Kézi: az eddigi legkomolyabb próbatétel előtt a serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.07.03. 19:31
Címkék
Július második felében kezdődik a magyar válogatott részvételével a maribori EYOF, amire már gőzerővel készülnek a fiatalok. Felkészítőik közül Szabó Leventével és Iváncsik Tamással beszélgettünk.

Az első tétmérkőzései előtt áll a korosztályos fiú kézilabda-válogatottak legfiatalabbja, a 2006-os és 2007-es játékosok alkotta serdülőcsapat, amely már gőzerővel készül a július második felében kezdődő szlovéniai EYOF-ra. Az együttes 2021-ben kezdett alakulni, az elmúlt hónapokban pedig számos felkészülési mérkőzésen és tornán próbálhatta ki magát. A fiatalokat vezetőedzőként irányító Szabó Leventével a szegedi edzőtáborban a felkészülés legfontosabb állomásairól és a multisporteseményről is beszélgettünk.Szabó Leventével a szegedi edzőtáborban a felkészülés legfontosabb állomásairól és a multisporteseményről is beszélgettünk.

„Lejátszottunk huszonkét-huszonhárom felkészülési mérkőzést, és most itt vagyunk az első világversenyünk előtt. Nagyon nehéz jósolni, ami biztos, hogy Portugália, Montenegró és Horvátország válogatottjával kerültünk azonos csoportba, és akár egy rossz meccs elég lehet, hogy kiszálljunk az aranyéremért folytatott versenyfutásból.

Remek tapasztalatszerzési lehetőség lesz ez a srácoknak

– mondja a szakember. – Június elején a Ruhr Games nemzetközi felkészülési tornán ezüstérmet szereztünk, a döntőben a csapat kétéves pályafutása során az első vereséget szenvedték el a fiatalok. Ebből sokat profitálhatnak, hiszen azt is meg kell tapasztalni, ha nem minden úgy alakul, ahogyan eltervezzük.”

Szabó mellett edzőként segíti a válogatott tagjainak fejlődését Iváncsik Tamás is, aki igyekszik átadni a fiataloknak a pályafutása során szerzett tapasztalatokat.

„Egyfajta kapocsnak érzem magamat Levi és a játékosok között; talán hozzá picit bátrabban jönnek, ha valamilyen engedményre vágynak, ám a munkát – nem kérdés – minden körülmény között el kell végezni – magyarázza a játékosként több mint százszoros válogatott tréner. – Próbálok mindenben segíteni nekik. Rengeteg világversenyen vettem részt, erről is beszélgettünk, hogy

ez az esemény teljesen más lesz egy hazai felkészülési tornához képest.

Át kell érezniük az esemény rangját, de nagyon bízom benne, hogy nem nyomja össze őket a teher, a legjobb arcukat mutatják majd.”

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténeti aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
11 perce

Európai Szuperkupa: címvédés a PSG-től vagy Emerynek végre összejön?

Bajnokok Ligája
11 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
14 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
15 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
27 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
39 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
42 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
51 perce