Vízilabda: több serdülő korán bizonyíthatott a férfi ob I-ben

2022.11.01. 20:28
Címkék
Az első osztályú férfi vízilabda-bajnokság eddigi fordulóiban négy csapatban összesen nyolc serdülőkorú játékos kapott lehetőséget.

Hivatalosan még csak három fordulón vagyunk túl az első osztályú férfi vízilabda-bajnokságban, viszont több serdülőkorú, azaz 2006-ban vagy 2007-ben született tinédzser már a pontvadászat elején kiérdemelte a bizonyítási lehetőséget.

Az FTC-s Haverkampf Bence (3) a Szentes ellen bizonyíthatott Fotó: Vidovics Ferenc
Az FTC-s Haverkampf Bence (3) a Szentes ellen bizonyíthatott Fotó: Vidovics Ferenc

Az FTC-s Haverkampf Bence (3) a Szentes ellen bizonyíthatott  •  Fotó: Vidovics Ferenc

A Pécs és az OSC Újbuda az egymás elleni találkozónak köszönhetően már négy bajnokinál jár, és ehhez a két gárdához köthető öt serdülőjátékos idei debütálása is. A Pécsben Tóth András, Holl Gábor és Imre Kolosis játszott azon a meccsen, utóbbi ígéret ráadásul gólt is szerzett az OSC ellen, melyben Illés Huba is remekül szállt be. Az eddig hibátlan OSC-ben korábban Török Botond az UVSE ellen volt vízben, és lőtt gólt. Érdekesség, hogy Imre Kolos és Török Botond egyformán 2007. február elsején született, így az ob I-es évad legfiatalabb gólszerzője címéért jelenleg holtverseny zajlik, igaz, Török négy nappal korábban jegyezte a találatát.

Haverkampf Bence a nyáron érkezett az FTC-hez a Spandauból, és már ő is kipróbálhatta magát az élvonalban a Szentes ellen, az első osztályba visszajutó KSI-ben pedig a három összecsapáson is játszó és egy gólt szerző Mérő Alex, valamint Nagy Zalán képviseli a serdülőket. Tóth András, Haverkampf, Mérő és Nagy Zalán egyébként tagjai voltak a nyáron U16-os világbajnokságot nyerő korosztályos válogatottnak, így minden bizonnyal ez a siker is közrejátszik a csatasorba állításukban, de abban sem kételkedhetünk, hogy a többiek is rászolgáltak a bizalomra. Mint ahogy az is valószínű, hogy az évad során még jó néhány fiatal jut el kitartó és alázatos munkájának köszönhetően az élvonalban való bemutatkozásig.

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
9 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
24 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
35 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
37 perce

NB II: előnyben a Misleny és a KTE, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
43 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
47 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
53 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája