Így lettünk bajnokok: Szilágyi Áron az új YouTube-sorozat első vendége

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.05.15. 16:22
Címkék
Már látható az UP Sport YouTube-csatornáján a klasszis sportolóink gyerek- és fiatalkorát feldolgozó Így lettünk bajnokok című interjúsorozat első adása, melynek vendége Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó.

A sorozat ötlete annak nyomán született meg, hogy az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó 2019 őszén nagy sikerrel jelentette meg Így lettünk bajnokok című portréinterjú-kötetét, melyben 30 hazai klasszis sportoló mesél gyerek- és fiatalkoráról. Vagyis kiderül:

hogyan csinálták, milyen gondokkal küzdöttek pályafutásuk elején azok, akiknek „bejött”, vagyis később, felnőttként világraszóló eredményeket értek el?

A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által írt olvasmányos történetek tanulságok sorával szolgálnak a fiatalok sportolóknak, az edzőiknek, a szüleiknek egyaránt, ahogyan a most induló széria beszélgetései is – nem mintaként, de – példaként szolgálhatnak minden érintett számára.

Az UP Sport YouTube-csatornáján már megtekinthető az interjúsorozat első adása, amelyben Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívóval beszélget Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője

a kezdetekről, az első edzésekről, a szülők hozzáállásáról, a mesterhez való ragaszkodásáról, az álom kimondásának fontosságáról, az iskoláról, a diákszerelemről

és persze sok minden másról.

A folytatásban Kammerer Zoltán, Lőrincz Tamás, Keszthelyi Rita, Baji Balázs és Rasovszky Kristóf mellett a tervek szerint Szoboszlai Dominik, Milák Kristóf és Valter Attila is a sorozat vendége lesz.

A Szilágyi Áronnal készült interjú itt tekinthető meg:

Iratkozz fel az UP Sport YouTube-csatornájára, hogy ne maradj le egyetlen filmünkről sem: https://www.youtube.com/@UP_Sport/featured
Az Így lettünk bajnokok című interjúkötet itt rendelhető meg:
https://webshop.mediabook.hu/igy-lettunk-bajnokok

(Kiemelt képen: Szilágyi Áronnal Bruckner Gábor beszélget Fotó: Mura László)

 

Legfrissebb hírek

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
20 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
31 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
33 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
52 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
1 órája

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája