Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

 – Milyen érzéssel hagyta el a medenceteret a spanyolok ellen fordulatos csatában elveszített döntő után?     
– Büszkeséggel, mert nagy munkát végeztek a fiúk az elmúlt időszakban – kezdte Varga Zsolt, a szingapúri világbajnokságon ezüstérmet szerző férfi vízilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya. – Az ilyen mérkőzéseken nagy nyomás alatt kell játszani, az a csapat győz, amely kevesebbet hibázik támadásban és stabilabb marad védekezésben. A rutin a spanyolok felé billentette a mérleg nyelvét, de annak idején ők sem úgy kezdték el az építkezést, hogy rögtön az út elején döntőket nyertek. Mi még ott járunk, fontos, hogy ezt jól kezeljük. Elsősorban a tapasztalat hiányzott ahhoz, hogy a sokgólos mérkőzéseink után, a kéthetes torna végén hirtelen tíz gólon tartsuk az ellenfelünket.

– Jól sejtem, hogy az átalakuló csapatnak fontos mérföldkő a szingapúri ezüstérem?     
– Abból a szempontból mindenképpen, hogy megérezték a srácok, ez az a hozzáállás, amely eredményre vezet. Természetesen szakmailag is sokat kell dolgoznunk, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk, de az emberi tényező is kimondottan fontos, márpedig ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat.

– Két hét alatt hét mérkőzésen ugrottak vízbe. Kezdjük a csoportkörrel: az ausztrálokat simán megverték, a japánokkal gólzáporos meccset játszottak, míg a spanyolok az utolsó negyedben fordítottak.     
– A sorsolás után azt gondoltam, és továbbra is úgy látom, hogy a második legnehezebb csoportba kerültünk – már csak az ág miatt is. Ettől függetlenül jól kezdtünk az ausztrálok ellen, ami nagy erőt adott a folytatásra. Japántól viszont sok gólt kaptunk, ami egyébként is jellemző volt ránk a tornán, de azon leszünk, hogy erre is találjunk megoldást. A spanyolok elleni negyedik negyeddel foglalkoztunk a csoportkör után, a horvátok és a szerbek ellen kitartott az előnyünk.

– A világbajnok Horvátországot simán, az olimpiai bajnok Szerbiát nagy izgalmak után győzték le. Milyen volt a döntőbe vezető út?     
– Nehéz, fokozatosan egyre erősebb ellenfelek jöttek szembe. Már a románok elleni mérkőzés is felőrölt minket, elsősorban mentálisan, mert bár könnyebbnek indult, a végére nem lett az. Azon a találkozón is volt olyan időszak, amikor megizzadtunk, de nagyon jó periódusokat is láttam, ahogy a horvátok és a szerbek ellen is óriási tűzzel játszottunk, rengeteg energiát égettünk el. Persze le kell szűrni a tapasztalatokat, mert akkor vagyunk okosak, ha nemcsak abból tanulunk, ami fáj, hanem a jó élményekből is. Sokat tettünk azért, hogy a negyeddöntő és az elődöntő is jól végződjön.

– Az említett energia a csatakiáltásokból és a vízben is érződött. Miből merített erőt a társaság, hogy újra meg újra átlendüljön a holtpontokon?     
– Egymásból. Ilyenkor zárt térben mozgunk, ezen belül a saját erőforrásainkra, vagyis az emberi kapcsolatokra tudunk támaszkodni – folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy ezek minél jobban hozzáférhető erőforrások legyenek. Tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, együtt birkózunk meg a kihívásokkal. Olyan közösséget építettünk, amely mindig érezteti a srácokkal, hogy van mellettük, mögöttük valaki.

– Mit visznek magukkal Szingapúrból?      
– Elsősorban a csapatmunka erejét, amellyel az esetleges tapasztalatbeli hiányt is képesek vagyunk áthidalni. A világversenyek általában beárazzák a csapatokat, de az aktuális sorrendtől függetlenül látni kell, hogy hat-hét válogatott bármikor megnyerheti a nagy tornákat. Vannak olyan riválisaink, amelyek alig változtak az olimpia óta, míg nálunk nagyobb átalakulás megy végbe. A vébéezüst megmutatta, hogy jó úton haladunk – ha ezen megyünk tovább, messzire juthatunk. 

Hasznos erőfelmérők, taktikai csaták

Férfi vízilabda-válogatottunk öt győzelemmel és két vereséggel lett ezüstérmes a világbajnokságon, csak a spanyolok tudták felülmúlni a mieinket. Ahogy a hölgyeknél, az uraknál is egy csokorba szedtük, hogy a mérkőzéseket követően miként összegzett lapunknak Varga Zsolt szövetségi kapitány.   Magyarország–Ausztrália (18–6): „Jól működtek a zárások, az emberhátrányos védekezésünk is tetszett, a helyükön voltak a blokkok.”   Magyarország–Japán (23–18):  „Abból a szempontból hasznos volt a mérkőzés, hogy gyors visszazárásra, azonnali reakcióra késztetett minket az ellenfél.”   Spanyolország–Magyarország (10–9):  „A vereség ellenére látom a fejlődést, sokáig semlegesítettük a spanyolok erősségeit, de az utolsó negyedben görcsössé váltunk.”   Magyarország–Románia (15–11):  „Ezen a szinten mindenki tud vízilabdázni, a románok játékán is érződik a fejlődés, vannak jó lövőik.”   Magyarország–Horvátország (18–12):  „A horvát a legkomplettebb csapat a mezőnyben, és ezt nem csak én gondolom így – nagy fegyvertény, hogy túljutottunk rajta.”   Magyarország–Szerbia (19–18):  „Óriási taktikai csata volt, hogy kit tudunk kipontozni a kulcsembereik közül, igyekeztünk megfogni őket.”   Spanyolország–Magyarország (15–13):  „A második negyedben a spanyolok lassabban értek fel a támadással, akkor lendületbe kerültünk, de az előnyünk kevésnek bizonyult.”

Manhercz Krisztián: Visszagondolva szép emlék lesz a vébé

A kapitány mutatta az utat férfi vízilabda-válogatottunknak a szingapúri világbajnokságon. A 28 éves Manhercz Krisztiántól eddig sem állt távol a vezérszerep, de csapatkapitányként még inkább kiteljesedett: ha kell, lelkesíti, ha kell, instruálja a társakat. Nem véletlen, hogy ő töltötte a legtöbb időt a vízben (átlagosan csaknem három negyedet), megalkuvást nem tűrő mezőnymunkája mellett 14 góllal vette ki a részét a mieink meneteléséből.

„Ebben a másfél órában bele kell halnunk a vízbe” – mondta Manhercz még a spanyolok elleni döntő előtt, a fordulatos küzdelemben 15–13-ra elveszített találkozót követően pedig úgy fogalmazott, mindent kiadott magából a csapat. Nemcsak az utolsó mérkőzésen, hanem az egész tornán, elvégre az egyenes kieséses szakaszban a románok után a horvátokon és a szerbeken is túl kellett jutnia a válogatottnak. Egyik sem volt éppen könnyű feladat.

„ Őszintén, tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy az utolsó erőtartalékainkat is felhasználtuk – hangsúlyozta a kiváló átlövő. – Azért is fáj az elveszített döntő, mert minden meccsbe beletettük a szívünket-lelkünket, a végletekig hajtottunk – és nagyon közel voltunk. Persze sok ezüst­éremről mondják, hogy néhány nap múlva megszépül, a világbajnokság előtt talán aláírtuk volna a második helyet, de ettől még csalódottan szálltunk ki a medencéből.”     

A döntő fordulópontjáról Manhercz Krisztián úgy vélekedett, hogy nem feltétlenül a záró negyedben ment el a meccs, mégis akkor lehetett volna megnyerni a találkozót. A csapatkapitány szerint (és szerintünk is) óriási fegyvertény, hogy a fináléig menetelt a válogatott, amely a tanulságokat felhasználva mérkőzésről mérkőzésre megújult a szingapúri tornán.

„Világbajnoki döntőt játszottunk, amely a negyedik negyedben dőlt el, tehát nagyon jó teljesítményt nyújtottunk az elmúlt két hétben – összegzett a torna All Star-csapatába beválasztott Manhercz. – Visszagondolva szép emlék lesz a vébé, az elvégzett munka valamelyest kifizetődött. Maximalisták vagyunk, szerettünk volna aranyéremmel hazatérni, de az utóbbi évek világversenyeit látva nagyon sok csapat van, amely erre pályázik. Mégis mi voltunk ott a döntőben a spanyolokkal, ezt értékelnünk kell.”     

A csapatkapitány hozzátette, a szakmai stáb és a szövetség minden lehetőséget megadott, hogy a játékosok a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a vízben. Mint mondta, a célok nem változnak, ráadásul pluszmotivációt jelent, hogy két év múlva Budapesten rendezik meg a világbajnokságot – hazai közönség előtt sem adnák alább a mieink.