N. D. utanpotlassport.hu 2022.09.22 15:06 Frissítve: 2022.09.22 16:00

Kézilabda: bíznak a fiatalokban az NB I-et remekül kezdő Tatabányánál

Három győzelemmel kezdte a férfi kézilabda NB I 2022/23-as évadát a Mol Tatabánya KC csapata, amelynek nem titkolt célja, hogy dobogós helyen végezzen az idény végén; ennek elérésében a keret utánpótláskorú tagjai is segíthetnek, akiknek előszeretettel ad lehetőséget a vezetőedző, Tombor Csaba.

A legutóbbi évadban elért ötödik hely után a Mol Tatabánya KC felnőtt férfi kézilabdacsapatának legfőbb célja, hogy az új idény végén odaérjen az európai kupaindulást jelentő helyek valamelyikére, a csapattagok és a stáb álmai pedig a dobogós helyekről szólnak. Ennek elérésében nagy segítségre lehetnek az egyesület utánpótláskorú játékosai is, akiket a nyáron érkező vezetőedző, Tombor Csaba előszeretettel vet be. A szakember a legutóbbi állomáshelyén, a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapatánál is számított a fiatalokra, és ezt a szemléletmódot Tatabányára is magával vitte.

Edwards Olivér az első NB I-es meccseit játszotta szeptemberben Forrás: Mol Tatabánya KC

Edwards Olivér az első NB I-es meccseit játszotta szeptemberben  •  Forrás: Mol Tatabánya KC

„Az utóbbi időben – az utánpótlásban korábban dolgozó vagy jelenleg is tevékenykedő szakemberekként – azt figyeltük meg, hogy a fiatalok érési folyamata felgyorsult, ami a kézilabda esetében is megmutatkozik. Több fiatal tagja is van a Tatabánya keretének, akikre ugyanúgy számítok, mint az idősebb, rutinosabb társaikra – kezdi Tombor. – Az U16-osoktól kezdve figyelemmel kísérem az utánpótláscsapatainkat is, amikor tudok, kimegyek a tornáikra, mérkőzéseikre; jól és egységesen dolgoznak, a stábbal együtt. Sok tehetséges fiatal játszik a klubnál; remélem, minél tovább meg tudjuk őket tartani, hogy végül a felnőttek közé is beépíthessük őket.”

Jelenleg öt utánpótláskorú játékos (Pergel Andrej, Edwards Olivér, Bodnár Ádám, Krancz Kolen és Paizs Miron) tagja a Mol Tatabánya keretének.

„Ezek a fiatalok napi szinten velünk készülnek. Közülük Andrej tagja a juniorválogatottnak is, vele együtt Olivér is sok szerepet kapott nálunk az utóbbi időszakban Cristian Ugalde sérülése miatt, ám szerencsére mindketten megoldották a feladatukat. Ádám, Kolen és Miron jelenleg még háttérszereplő, ám kiváló terepük van a tanulásra, és előttük a lehetőség, hogy a jövőben beverekedjék magukat a csapatba. Nem könnyű feladat, mind az öten hosszú út elején tartanak; a mentalitásukkal nincs gond, hozzá tudnak tenni az együttes munkájához.”

Tombor Csaba bízik a fiatal játékosaiban Forrás: Mol Tatabánya KC

Tombor Csaba bízik a fiatal játékosaiban  •  Forrás: Mol Tatabánya KC

Pergel (19) a Telekom Veszprémtől érkezett nyáron a tatabányaiakhoz, amelyben a legutóbbi évadban több NB I-es meccsen is lehetőséget kapott.

„Volt bennem izgalom, mielőtt megérkeztem, bár korábban már ismerkedhettem a felnőttélvonal közegével – mondja a fiatal. – Fiatalokként nincs akkora teher rajtunk, azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk, és hozzunk plusz energiát a csapatnak. Szeretném a lehető legjobban betöltetni a rám osztott szerepet. A társak egyből befogadtak, így csak a kézire kell koncentrálnom.”

Vele ellentétben Edwards Olivér (19) nem először viseli a klub mezét, hiszen Tatabányán nevelkedett, végigjárta a korosztályos lépcsőfokokat, nyáron pedig csatlakozott a felnőttekhez. A szélső szeptemberben az első NB I-es meccseit játszotta, melyeken gólokkal jelentkezett.

„Nyolc évesen kezdtem el itt kézilabdázni, így mondhatom, jól ismerem a klubot – így Edwards. – Amikor jött a lehetőség, hogy csatlakozhatok a nagyokhoz, óriási öröm töltött el, álomszerű élmény volt. Az ifihez képest hatalmas a váltás; gyorsabb, fejben előrébb járnak a játékosok, fel kellett venni a tempót. Szélsőként talán szerencsés a helyzetem, hiszen nem a legfizikálisabb poszton játszom, kevesebb a kontakt, így könnyebb az alkalmazkodás. A csapat utánpótlásszekciójának tagjai jól kijönnek egymással, remek hangulatban telik a közös munka.”

Vasárnap a bajnokság egyik legnehezebb mérkőzése vár a Tombor-legénységre: a csapat az NB I-ben és a BL-ben egyaránt hibátlan mérleggel álló Telekom Veszprém otthonába látogat.

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2022.09.16 13:00:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 2002-es vagy annál fiatalabb labdarúgók által alkotott magyar U21-es válogatott jövő ősszel kezdi meg a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozatát; a Gera Zoltán vezette fiatalok vasárnaptól edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel készülnek.

2022.08.16 20:31:03

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A Belvon Attila vezette U17-es labdarúgó-válogatott az izlandiak elleni 4–2-es győzelemmel kezdte a Telki-kupát.

2022.07.26 22:34:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Parádésan szerepeltek a magyar fiatalok a szlovákiai Besztercebányán zajló EYOF második versenynapján: a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabados Ármin és a sprinter Deák Zalán aranya mellett még hat ígéret állhatott fel a dobogóra.

2022.07.08 20:10:04

Utánpótlássport H. B. utanpotlassport.hu

Az U20-as női kosárlabda-válogatott 13 pontos különbséggel kikapott a csehektől a soproni korosztályos Európa-bajnokság nyitányán. A csoportkör második fordulójában, szombaton a hollandok ellen javíthatnak a mieink.

2022.06.25 14:20:02

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Hidvégi Hunor, Nemes Réka és a Lugosi Gergely, Uhrin Dávid páros szállította a három magyar aranyérmet a Belgrádban zajló utánpótlás Európa-bajnokságon. Ezen kívül még két ezüst jutott a mieinknek az ezres döntőkben, mindez pedig az éremtáblázat élére repítette a csapatot.