A presztízs az igazi tét a Világliga fináléjában

2003.08.22. 22:02
Címkék
Egy nyár, három világverseny, ami a póló történetében még soha sem fordult elő. Ezúttal igen: a júniusi Eb, a júliusi vb után következik az augusztusi Világliga-döntő.
Vári Attilára (jobbra) és védôtársaira a görög vagy az amerikai centerek semlegesítése vár majd a Világliga elôdöntôjében (Fotó: Németh Ferenc)
Vári Attilára (jobbra) és védôtársaira a görög vagy az amerikai centerek semlegesítése vár majd a Világliga elôdöntôjében (Fotó: Németh Ferenc)
Vári Attilára (jobbra) és védôtársaira a görög vagy az amerikai centerek semlegesítése vár majd a Világliga elôdöntôjében (Fotó: Németh Ferenc)
Vári Attilára (jobbra) és védôtársaira a görög vagy az amerikai centerek semlegesítése vár majd a Világliga elôdöntôjében (Fotó: Németh Ferenc)
Vári Attilára (jobbra) és védôtársaira a görög vagy az amerikai centerek semlegesítése vár majd a Világliga elôdöntôjében (Fotó: Németh Ferenc)
Vári Attilára (jobbra) és védôtársaira a görög vagy az amerikai centerek semlegesítése vár majd a Világliga elôdöntôjében (Fotó: Németh Ferenc)
A nemzetközi szövetség másodszor rendezi meg azt a sorozatot, amelyet tavaly felettébb érdekes módon egy bundázással vádolt csapat, az orosz nyert meg… Emlékezhetünk, a Magyarország– Oroszország mérkőzést követően pontlevonással büntették a két csapatot, a FINA így száműzte a fináléból Kemény Dénes alakulatát, bejuttatta a spanyolt – mindhiába. Jerisovék nyertek, így ők a címvédők. A VL hektikusságát jelzi: címüket nem védhetik meg, lévén nem indultak el az idei Világligában…
A horvátok és a spanyolok sem tettek másként, így a New York-i hatos döntőben olyan csapatot is találni, mint a holland. A FINA az olimpiai kvalifikációval próbálta vonzóbbá tenni az eseményt, ám ezen a téren sem volt szerencséje: a Szuperdöntő hat résztvevője közül öt már megszerezte az athéni repülőjegyet (a magyar, az olasz és a szerb a vb-n, az amerikai a Pánamerikai Játékokon szerzett ötkarikás jogot, míg a görög ugyebár a házigazdaként számít biztos indulónak), csak a holland lóg ki ebből a sorból. A tulipánosok szempontjából elvben kulcsfontosságú az idei VL, ám a mezőny leggyengébb tagjaként aligha van esélyük az olimpiát érő végső győzelemre. Már csak azért sem, mert a négy közé jutásért rögvest az Európa-bajnokkal, a vb-bronzérmessel, Szerbia-Montenegróval (Manojlovics csapatában nem lehet ott a barcelonai vb-elődöntőn történt botrány miatt a kilenc, illetve hat hónapra eltiltott Sapics, Savics duó) csatáznak…
A lebonyolítás voltaképpen megegyezik egy Világkupáéval, annyi különbséggel, hogy itt a júliusi budapesti és riói csoportmérkőzések után majdnem két hónappal később következnek a ki-ki mérkőzések: a másodikok és a harmadikok keresztbe játszanak a négy közé jutásért, míg a csoportelsők automatikusan elődöntősök. Azaz a magyar és az olasz válogatott várja riválisát. A mieink helyi idő szerint szombaton délután a görög–amerikai, az olaszok a szerb–holland találkozó győztesével meccselnek.

Új nemzetközi bíróink

BUDAPEST. Két új taggal bôvült a nemzetközi mérkôzéseken is számításba vehetô magyar játékvezetôi kar. Két tehetséges, fiatal sípmesternek, Székely Balázsnak és Martinovics Attilának postázták a jó hírt: mindkettôjüknél jeles minôsítést mutatnak a júliusi vizsgák eredményei, azaz megkapták a nemzetközi minôsítést. A portugáliai teszt eredményes volt tehát, olyannyira, hogy Székely már meg is kapta elsô feladatát: az Euroliga elsô körében a maribori selejtezôben teheti próbára tudását.
Ahogy Kemény Dénes szövetségi kapitány fogalmazott az elutazás előtt: természetesen megpróbálják a Világligát is megnyerni, az viszont megmondhatatlan, hogy a szándékhoz társul-e majd a kellőképpen hatékony és eredményes játék is. A mester szerint – aki értelemszerűen a hazánknak harminc esztendő után világbajnoki aranyérmet nyerő pólósoknak szavaz bizalmat New Yorkban is – a vb-szintet fizikálisan sikerült elérniük, mentálisan viszont van hova felzárkózni. Nem vitás, leginkább a presztízs a tét a tornán. A csapat jól érzi magát, a The Garden City Hotelben nincs oka a panaszra, azaz minden a megszokott mederben zajlik. Reményeink szerint az eredmények is követik ezt a metódust.

A magyar válogatott

Kapusok
Gergely István (Domino-BHSE)
Szécsi Zoltán (BVSC-Brendon)
Jobbszélsők
Benedek Tibor (Pro Recco, olasz)
Kiss Gergely (Domino-BHSE)
Madaras Norbert (Vasas-Plaket-Euroleasing)
Balszélső
Fodor Rajmund (Domino-BHSE)
Átlövők
Biros Péter (Domino-BHSE)
Kásás Tamás (Vasas-Plaket-Euroleasing)
Védők
Steinmetz Barnabás (Vasas-Plaket-Euroleasing)
Varga Tamás (Vasas-Plaket-Euroleasing)
Vári Attila (Domino-BHSE)
Centerek
Molnár Tamás (Domino-BHSE)
Varga II Zsolt (Vasas-Plaket-Euroleasing)

Vizes menü

Világliga, döntő, New York
Augusztus 23., szombat. A négy közé jutásért: Hollandia–Szerbia-Montenegró, 0.30. Egyesült Államok–Görögország, 2.30. Az 5. helyért: 22.15. Elődöntő: Magyarország–Egyesült Államok/Görögország, 23.45. Augusztus 24., vasárnap. Elődöntő: Olaszország–Hollandia/Szerbia-Montenegró, 1.15. A 3. helyért: 21.15. Döntő: 22.45
(Magyar idő szerint)

A díjazás
1. helyezett 100 ezer $
2. helyezett 70 ezer $
3. helyezett 50 ezer $
4. helyezett 35 ezer $
5. helyezett 30 ezer $
6. helyezett 25 ezer $
Ausztrália (7. helyezett) 20 ezer $
Brazília (7. helyezett) 20 ezer $
Összdíjazás 350 ezer $
Legfrissebb hírek

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
7 perce

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
34 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
49 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
50 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
1 órája

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
1 órája

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
1 órája

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik