Tenisz: három magyar siker a Dunakeszin rendezett juniortornán

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.05.15. 12:13
Címkék
Három magyar elsőség született a Dunakeszin rendezett J60-as ITF-juniorversenyen: Kincses Kolos egyesben tudott nyerni.

A teniszezők Dunakeszin rendezett J60-as ITF-juniorversenyén a fiúk között Kincses Kolos győzött egyesben. A fiatal sorozatban a harmadik viadalán sem talált legyőzőre, a budapesti és a barcelonai U16-os nemzetközi tornát követően most megszerezte első tornagyőzelmét az ITF junior touron is – számol be a hazai szövetség közösségi oldala.Kincses Kolos győzött egyesben. A fiatal sorozatban a harmadik viadalán sem talált legyőzőre, a budapesti és a barcelonai U16-os nemzetközi tornát követően most megszerezte első tornagyőzelmét az ITF junior touron is – számol be a hazai szövetség közösségi oldala.

Kincses Kolos egyesben nyert Dunakeszin Forrás: Magyar Tenisz Szövetség

A 6. kiemelt magyar az első fordulóban szetthátrányból állt fel, majd mindezt az elődöntőben is megtette, a fináléban pedig Hornung Gábor ellen nyert 6:1, 6:3 arányban.

A duplázás Kincsesnek nem sikerült. A páros versenyszámban ugyanis a szlovák Norman párjaként 6:4, 6:4-re kikapott a Bakonyi Dávid, Jilly Ádám kettőstől, amely már a harmadik ITF juniortorna-győzelmét aratta együtt.

A lányok egyéni versenyében nem jutott magyar a négy közé, párosban azonban Bíró Melinda és Molnár Kitti diadalmaskodott. Az 1. kiemelt páros nem vesztett szettet a tornán, a döntőben pedig 6:1, 6:1-re verte a Dvorackova, Zimanyi cseh kettőst. Bíró így a negyedik, Molnár pedig a második páros trófeáját szerezte meg a 2023-as szezonban.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Tenisz Szövetség)

Legfrissebb hírek

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
17 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
29 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
31 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
50 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
1 órája

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája