Atlétika: vége a hitegetésnek – törölték az U18-as Eb-t

Vágólapra másolva!
2021.04.02. 14:23
Címkék
Az európai szövetség az érintett szervezetekkel egyetértésben törölte az U18-as atléták tavalyról az idénre halasztott augusztusi Európa-bajnokságát.

Nem április elsejei tréfa volt, hogy csütörtökön az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) bejelentette, az U18-asok augusztus végére kiírt Európa-bajnokságát – ahogyan tavaly – idén sem rendezik meg az olaszországi Rietiben, sem máshol.

Az idén sem rendeznek U18-as atlétikai Eb-t Fotó: Mura László
Az idén sem rendeznek U18-as atlétikai Eb-t Fotó: Mura László

Az idén sem rendeznek U18-as atlétikai Eb-t  •  Fotó: Mura László

A döntést Rieti városának vezetése, a szervező bizottság, az olasz, valamint az európai szövetség együtt hozta meg, az indok pedig – már mondhatjuk, hogy természetesen – a koronavírus-járvány. Az érthető, hogy a kontinens több országában tapasztalt kritikus vírushelyzet, valamint a megnövekedett fertőzésszám elrettentette a szervezőket, és a fiatalok egészségének a védelme mindennél fontosabb, az viszont kevésbé, hogy a határozat miért nem korábban született meg. Persze, az érintett szövetségek a végsőkig igyekeztek kitartani, és az EAA is hangsúlyozza, hogy az olaszok tényleg meg kívánták rendezni az Eb-t. Tehát jót akartak, csak így mégis kétszer húzták el a sportolók és felkészítőik előtt azt a mézesmadzagot, amelyet egyszer is elég lett volna.

„Ha az első pillanatban, még tavaly azt mondják, hogy törlik az Eb-t és nem halasztják, azt a fiatalok könnyebben feldolgozták volna – kommentálja a döntést Kovács Zoltán, a hazai szövetség utánpótlás-referense. – A gyerekek kétszer lettek hitegetve, a 2004-es születésűek tavaly és az idén is készültek a kontinensviadalra. Mi is úgy készültünk, hogy meg lesz tartva. Enyhítésképpen igyekszünk alternatív megoldásokat kidolgozni. A korosztálynak az augusztusi, budapesti bronzminősítésű IAAF-versenyen próbálunk beépíteni versenyszámokat, és a csehországi U18-as válogatott viadalt szeretnénk pár nappal meghosszabbítani, hogy a fiataloknak kicsit olyan érzésük legyen, mintha világversenyen lennének. Bízom benne, hogy a többi idei korosztályos világeseményt megrendezik.”

A tervek szerint az U23-asok Eb-jét július elején a norvégiai Bergenben, az U20-asok Eb-jét egy héttel később az észtországi Tallinnban, míg az U20-asok világbajnokságát augusztusban a kenyai Nairobiban rendezik. Arról nincs hír, jelenleg bármelyik lebonyolítása is nagy veszélyben lenne a három közül, mindenesetre beszédes, hogy az U18-as Eb az időrendi sorrendben a negyedik lett volna, tehát most a legkésőbbre tervezett viadalt törölték.

Ha pedig lesznek világesemények, azokon a szándékai szerint ott lesz a magyar csapat. Ezt is ki kell emelni, hiszen például a vívók a hazai szövetség elnökségének döntése értelmében nem utaztak el a napokban kezdődő kairói korosztályos világbajnokságra.

„Egyrészt mi azt látjuk, hogy a gyerekeket már nem lehet tovább hitegetni – folytatja a szakember. – Ha van esemény, el kell vinni a fiatalokat, mert az ellenkezőjét lelkileg is megsínylik, vagy megunják az egészet, és otthagyják a sportágat. Ezt nem engedhetjük meg. Másrészt, hogy ezek nyári, így szabadtéri események. Ebből a szempontból biztonságosabb helyzetben vagyunk, mint a csarnokban űzött sportágak képviselői.”

A tervek szerint a következő U18-as Európa-bajnokságnak az izraeli Jeruzsálem ad otthon 2022 júliusának elején.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
2 perce

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
20 perce

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
35 perce

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
41 perce

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
50 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
57 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
1 órája

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik