőnyt megkontrázva gyönyörűen ejtett Marco Gerini kapujába. Az újabb olasz fórt viszont már Angelini gólra váltotta, ám átellenben ismét érkezett Varga Tamás, előnyből szerzett újra vezetést. A vb-fináléhoz hasonlóan sok kiállítás és kemény csata jellemezte a találkozót. S a vb-fináléhoz hasonlóan Szécsi fantasztikusan őrizte a kaput, nem rajta múlott, hogy Vári Attila sikertelen próbálkozása után Angelini is megduplázta találatainak számát.
A második felvonásban sem változott a derbi forgatókönyve: a triplázó Varga Tamás után újra egyenlítettek az olaszok, ám Kásás Tamás labadszerzését követően Kiss Gergő újfent csapatunkat juttatta vezetéshez. A balkezes Rath is feliratkozott a gólszerzők közé (4–4), majd Kásás percei következtek. Az addig a védekezésben jeleskedő klasszis két emberelőnyt zúdított be kíméletlenül, a két találat között az olaszok fórban csak kapufáig jutottak, így 6-4-re sikerült meglépni.
Nem sokáig maradt a kétfás különbség, hiszen hamarjában három lett belőle! Ugyan az ellenfél pólósai megtanulták a vb-döntő után Madaras Norbert nevét, ugyan sokkal jobban figyeltek rá, balkezesünk így is betalált, tehát 7–4 után kezdődött a tízperces nagyszünet.

A mezôny egyik legjobbja, az immár Világliga-gyôztes Kásás Tamás (szemben) három gólt vágott az olasz válogatott kapujába
A mezôny egyik legjobbja, az immár Világliga-gyôztes Kásás Tamás (szemben) három gólt vágott az olasz válogatott kapujába
A mezôny egyik legjobbja, az immár Világliga-gyôztes Kásás Tamás (szemben) három gólt vágott az olasz válogatott kapujába
Az 5–2-es negyedet aztán egy 4–2-es követte, azaz döntésre vitték a dolgot Kemény Dénes legényei. Különösen a hármat hintő Biros Péter volt elemében (a negyediket Vári lőtte), valamint Szécsi, Szécsi és Szécsi, akinek nem lehet elégszer említeni a nevét. A BVSC kapusa bravúrok sorozatát mutatta be, úgy tűnik, nagyon, de nagyon jól megy neki az olaszok ellen. Emlékezhetünk, Barcelonában is az őrületbe kergette De Crescenzo mester tanítványait – New Yorkban sem volt ez másként! Kollégájának, Gerininek nem ment annyira, le is cserélték…
A show az utolsó negyedben is folytatódott: Szécsi elképesztő bravúrjait követően Kásás, majd Molnár Tamás is túljárt Tempesti eszén, 13–6-ot mutatott az eredményjelző tábla, tombolt a publikum. Az örömjátékot a két olasz gól sem rontotta el, mosolyogva, vidáman várta a dudaszót a csapat. A csapat, amely ismét megkoronáztatott, a csapat, amely 100 ezer amerikai dollárt kasszírozott a VL-aranyért. S nem utolsósorban Kásás Tamásnak (no meg a többieknek természetesen) ez a cím is a birtokába került.

Mestermérleg
Kemény Dénes:
– Játékosaim az összes lelki tartalékot elő tudták venni, és nagyon győzni akartak. Az olaszok voltaképpen feladták, amikor négy góllal el tudtunk húzni, ezért lett a vége ennyire sima. Örülök, hogy egy gyönyörű estével tudtuk megajándékozni a magyar szurkolókat.
Paolo de Crescenzo: – Ezúttal nem volt esélyünk a győzelemre.
Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
20 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
50 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
8 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik