Rg: a serdülőbajnok Antal Panni minden követ megmozgat a sikerért

Vágólapra másolva!
2021.07.31. 18:03
Címkék
Hogy a Mol Alapítvány által is támogatott serdülőbajnok ritmikus gimnasztikázó, Antal Panni az újdonsült olimpikon Pigniczki Fanni nyomdokaiban jár, azt nemcsak eredmények, hanem dobozba rejtett kövek is bizonyítják.

A 13 éves Antal Panni a hazai ritmikus gimnasztikázók között a korosztálya egyik legígéretesebb versenyzője – jelenthetjük ki, miután az MTK Budapest reménysége a június végi serdülő országos bajnokságon összetettben, valamint a szabad-, a buzogány- és a labdagyakorlatával is első helyen zárt, emellett karikával a másodikként végzett.Antal Panni a hazai ritmikus gimnasztikázók között a korosztálya egyik legígéretesebb versenyzője – jelenthetjük ki, miután az MTK Budapest reménysége a június végi serdülő országos bajnokságon összetettben, valamint a szabad-, a buzogány- és a labdagyakorlatával is első helyen zárt, emellett karikával a másodikként végzett.

Antal Panni négy aranyat nyert a legutóbbi serdülő ob-n Forrás: nagyonjofoto.hu
Antal Panni négy aranyat nyert a legutóbbi serdülő ob-n Forrás: nagyonjofoto.hu

Antal Panni négy aranyat nyert a legutóbbi serdülő ob-n  •  Forrás: nagyonjofoto.hu

A Szamos utcai rg-csarnok és lakóhelye, Gyömrő között ingázó Panni hároméves korában kezdett művészi tornázni még az óvodában, majd három évvel később tette le a garast a ritmikus gimnasztika mellett.

„Megfogott, hogy nagyon összetett a sportág, és a dresszek, a sminkek is tetszettek – mondja a tinédzser a „rajtról”. – A Monor SE-ben kezdtem el ritmikus gimnasztikázni, és nagyon jó alapokat szereztem. Nem sokkal később az edzőim javaslatára, a fejlődésem érdekében az MTK-hoz kerültem. Úgy érzem, ebben a klubban van a legtöbb esélyem arra, hogy elérjem a céljaimat, megvalósítsam az álmaimat. Szerencsére korán szép eredményeket értem el. Monori színekben is minden versenyen dobogós voltam, és ez most sincsen másképp. Az MTK-ban beletekinthettem abba is, hogy milyen ez a sportág valójában, és milyen lemondásokkal jár.”

Bizony, a sokra hivatott növendékekre hosszú órákon át tartó, kemény edzések várnak a szőnyegen szinte a hét minden napján, de aki szerelmese a sportágnak, nem teherként éli meg a folyamatos gyakorlást. Panni is ilyen, aki azt is több ízben megtapasztalhatta már, hogy a munkának gyakran lesz meg a gyümölcse – legutóbb az említett serdülő ob-n.

„Nagyon örülök az első helyeknek, egyedül a karikagyakorlatom maradt el a várttól. Az előző versenyen elejtettem, ezért picit visszafogottabb voltam a szokottnál, pedig ez volt az első szerem, és ez a kedvencem is. Ahhoz, hogy egy elemet vagy dobást precízen meg tudjunk csinálni, rengeteg gyakorlás kell. Sok időbe telik. De nemcsak a kitartás a fontos, hanem fizikailag és fejben is erősnek kell lenni. Ezért is szeretem ezt a sportágat.”

Panni az MTK-ban remek edzői stáb, és olyan kiválóságok mellett készülhet, mint a hamarosan az olimpián is bemutatkozó Pigniczki Fanni, vagy a juniorok között Eb-bronzérmes Kocsis Evelin.

Antal Panninak is az olimpián való részvétel az álma Forrás: nagyonjofoto.hu
Antal Panninak is az olimpián való részvétel az álma Forrás: nagyonjofoto.hu

Antal Panninak is az olimpián való részvétel az álma  •  Forrás: nagyonjofoto.hu

„Nagy motivációt jelent, hogy velük edzhetek, és olykor tőlük kérhetek segítséget. Ha valami nem megy, nyugodtan odamehetek hozzájuk kérdezni, és akkor elmondják, megmutatják, hogy mit, hogyan kell csinálni.”

Pigniczki Fanni augusztus hatodikán hajnalban 21 év után fogja képviselni a magyarokat az olimpia rg-mezőnyében. Ezt a pillanatot pedig Panni sem felvételről szeretné átélni.

„Természetesen felkelek, és élőben fogom nézni! Szerintem magához képest elképesztően szép eredményt fog elérni, de már az is hatalmas megtiszteltetés, hogy ott lehet Tokióban. Egyszer, amikor Fanni vette fel a dresszét, akkor lepergett arról néhány díszítő kő. Amikor megláttam, akkor összeszedtem azokat, és mivel tudom, hogy az övéi, ezért egy kis dobozban őrzöm a szobámban. Azóta ezek a kabalaköveim. Velem együtt fognak szurkolni Fanninak, és remélem, abban is segítenek, hogy én is válogatott legyek, világversenyeken szerepelhessek, és eljuthassak az olimpiára.”

Hogy Panni valóra váltsa az álmait, ahhoz a Mol Alapítvány is igyekszik hozzájárulni. A szervezet támogatásából a megkopott szereit újakra cserélheti a fiatal versenyző.

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
5 perce

Szoboszlai tizenegyest hibázott, a Burnley pontot csent az Anfieldről

Angol labdarúgás
16 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–DVSC

Kézilabda
19 perce

Megszakadt a jó sorozat, kikapott Romániában a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
20 perce

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
22 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a női váltó az Eb-n

Téli sportok
23 perce

Eladta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
29 perce

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
40 perce
Ezek is érdekelhetik