Short track: egy A-döntős szereplés jutott a magyaroknak a junior-vk-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.26. 20:50
Címkék
Vasárnap este ért véget a rövid pályás gyorskorcsolyázók junior-világkupájának az első állomása; a hollandiai verseny után Lakatos Tamást, a korosztályos válogatott vezetőedzőjét kérdeztük.

A korábbi évadokhoz képest új versenysorozatot indítottak el a juniorkorú rövid pályás gyorskorcsolyázóknak: az Európa-kupát a világkupa váltotta a 2023/2024-es évadban, ami jó lehetőség a fiataloknak, hogy még nívósabb mezőnyben pallérozódjanak és gyűjtsék a tapasztalatot, hogy aztán az idény célversenyén, a korosztályos világbajnokságon csúcsformában álljanak a jégre.

A háromfordulós sorozat első állomását a hollandiai Leeuwardenben rendezték meg, ahol szombaton és vasárnap viaskodtak egymással a short trackesek. Az első napon – ahogyan a honlapon is beszámoltunk róla – Végi Diána Laura érte el a legjobb magyar eredményt: A-döntőbe jutott, amelyben kevéssel maradt le a harmadik helyről, negyedikként haladt át a célvonalon. Emellett B-döntős helyeket is szereztek a fiatalok, a mixváltó pedig remek idővel kezdett 2000 méteren, országos csúcsot elérve, a – nem sokkal korábban a kínai négyes által futott – világcsúcstól kevéssel elmaradva.

A második napon az emlegetett négyesünknek az A-döntőbe jutást már nem sikerült kiharcolnia, ám a B-jelű finálét megnyerték a tagok (Csizmadia Márk, Major Dominik, Végi Diána Laura és Szigeti Dóra). Ugyanígy tett Nógrádi Panka 500 méteren és Végi Diána Laura pedig 1000-en, utóbbit pedig közvetlenül követte Schönborn Melinda a „kisdöntőben”. Szintén B-döntőzött egy kilométeren Csizmadia Márk, aki negyedik lett.

„Nem tudtuk az esemény előtt, hogy a tengerentúli, ázsiai versenyzők milyen létszámmal érkeznek majd, ám befutott többek mellett az amerikai, a kanadai, a kínai és a koreai csapat is – minden erős nemzet jelen van, százhatvan fölötti nevezőszám gyűlt össze – kezdte az értékelést a juniorválogatott vezetőedzője, Lakatos Tamás. –

Bár nehezen lehetett megítélni az erőviszonyokat, a végeredménynél több A-döntős szereplésben bíztunk. Ettől függetlenül – tekintve, hogy ez az évad első igazán komoly megméretése volt – nagyon szépen helytálltak a fiatalok, a tíz emberünkből nyolcan mindkét nap bejutottak a top húszba.

Kiemelendő, hogy a mixváltónk a tegnap futott országos csúcsát ma megdöntötte. Vannak kijavítandó hibák, próbálunk tovább fejlődni, és még jobb eredményt elérni a folytatásban!”

A következő állomásra nem kell sokat várni, a második fordulót ugyanúgy Leeuwardenben rendezik a jövő hét végén. Az első állomás részletes eredményei ITT érhetők el.

(Kiemelt képünk forrása: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
47 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik