A belgrádi hősök nyomába!

A számmisztika szerint a kérdőjel helyére az egyes vagy a tízes kerülne, semmiféleképpen mondjuk a kettes, azaz… Eleddig nem mertünk ilyenekkel előhozakodni, noha a nyitónap óta megtörtént a lelátókon a fentebbi levezetés – csütörtök késő éjszaka viszont tovább tisztult a kép. Harminc esztendeje óhajtjuk, harminc esztendeje várjuk, harminc esztendeje akarjuk az újabb, a második sikert, ám mindig közbejött valami. Hol egy peches szovjet vereség (1975, Cali), hol egy veretlenül megvívott, mégsem első helyet érő torna (1978, Nyugat-Berlin), hol egy, a végén meg nem adott, szovjetek elleni, az aranyba kerülő Gerendás-gól (1982, Guayaquil), hol egy elrontott finálé (1998, Perth) okozott bosszúságot.
Most itt, ebben a csodálatos városban (ne feledjék: az első, belgrádi vb óta az első b betűs városban…) újfent adva van a lehetőség, adva, hogy Faragó, Szívós, Csapó és a többiek nyomába eredjenek az ifjak.
A péntek délelőtt a pihenésé, a kikapcsolódásé, az izmok regenerálódásáé. Nem véletlenül. Gyilkos, rendkívül gyilkos csata volt a görögök elleni, Hadziteodoruék őrülten nyomták, egy percnyi szusszanást sem engedélyeztek a mieinknek. "Ahogy várható volt, kőkeményen játszottak, engem speciel szó szerint vertek centerben, ám nem ijedtünk meg, és ha nem is legjobb teljesítményünket nyújtva, de nyertünk” – elmélkedik az elődöntő egyik hőse, az emberfórok garmadát szállító Molnár Tamás. Aztán gyorsan hozzáteszi: "A döntőben sem lesz másként.”
Ne is legyen!

Ebéd, csendespihenő, ahogy a finálé előtt illik. Majd tréning. A San Sebastian Beachen felépített CN Barcelona-uszodában. A várva várt aranyparti nem itt lesz, de mit csináljanak, a San Jordi foglalt. Az úszók tempóznak benne. Szombat este ők fognak. Ôk, a magyarok és az olaszok.
Igen, igen, az olaszok. Nem a szerbek, ahogy a legtöbben várták. Azaz ők is átmennek, csakhogy pontosítsunk – bronzmeccset játszani…
"Amelyik csapat legyőzi Sapicsékat, igazán nem lehet rossz…” – ecseteli a lényeget Kemény doktor. Az olasz megtette ezt a bravúrt. A péntek éjszakába nyúló másik elődöntőben ugyan 2–0-ra Manojlovics társulata vezetett, ám a három bivalyerős centerre, a Calcaterra fivérekre, valamint Bencivengára építő olaszok képesek voltak fordítani. A két rutinos róka, Postiglione és Silipo profi mód semlegesítette a szerbek gólzsákját, Alekszandar Sapicsot, aki szinte hihetetlen, de csak kétszer tudott kapura lőni, kétszer, lehetetlen szögből és reménytelenül.
Csoda, hogy nem bírta cérnával? Persze a 6–4-es olasz előnynél történő csere nélküli végleges kiállítása (víz felett ütött, amiért és a lefújást követő anyázásért hat hónapos, "beszédes” társa, Savics pedig 3 hónapos eltiltást kapott!) nem csak az elviselhetetlen semlegesítésére fogható, lévén a játékvezetői páros is mindent megtett annak érdekében, hogy "csak” a kisdöntőbe kerüljenek. Mindazonáltal ha a fórokat belövik a szerbek, most velük foglalkozhatnánk. Nem lőtték be.
Helyettük így az olaszok következnek. Nem vagyunk keserűek emiatt. Azt nem mondjuk, hogy tartottunk az Európa-bajnoktól, ám az Eb-kilencedik mégiscsak kellemesebb vetélytárs. Még akkor is, ha a döntőnek, mint tudjuk, külön lélektana van.
"Nehéz lesz, persze hogy nehéz lesz. Mentálisan megint nagyon topon kell lennünk, nem akarunk úgy járni, mint Perthben” – így Kiss Gergő, aki részese volt a csapat 1998-as elveszített vb-döntőjének. Azt az ezüstöt ugyebár olimpiai és Eb-arany követte, tudják, mely medália tartozik a hiánycikk rovatba…

Az egyik kapunál a görögök, a másiknál a mieink (hogy hol vannak az olaszok? – nem lenne meglepetés, ha erős sportiplomáciájuk révén valamiképp szereztek egy órányi san jordis edzésidőt…), árnyék vetődik a medencére, elviselhető a hőség. Azt nyilvánvalóan nem kell részletezni, melyik oldalon találjuk a jókedvű, mosolygós, és melyiken a csendes, monoton hangulatban lövöldöző urakat…
Campagna mester csendben nézi övéit, Kemény Dénes azonban félóráig hagyja csak kénye-kedve szerint tenni-venni játékosait, 19.02-kor a sípjába fúj,"Gyerünk, gyerekek, nézzük a fórokat”. A gyerekek mennek, a Kásás, Biros, Molnár, Vári, Kiss, Benedek hatos sapkát húz, felveszi a támadópozíciót (a kezdőcsapat?), a többiek védekeznek, Gergely István pedig a kapuban. Tíz perc után csere, a fejfedősök próbálnak blokkolni. Szécsi Zoltán, a vb-n eleddig csodálatosan védő kapusunk is beáll – no nem a lécek közé ám! A centerező Molnárt kínozza egy kicsit. Hiába, bárhol megállja a helyét…Idővel persze a sistergő löketek elé is odaáll – kell-e mondani, meglehetősen magas százalékban szedi le a labdákat. Ha így folytatja…
Elég, int a kapitány, 19.30-kor vége az edzésnek. A szokásos búcsúlövések, és kiürül a medence. Egyedül Molnár úszik még benne (a görögök vagy jó tíz perce szótlanul az öltözőbe vonultak), nézi, nézegeti a parton álldogálló kanadai női pólósokat, gondolatai azonban messze járnak. 19.38-kor kászálódik ki a vízből, elbúcsúzik a kaputól, a kötelektől, vége, szombaton késő este, éjszaka a San Jordiban lesz jelenése a társakkal. Addig is a mellettük ténykedő Kásás Zoltánt hallgathatják, milyen is vb-aranyat ünnepelni. Nem sokkal a vasárnap elérkezte előtt viszont nem szeretnének hallgatni…