Női kosár: a PINKK-Pécsben remeklő Vári az U20-as Eb-n is bizonyítana

2021.04.01. 20:10
Címkék
A pécsiek korosztályos válogatott kosarasának, Vári Zitának minden vágya, hogy idén nyáron bekerüljön a Gáspár Dávid vezette U20-as nemzeti csapatba, és hazai pályán Sopronban egy éremmel búcsúzhasson az utánpótlásévektől.

A női NB I-es kosárlabda-bajnokságban a bennmaradásért küzdő PINKK-Pécsi 424 kiválóságának, Vári Zitának a teljesítménye a jelenlegi idényben kétségkívül szintet lépett. Az alapszakaszban 19 mérkőzésen pályára lépve 10,3 pontot átlagolt, amellyel a teljes felnőtt mezőnyt tekintve 36. a lajstromban, míg az U20-asok esetén csak Wentzel Nóra és Boros Júlia zárt előtte ebben az összevetésben.Vári Zitának a teljesítménye a jelenlegi idényben kétségkívül szintet lépett. Az alapszakaszban 19 mérkőzésen pályára lépve 10,3 pontot átlagolt, amellyel a teljes felnőtt mezőnyt tekintve 36. a lajstromban, míg az U20-asok esetén csak Wentzel Nóra és Boros Júlia zárt előtte ebben az összevetésben.

„Három éve azzal a céllal igazoltam a pécsiekhez, hogy a legjobbak között, az NB I-ben fejlődhessek hétről-hétre. Amikor ide kerültem az első idényemben még érezhető volt rajtam a megilletődöttség, ám az élvonalbeli közegben sikerült megedződnöm mostanra. Úgy vélem, a nyaranta elvégzett rengeteg külön munka, illetve az egyéni képzés meghozta a gyümölcsét.” – nyilatkozta a fiatal játékos az Utánpótlássportnak.

A 19 éves Vári Zita az előző idényhez képest 3,5 pontot emelt a meccsenkénti átlagán (10,3 pt) Forrás: MKOSZ
A 19 éves Vári Zita az előző idényhez képest 3,5 pontot emelt a meccsenkénti átlagán (10,3 pt) Forrás: MKOSZ

A 19 éves Vári Zita az előző idényhez képest 3,5 pontot emelt a meccsenkénti átlagán (10,3 pt)  •  Forrás: MKOSZ

A pécsi gárda az utolsó előtti, 11. helyen zárta alapszakaszt, három győzelemmel és 19 vereséggel. A 9-12. helyért folyó harcban az utolsó, kiesést érő pozíció elkerülése a PINKK legfőbb célja.

„Csapatszinten szerintem jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az előző bajnokságban. Ugyan elvesztettünk néhány egylabdás, kiélezett mérkőzést, viszont sokkal több szoros összecsapást játszottunk ebben a szezonban, amely egyértelműen az előrelépés jele.”

A mecsekiek tehetséges hátvédje a pillanatnyilag egy kisebb sérüléssel bajlódik, de reméli a play-out küzdelmek utolsó fordulóira már visszatérhet.

„Kisebb bokasérülést szedtem össze a múlt héten az egyik edzésen, amely után a Cegléd elleni találkozót is ki kellett hagynom. Bizonytalan még a visszatérésem, de bízom benne, hogy mihamarabb újra szerepelhetek, és a bajnokságból hátralévő négy mérkőzésből a lehető legtöbb alkalommal segíthetem majd a lányokat.”

Zita 2017-ben és 2018-ban is tagja volt a korosztályos világversenyeken ezüst- és bronzérmet szerző magyar csapatnak, azonban 2019-ben egy kisebb hátsérülés miatt kimaradt a keretből. Ám 2021-ben mindenképpen ott szeretne lenni Gáspár Dávid keretében a hazai pályán, Sopronban rendezendő U20-as Európa-bajnokságon.

„Minden nap ez a cél lebeg a szemem előtt. Ezért dolgozom a játékomon is napról-napra. Hatalmas megtiszteltetés és lehetőség lenne egyszerre itthon képviselni a magyar válogatottat. A mi 2001-es korosztályunk rendre nagyon jól szerepelt korábban az utánpótlás-kontinenstornákon, így azt hiszem éremesélyesként vághatnánk neki a soproni tornának.”

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
13 perce

Világpolgár, aki nem fél a változástól – interjú Rodrigo Corralesszel

Képes Sport
15 perce

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
44 perce

Heti légiósprogram: Manchester United–Liverpool rangadó a Premier League-ben

Légiósok
1 órája

Távozik Radványi Miklós, a Komárom edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Női vízilabda-vk: a második divízióból Oroszország és Kína jutott be a szuperdöntőbe

Vízilabda
1 órája

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
1 órája

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik