Országúti kerékpár: elégedetlen fiatalok a felnőtt-vb után

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.09. 08:47
Címkék
Hiába érte el a magyar női kerékpársport legjobb országúti világbajnoki eredményét a 18 éves Vas Kata Blanka, nem tud felhőtlenül örülni a sikerének, mint ahogy a fiúk között legjobban teljesítő Valter Attila sem kimondottan elégedett. A 21 éves csömöri versenyző még sokat gondolkozik azon, mit csinálhatott volna másképp.

Hét utánpótláskorú versenyzővel vágott neki a magyar válogatott a szeptember végén Yorkshire-ben megrendezett országúti kerékpáros-világbajnokságnak. A csapat bizakodva utazott Angliába, a fiatalok jó erőben várták a versenyt.

vkb 3
vkb 3

Vas Kata Blanka a hetedik helyen ért célba az országúti vb-n  •  Fotó: Vanik Zoltán

A világbajnokság az időfutamokkal kezdődött, Jordán Dorka az 50. helyen ért célba az U19-es lányok között, az U23-as fiúknál Peák Barnabás 26., a szakadó esőben nagyot bukó Valter Attila pedig 54. lett. Az U19-es lányok mezőnyversenyében már elindult a kanadai hegyikerékpáros-világbajnokság junior cross-country számában negyedik Vas Kata Blanka is. A kiskunlacházi lány dolgát alaposan megnehezítették a körülmények, hiszen szinte a rajt után kitörték két küllőjét, a kerékcserét követően nem karbonkereket, hanem alumíniumot kapott, így a fékek sem működtek makulátlanul. Ennek ellenére a magyar női kerékpársport legjobb országúti világbajnoki eredményét érte el azzal, hogy hetedik helyen haladt át a célvonalon. Öröme mégsem felhőtlen.

„Mondhatnám, hogy elégedett vagyok, de ez nem így van – jegyzi meg a 18 éves Blanka. – Nem fogtunk ki jó napot. A fékek, amik nem fogtak, először bele is értek a kerékbe. A hajrában már a kanyarokat sem tudtam jól bevenni. A mezőnyben eléggé hátracsúsztam, onnan kellett megkezdenem a sprintet a végén. Sajnálom, mert sokkal több volt benne. Ha egy hónappal ezelőtt azt mondja valaki, hogy Kanadában negyedik leszek, itt meg hetedik, akkor talán kiegyezek vele. De ez a mostani pálya nagyon feküdt nekem, és alapvetően az is kedvező lett volna, hogy a verseny végén elkezdett esni az eső. Ha problémamentes a világbajnokság, akkor az sem kizárt, hogy… De ezt már sajnos nem tudjuk meg.”

Ugyanitt Dorka 77.-ként végzett, de az U23-as fiúk is mindent elkövettek azért, hogy sikeresen szerepeljenek a mezőnyversenyben. Előzetesen a Tour de l’Avenir-szakaszgyőztes Valter Attilától és Peák Barnabástól várt jó helyezést Dér Zsolt szövetségi kapitány. Ők a magyar versenyzők között valóban a legjobban teljesítettek, a mezőnyben is elöl végeztek, mégsem teljesen elégedettek. Valter a 31., Peák a 35., Karl Ádám a 74., Dina Dániel a 94. lett. Fetter Erik, miután sokat bajlódott megsérült cipőjével, limitidőn kívül teljesítette a távot.

„Azt hiszem, mindenki többért ment, mint amit elért – mondja a 21 éves Valter Attila. – Egyedül Blanka szerepelt dicséretesen, legyen bármennyire is szomorú. Barna és én közel voltunk a jobb eredmény eléréséhez, egyre többet gondolkodom, hogyan lehetett volna másképp csinálni. Nagyjából 50 kilométerrel a verseny vége előtt elment tőlünk egy szökés, amire nem tudtunk jól reagálni, pedig úgy éreztem, remek formában vagyok. Természetesen örülök ennek a helyezésnek, hiszen a mezőny elején vagyok, de a világbajnokság előtti eredményeim mindenkit nagyobb sikerre engedtek következtetni.”

A szövetségi kapitány véleménye megegyezik Valteréval. Dér Zsolt szerint így is sikeres és tanulságos világbajnokságon van túl a magyar csapat, a fiatalok igyekeztek a legtöbbet kihozni a versenyekből.

„Vas Blanka eredménye egyáltalán nem meglepetés. A dobogó reális lett volna az ő esetében, sajnos országúton viszonylag kevés a tapasztalata, mert elsősorban a mountain bike-ra és a cyclocrossra koncentrál – talán ez hiányzott az éremhez. Jordán Dorka is éppen a rutinszerzés miatt volt a mezőnyben, ő idén kezdett el versenyszerűen kerékpározni, ennek ellenére teljesíteni tudta a távot, és a világbajnokságon ez is egyfajta siker. Atit és Barnát az első húszba vártuk, most ez nem jött össze nekik, ettől függetlenül dicséretet érdemelnek, hiszen jó helyeken zártak. Karl Ádámnak és Dina Dánielnek ez egy kicsit nehéz verseny volt, Erik pedig, hogy elkerülje a bukást, letette a cipőjét, letört a stopli, aztán a másikkal is probléma lett, kifutott az időből.”

További korosztályos hírekKERÉKPÁRSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik