Triatlon: az ifi Eb-ezüstérmes Horváth Karol utolsó juniorévére készül

2021.03.26. 16:05
Címkék
A Kanári-szigeteken, majd Horvátországban edzőtáborozott, és jelenleg az utolsó juniorévére készül a Budaörsi Triatlon Klub 19 éves sportolója, Horváth Karol, akit az idei céljai mellett az érettségiről is kérdeztünk.

A télen úgy döntöttek, kicsit „szüneteltetik” a telet, és a Kanári-szigetekre mennek edzőtáborozni a budaörsi triatlonosok, köztük a korábbi ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes, 19 éves Horváth Karol. A fiatalok azóta már Horvátországban is tréningeztek, jelenleg pedig idehaza készülnek az idei feladatokra.

„Az első edzőtábor különösen jólesett, hiszen az akkori itthoni hidegből, az ottani húsz fokba érkeztünk meg, és kitűnő körülmények között készülhettünk – kezdte az Utánpótlássportnak Horváth Karol. – Az egyetlen szépséghiba, hogy az idén érettségizem, és tanulni kell, így azért az edzőtábor sem az igazi, de hamarosan túl leszek rajta, és onnantól csak a felkészülésre kell koncentrálnom.”

Horváth Karol az idén már nemzetközi versenyeken is indulna Forrás: Magyar Triatlon Szövetség
Horváth Karol az idén már nemzetközi versenyeken is indulna Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

Horváth Karol az idén már nemzetközi versenyeken is indulna  •  Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

A korosztályos válogatott sportoló elmondta, az elmúlt időszakban időnként sérülés hátráltatta és az uszoda is zárva tartott egy darabig, de összességében jó úton halad a felkészülése.

Tavaly az utánpótláskorú triatlonosoknak a járvány miatt az összes nemzetközi esemény elmaradt, ám érdekes módon Horváth ezt különösebben nem bánta.

„Fura év volt, nem kellett olyan sokat utazni, a hazai versenyek viszont erősebbek voltak így, azok kárpótoltak a veszteségekért. Jó volt egy kicsit magyarokkal együtt kipróbálni magamat, ez egy úgymond normál évben nem adatik meg, mert mindenki máshol szerepel éppen.”

Az idén viszont az utolsó juniorévében már visszatérne az utazásokhoz, mert fontos feladatok várnak rá.

„Az érettségi után lesz az első válogatóverseny, már akkor beindul a szezon. Először is szeretnék kijutni a nyári, kitzbüheli junior Európa-bajnokságra, ahonnan pedig szeretnék kvalifikálnia jövő évi világbajnokságra. A vébét Bermudán tartják, már csak a helyszín miatt is nagy élményt jelentene, ha részt vehetnék a versenyen.”

További korosztályos hírekTRIATLONBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Értékelje a Ferencváros játékosainak Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
14 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával vezet a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
21 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
24 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
26 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
30 perce

Sima kaposvári győzelem a Hartberg elleni röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
41 perce

Nagyon biztos győzelemmel kezdte az újjáalakult magyar férfi kéziválogatott az Eb-selejtezőket

Kézilabda
1 órája