Tenisz: Udvardy Luca vegyes érzésekkel tér haza Ausztráliából

2023.01.30. 20:56
Címkék
A melbourne-i Grand Slam-torna egyetlen magyar résztvevőjeként Udvardy Luca egyesben az első fordulóban, párosban a negyeddöntőben búcsúzott. Ugyanakkor a viszontagságos előkészületek fényében a 17 éves fiatalnak nincs oka szomorkodni igazán.

Mint arról beszámoltunk, a fiúk mezőnyében Alexander Blockx révén belga, a lányok között pedig Alina Kornejeva jóvoltából orosz siker született egyesben az Australian Open junior tenisztornáján. A magyar színeket képviselő Udvardy Luca tizedik kiemeltként az első fordulóban esett ki a bolgár Rosics Dencsevával szemben. Eközben párosban az Udvardy Luca és a brit Ella McDonald (első kiemelt) duóját a negyeddöntőben búcsúztató Renata Jamrichova, Federica Urgesi szlovák, olasz egység nyerte meg a párosok versenyét. A magyar lány előzetesen nagy reményekkel utazhatott Ausztráliába, azonban a Grand Slam-viadal előtt, a traralgoni felvezető versenyen rosszul lett, és mint később kiderült, ételmérgezést kapott, ami miatt végül kórházba is került, így közel sem százszázalékos állapotban kezdte meg melbourne-i szereplését.Mint arról beszámoltunk, a fiúk mezőnyében Alexander Blockx révén belga, a lányok között pedig Alina Kornejeva jóvoltából orosz siker született egyesben az Australian Open junior tenisztornáján. A magyar színeket képviselő Udvardy Luca tizedik kiemeltként az első fordulóban esett ki a bolgár Rosics Dencsevával szemben. Eközben párosban az Udvardy Luca és a brit Ella McDonald (első kiemelt) duóját a negyeddöntőben búcsúztató Renata Jamrichova, Federica Urgesi szlovák, olasz egység nyerte meg a párosok versenyét. A magyar lány előzetesen nagy reményekkel utazhatott Ausztráliába, azonban a Grand Slam-viadal előtt, a traralgoni felvezető versenyen rosszul lett, és mint később kiderült, ételmérgezést kapott, ami miatt végül kórházba is került, így közel sem százszázalékos állapotban kezdte meg melbourne-i szereplését.

Remek téli felkészülésen voltam túl az ausztráliai túra előtt, és minden jól alakult egészen addig, amíg a felvezető tornán nem ettem a hivatalos vacsorán

– kezdte Udvardy az Utánpótlássportnak. – Majd fel is kellett adnom az első körös meccsemet Traralgonban, ezáltal viszont komoly meccshiánnyal küszködtem az Australian Open előtt, hiszen a felvezető tornán sem volt alkalmam megtalálni a ritmust, míg az év végén kisebb sérüléssel, illetve betegséggel küszködtem.

Leginkább ennek tudható be, hogy egyesben végül sajnos nem sikerült nagyot alkotni. Annak azonban örülök, hogy párosban a negyeddöntőig jutottunk.

Nyilván, szerettük volna megnyerni a tornát, szóval azért némi hiányérzet is van bennem, különösen annak a fényében, hogy a későbbi győztestől kaptunk ki.”

A Budapesti Honvéd játékosa első alkalommal indult az Australian Openen.

„Korábban nem volt alkalmam még Melbourne-ben játszani, így már önmagában az is hatalmas élményt jelentett, hogy egyáltalán pályára léphettem. Ráadásul nagyon sok magyar szurkoló is kijött a meccsemre, és támogatott, ami szintén maradandó élménynek bizonyult. Igyekszem tanulni az Ausztráliában szerzett tapasztalatokból, és a jövőben jobban odafigyelni a vacsorákra, főképp a fontos megméretések előtt.”

Luca Melbourne-ből hazatérve a következő hetekben itthon készül, és az edzésekkel szeretné visszanyerni régi formáját fizikailag, ezt követően a tervek szerint 15 ezres, felnőtt ITF-tornákon is kipróbálja magát.

(Kiemelt kép forrása: MTSZ)

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
4 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
4 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
5 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik