Kézilabda: második lett a Ruhr Gamesen a serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.06.11. 14:56
Címkék
Az első két meccsét megnyerte, a házigazda németekkel viszont nem bírt a serdülő fiúválogatott, így második lett a Ruhr Games-en.

Másfél hónappal az év legfontosabb versenye, a nyári EYOF előtt nívós felkészülési tornán szerepelt június 9-11. között a serdülő fiú kézilabda-válogatott. A Szabó Levente szövetségi edző által irányított fiatalok a németországi Duisburg felé vették az irányt, hogy részt vegyenek a Ruhr Games nemzetközi megméretésen, három másik csapattal együtt. Szabó Levente szövetségi edző által irányított fiatalok a németországi Duisburg felé vették az irányt, hogy részt vegyenek a Ruhr Games nemzetközi megméretésen, három másik csapattal együtt. 

Az együttesek körmérkőzéseket játszottak, amit jól kezdtek a magyar fiatalok: a lengyelek ellen elhúztak az első percekben, ám feljött az ellefél, és átvette a vezetést az első játékrész felénél. A folytatás is fordulatosan alakult, a szünetre döntetlennel vonultak le a felek, a második félidőben azonban végig előnyből kézilabdázhattak Barna Dánielék, a hajrára pedig már nem maradtak izgalmak. Annál körömrágósabb volt a franciák elleni finis: a félidőben még 16–15-ös hátrányban voltak a magyarok, ami az utolsó 10 percre megduplázódott, a hajrában viszont óriási izgalmak közepette összejött a fordítás. A németek elleni összecsapás az aranyéremről döntött; a nyertes az első helyet is megszerezte. Ez végül a házigazdáknak sikerült, akik hatgólos sikert arattak.

A magyar csapat innentől már teljes erőbedobással készülhet a nyári EYOF-ra, amely július 23-án kezdődik Mariborban.

Ruhr Games fiú serdülő felkészülési kézilabdatorna (Duisburg, Németország)

Június 9. péntek:
Magyarország–Lengyelország 33–29

Június 10. szombat:
Magyarország–Franciaország 35–34

Június 11., vasárnap:
Magyarország–Németország 23–29
A magyar serdülőválogatott kerete, az MKSZ információja szerint:

Kapusok: Várady-Szabó László, Vida Rókus Mihály, Balogh Ádám
Mezőnyjátékosok: Bredák Dominik, Szökrényes László, Furka Márton, Kucsera Máté, Fazekas Máté, Zakor Zalán, Gazsó Péter, Szabadi Milán, Hoffman Balázs, Német Márk, Eklemovic Márkó, Német Bulcsú, Horváth Dávid, Barna Dániel

(Kiemelt képünkön: a serdülő kézilabda-válogatott Forrás: NEKA, archív)  

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
52 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
57 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája