Vízilabda: Szegedi Panni és Dömsödi Dalma belépett az álmok kapuján

Vágólapra másolva!
2022.01.27. 18:08
Címkék
A mindössze 17 éves Szegedi Panni és a 19 esztendős Dömsödi Dalma remekül mutatkozott be a női vízilabda-válogatottban; a két fiatal a görögök elleni mérkőzésen szerzett élményekről számolt be.

Mint arról beszámoltunk, kedden négy újoncot is avatott a magyar női vízilabda-válogatott, amely 11–11-es rendes játékidő után ötméteresekkel kapott ki a házigazda görög csapat vendégeként a világliga európai selejtezőjének nyitányán. APatraszbanrendezett összecsapáson Bíró Attila szövetségi kapitány együttesébenKiss Alexandra és az első felnőttévében járó Pőcze Panna mellett két ifjúsági játékos,a 19. születésnapját másnap ünneplőDömsödiDalma, valaminta mindössze 17 éves Szegedi Panniis először szerepelt –utóbbi nem mellesleg két bravúros gólt jegyzett. A lányok az Utanpotlassport.hu-nak ahazaérkezésüket követően beszéltek a kapott lehetőségről, a mérkőzésen szerzett élményeikről és a céljaikról.Mint arról beszámoltunk, kedden négy újoncot is avatott a magyar női vízilabda-válogatott, amely 11–11-es rendes játékidő után ötméteresekkel kapott ki a házigazda görög csapat vendégeként a világliga európai selejtezőjének nyitányán. APatraszbanrendezett összecsapáson Bíró Attila szövetségi kapitány együttesébenKiss Alexandra és az első felnőttévében járó Pőcze Panna mellett két ifjúsági játékos,a 19. születésnapját másnap ünneplőDömsödiDalma, valaminta mindössze 17 éves Szegedi Panniis először szerepelt –utóbbi nem mellesleg két bravúros gólt jegyzett. A lányok az Utanpotlassport.hu-nak ahazaérkezésüket követően beszéltek a kapott lehetőségről, a mérkőzésen szerzett élményeikről és a céljaikról.

Szegedi Panni két fontos gólt lőtt az első felnőttválogatott-mérkőzésén Fotó: Varga Jennifer/UVSE
Szegedi Panni két fontos gólt lőtt az első felnőttválogatott-mérkőzésén Fotó: Varga Jennifer/UVSE

Szegedi Panni két fontos gólt lőtt az első felnőttválogatott-mérkőzésén  •  Fotó: Varga Jennifer/UVSE

„Háromszor is elolvastam az üzenetet, amely arról szólt, hogy kerettag vagyok– mondja az UVSE ígérete,Szegedi Panni. –Eleinte nehezen tudatosult bennem a meghívás, de ahogy közeledett a mérkőzés, egyre valóságosabbnak tűnt, hogy a felnőttválogatottal utazom Görögországba. A meccsen magammal szemben annyi volt az elvárásom, hogy tegyek meg mindent a csapatért, ne maradjon bennem semmi miatt hiányérzet. Elsődlegesen a védekezésre szerettem volna koncentrálni, nem úgy mentem be a vízbe, hogy nekem mindenképpen gólt kell lőjek. Sokat segített az edzők biztatása is, hogy bátran, felszabadultan játsszak, mert nincsen veszítenivalóm.”

Az ígéret tartottamagát a tanácsokhoz, és a gólszerzés sem maradt el. Előbb nem sokkal az első negyed vége előtt bombázott a rövid felsőbe–4–3-as magyar vezetést szerezve –, majd a meccs utolsó másodpercében megint villant: magabiztossággal telve elkérte a labdát és rutinos játékosokat megszégyenítő higgadtsággal talált a görög kapuba, így döntetlenre mentve a találkozót.

„Az első gólomat sosem fogom elfelejteni. Előttem a labdát, majd hirtelen felordítottakkörülöttema lányok, a többiek pedig a kispadról ugrottak fel és rázták az öklüket. Hihetetlenül örömteli pillanat volt. Először le sem esett, hogy mi történik. Igazából csak visszaúszás közben fogtam fel, hogy gólt lőttem. A második gólnál szerencsésnek is gondolom magam, mert jókor voltam jó helyen, és hagytak lőni a görögök. Na, meg persze, nagyon jó passzt is kaptamLeimitől(LeimeterDóra –a szerk.).Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem lövöm el, hiszen már idő sem volt másra. Az sem jutott eszembe, hogy az első felnőttválogatott-meccsemen vagyok, és mi lesz, ha kihagyom. Sok szurkoló jött el a mérkőzésre, természetesen görögök, és külön örülök, hogy ezt is teljesen sikerült kizárnom. Bár most a válogatottból többen hiányoztak betegség vagy sérülés miatt, a célom, hogy még be tudjak ugrani pár meccsen és bizonyítsak.”

DömsödiDalmaa center posztján kemény munkát végezve vált a csapat hasznára. A debütálás számára is hasonlóan emlékezetes marad.

Dömsödi Dalma hasznos munkával segítette a női válogatottat Forrás: fradi.hu
Dömsödi Dalma hasznos munkával segítette a női válogatottat Forrás: fradi.hu

Dömsödi Dalma hasznos munkával segítette a női válogatottat  •  Forrás: fradi.hu

„Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a hírt, hogy benne vagyok a szűk keretben és utazni fogok életem első felnőttválogatott-mérkőzésére– számol be az FTC-Telekom sokra hivatott kiválósága.–Ez az álma minden sportolónak, akivégigjártaa korosztályos nemzeti csapatokat. Jókora drukk volt bennem a meccs előtt, de ez talán természetes. szerencsére már a ferencvárosiválogatott csapattársak is igyekeztek felkészíteni. Például Vályi Vanda vagy Illés Nusi(Illés Anna –a szerk.)is biztatott, hogy ne féljek, mert szuper lesz. A keretben is mindenki kedvesen fogadott. Aztán meccs közben valóban elmúlt az izgalom, remekül éreztem magam a vízben és úgy gondolom, hogy jól is játszottunk. Annak külön örültem, hogy fizikálisan is fel tudtam venni a harcot az ellenfél játékosaival és több kiállítást sikerült kiharcolnom.”

A fiatal játékos hozzáteszi, hogy a korosztályos világversenyeken már megtapasztalta, milyenanemzetközi porondon szerepelni, a felnőttválogatottban azonban teljesen más, magasabb szintet ismerhetett meg.

„A bemutatkozásom hatalmas élmény marad. Remélem, hogy hétről hétre sikerül bizonyítanom a bajnokságban, és kapok még meghívót, hiszen a klub céljainak elérése mellett azért dolgozunk nap mint nap, hogy a felnőttválogatottban szerepelhessünk.”

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik