Vízilabda: vb-elődöntős az U20-as női válogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.09.13. 21:27
Címkék
Az U20-as női vízilabda-válogatott nem adott esélyt az új-zélandiaknak a korosztály portugáliai világbajnokságának negyeddöntőjében.

A magyar U20-as női vízilabda-válogatott már akkor alaposan megkönnyítette a negyeddöntős dolgát, amikor az amerikaiak, az olaszok és az izraeliek előtt megnyerte a csoportját a korosztály coimbrai világbajnokságán. Azzal az elsőséggel ugyanis eldőlt, hogy Benczur Márton együttese a nyolc között elkerüli azt az öt válogatottat, amely az erőviszonyok alapján – mellettünk– a végső győzelemre is esélyes lehet.Benczur Márton együttese a nyolc között elkerüli azt az öt válogatottat, amely az erőviszonyok alapján – mellettünk– a végső győzelemre is esélyes lehet.

Szerdán így Új-Zéland fiataljain keresztül vezetett az út az elődöntőbe. A magyar lányok semmit nem bíztak a véletlenre, és a várakozásnak megfelelően nagyarányú győzelmet arattak. A félidőben 8–1 volt állás, a harmadik negyedben pedig minden korábbinál jobban kiszakadt a gólzsák (10–1-es nyolc perc következett),

végül 21–3-mal zárult a találkozó.

A válogatott csütörtök este az olaszokkal játszik vb-elődöntőt.

U20-AS NŐI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, COIMBRA
Negyeddöntő
Magyarország–Új-Zéland 21–3 ( 4–1, 4 –0, 10–1, 3–1)

Gólszerzőink: Hajdú, Mácsai 4-4, Szegedi, Tiba 3-3, Aubéli, Sümegi, Varró 2-2, Dömsödi

(Kiemelt kép forrása: waterpolo.hu)

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája