Budai Zoltán utanpotlassport.hu 2022.11.30 15:51 Frissítve: 2022.12.05 14:53

Vízilabda: „Az unokám tehetségesebb, mint én voltam”

Az olimpiai bajnok vízilabdázó, Kenéz György 14 éves unokája, Kincső már a női élvonalban is megállja a helyét.

A női vízilabda-bajnokság legfiatalabb játékosa, egyben legifjabb gólszerzője a mindössze 14 éves Kenéz Kincső, aki az ob I-ben a Szeged csapatában kap lehetőséget hétről hétre. 

A vezetéknév nem véletlenül cseng ismerősen, az ígéret az 1976-os montréali olimpián a pólóválogatottal bajnoki címet nyert Kenéz György unokája. 

Kincső korábban úszott és kézilabdázott, majd a kettőt ötvözve, a családi hagymányokhoz híven a vízilabdában igyekszik kiteljesedni. Ebben a szülei támogatását is élvezi, hiszen édesapja, ifj. Kenéz György is élvonalbeli vízilabdázó, édesanyja, Gogola Anita pedig válogatott úszó volt.  

„De senki nem erőltette a vízilabdát, én szerettem volna ezt csinálni” – oszlatja el a kételyeket Kincső, aki jelenleg a korosztályos bajnokságokban az UVSE-t, a női ob I-ben pedig kettős játékengedéllyel az említett Szegedet erősíti. 

Utóbbi együttest a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás irányítja, aki nem félti a mély víztől Kincsőt, a reménység pedig egyre érettebb játékkal hálálja meg a bizalmat. 

„Az UVSE-ben és a Szegedben is kedvesek a társak, jól érzem magam, és sok segítséget kapok az edzőktől. Mivel nem vagyok magas játékos, az ob I-ben ezt agresszióval, gyorsasággal és ügyességgel kell kompenzálnom, és ez nem menne, ha nem hajtanék teljes erőből minden edzésen. A szüleimre is mindenben számíthatok. Például szünetekben ők segítenek az edzésekben.

A legjobb szeretnék lenni, és azt mondom, ha csinálunk valamit, azt nagyon jól tegyük vagy sehogy.

Ezért ha tudok, előbb megyek edzésre, hogy gyakorolhassak.” 

Kenéz Kincső a korosztályos bajnokságokban az UVSE-t, az ob I-ben a Szegedet erősíti Forrás: Szegedi NVE

A gyakorlásnak megvan az eredménye, a pólóslány fejlődése folyamatos. Kincső tavaly még a III. Kerületi TVE színeiben

csupán 13 évesen szerezte meg az első ob I-es gólját az UVSE ellen, nemrégiben pedig „szegediként” a női Magyar-kupában lőtt egy meccsen ötöt az Egernek. Nem mellesleg a korosztályában (2008-as születésűként), a gyermekbajnokságban most a 6 meccsen szerzett 53 (!) góljával vezeti a góllövőlistát, mindezt úgy, hogy az 53 találatot 59 lövésből érte el. 

„A mai napig büszke vagyok az első ob I-es gólomra, amit ráadásul a magyar bajnok, válogatottakkal teli UVSE ellen szereztem. Emlékszem, a meccs előtt már gólpasszal vagy kiállítás kiharcolásával is megelégedtem volna, de a gólom emlékezetessé tette a napot. Az egriek talán úgy gondolták, hogy túl fiatal vagyok, ezért ott hagytak lőni, én meg lőttem. A visszavágón már nem hagytak ott. Nagy élmény volt, mert a másik oldalon olyan játékosok szerepeltek, mint Szilágyi Dorottya, Rebecca Parkes vagy Czigány Dóra. Az ilyen meccsek jó visszajelzések, hogy megéri dolgozni. A gyermekbajnokságban pedig valóban az a fontos számomra, hogy minél több gólt lőjek, minél kevesebb lövésből. Sokkal másabb a korosztályomban játszani, mert természetesen ott nem olyan alkatú ellenfelek vannak, mint az ob I-ben, így arra is figyelnem kell, hogy ne olyan nagy erővel lökjem el a másikat, vagy körültekintőbben induljak el. Egyébként sokat köszönhetek a csapattársaimnak, mert ők juttatják el hozzám a labdát, amit nekem csak be kell lőnöm. A Szegedben pedig az a legfontosabb, hogy tapasztalatot gyűjtsek a felnőttek között. Persze, ott kevesebb sikerélmény ér, de a vereséget ugyanúgy meg kell emészteni, mint a sorozatos győzelmet. Ha nyerünk, örülök, de ha kikapunk, az is lehet pozitív, mert a vereség rávilágít a hibáinkra, amelyeket a következő meccsre ki kell javítanunk.”

Kenéz Kincső jövőre már korosztályos világversenyen is bizonyítana Forrás: Szegedi NVE

Kincső az UVSE-ben játszik a gyermek-, serdülő-, az ifi és az ob I/B-s csapatban is, és úgy érzi, kiváló helyen van Áts Bertalan és Csicsáky Vince szakmai felügyelete alatt. A korosztályos bajnoki címek prioritást élveznek a tervei között, de ennél sokkal nagyobb álmokat is szövöget. 

„Jövőre a korosztályomnak Európa-bajnokságot rendeznek, amelyen szeretnék ott lenni, és aranyérmet nyerni. Aztán később szeretnék eljutni minél több világversenyre, és pont húszéves leszek a 2028-as Los Angeles-i olimpia idején. Ott akarok lenni a válogatottban.

Az, hogy a nagypapám olimpiai bajnok, plusz erőt ad. Én is akkora játékos szeretnék lenni, mint ő!

Az ő sikere kicsit sem feszélyez, sokkal inkább motivál! A nyolcas sapkát is miatta választottam, hiszen ő is nyolcasban nyert olimpiát.” 

„Úgy látom, hogy már rég túlnőtte a korosztályát, sőt, már a serdülőket is – mondja unokájáról Kenéz György. – Gyors, remek az állóképessége és a technikai felkészültsége. Szerencsére örökölte a géneket, hiszen én is nagyon jól úsztam. Bár szükség is volt rá, mert akkor elég keményen játszottak a fiúk, és menekülni kellett a pofonok elől. Én is szorgalmas voltam, ő is az.

A mozgékonyságát, az úszáskészségét és a játékát látva úgy gondolom, hogy ő tehetségesebb, mint én voltam.

Ha ott tudok lenni egy-egy meccsén, szívesen adok neki tanácsokat, és ő szívesen is fogadja azokat. Nagyon céltudatos kislány, drukkolok neki, hogy elérje azt, amit szeretne.” 

(Kiemelt képen: Kenéz Kincső Forrás: Szegedi NVE)

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2023.01.28 21:20:03

Utánpótlássport Nagy Dániel utanpotlassport.hu

Az utolsó napra is maradt magyar aranyérem az olaszországi téli EYOF-on: Bányai Attila szuperóriás-műlesiklásban bizonyult a leggyorsabbnak. A diadal után a fiatal és edzője, Szepesi Bertold örömittasan értékelt az Utánpótlássportnak.

2023.01.21 13:40:04

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az ausztriai St. Antonban zajló junior-világbajnokságon szuper-G-ben is dobogóra állhatott Bányai Attila, aki az U18-asok között a harmadik helyen fejezte be a versenyt.

2023.01.21 10:50:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A magyar jéglabda-válogatott egyik fiatal játékosa megbukott a drogteszten, így kizárták a válogatottunkat az U19-es világbajnokságról.

2022.10.18 21:50:02

Utánpótlássport H. B. utanpotlassport.hu

Megszületett az első magyar aranyérem a kötöttfogású Takács István (87 kg) révén a spanyolországi Pontevedrában zajló U23-as birkózó-világbajnokságon. A nehézsúlyú Vitek Dárius bronzérmet szerzett, míg Szőke Alex (97 kg) bejutott a szerdai döntőbe.

2022.10.10 14:10:07

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az eredetileg behívott négy utánpótláskorú kézilabdázóból sérülések miatt csak ketten maradtak keretben a magyar férfi felnőttválogatott e heti Eb-selejtezői előtt.