Úszás: Sós Csaba szerint bőven van előrelépési lehetőség

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2021.09.23. 16:28
Címkék
Az elmúlt években az úszósport is tejben-vajban fürdik, ám amikor a tokiói sikereket ünnepeljük, az eredmények mögé is kell nézni, mert bizony bőven akad előrelépési lehetőség – erről beszélt Sós Csaba a válogatott szövetségi kapitánya a tizenegyedik Egy nap az utánpótlásért című konferencián.

Mit üzen Tokió? címmel tartotta meg hagyományos, Egy nap az utánpótlásért konferenciáját az Utánpótlássport szerkesztősége. Az esemény visszatérő vendége az úszóválogatott szövetségi kapitánya, dr. Sós Csaba, akitől ezúttal is élvezetes, egyben tanulságos előadást hallhatott a közönség.dr. Sós Csaba, akitől ezúttal is élvezetes, egyben tanulságos előadást hallhatott a közönség.

A Testnevelési Egyetem professzora azzal a felütéssel kezdte a bő félórás mondandóját, hogy lehetne ünnepelni most is az olimpiai sikereket, de szerinte inkább érdemes a dolgok mögé nézni, és valójában Tokió üzeneteire koncentrálni, kimondani, mire van szükség ahhoz, hogy eredményekből a jövőben se legyen hiány.

IMG_20210921_114147
IMG_20210921_114147
A siker összetevői között részben az infrastruktúra fejlődését nevezte meg, amelyben az utóbbi időszakban ötvenéves lemaradást sikerült behozni. A másik ilyen terület a működés finanszírozása. Sós szerint ma az úszóedzők és sportolók tejben-vajban fürdenek, rengeteg a különböző program, amely segíti a munkájukat.

Kiemelte még az újonnan indult Úszó Nemzet-programot, amelynek köszönhetően tovább növekszik majd a merítési lehetőség a sportágon belül, ugyanakkor súlyos problémának tartja, hogy a bolognai rendszer miatt a szakedző képzés megszűnt, tizennégy évig nem is volt, a TE rektorának, Mocsai Lajosnak köszönhetően jött vissza. Szerinte jelenleg hiányoznak a különböző szakkönyvek, és attól tart, hogy idővel a fiatal edzőknek nem lesz kitől tanulni, ami hosszú távon komoly problémákat okozhat.

Az előadás második felében egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet. Méghozzá, hogy hiába rendezték negyven évvel korábban az első felnőtt Európa-bajnokságot (1926, Budapest), mint az első ifjúságit (1967, Linköping), a fiatalabbak között majdnem ötvennel több aranyérme van Magyarországnak. Azt mondja, nálunk éppen fordított a helyzet, mint máshol, és az utánpótlásedzőket vissza kell fogni, mert a sok jó szakember közül a korai eredményességgel próbálnak kitűnni. Már fiatalon többet edzenek az ideálisnál, s így a felnőttkorba érve már nem lehet hova fokozni a terhelést.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Futsal vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 perce

Valverde távoli góljával vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
5 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
10 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
29 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
32 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
54 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
58 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
1 órája