Futsal: döntetlennel debütált az U17-es válogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.11. 12:11
Címkék
Végig uralta a játékot Szlovákia ellen a magyar korosztályos futsalválogatott, amely először szerepelt nemzetközi mérkőzésen. Frank Tamás együttese noha csak döntetlennel mutatkozott be a nagyközönségnek, a szövetségi edző elégedetten értékelt a lefújást követően.

Teltház előtt, remek hangulatú mérkőzésen mutatkozott be a Frank Tamás vezette futsalválogatott. Az U17-es csapat a kezdéstől szinte végig uralta a mérkőzést Szlovákia ellen, több támadást is vezetett, a helyzeteket azonban nem sikerült gólra váltania. Frank Tamás vezette futsalválogatott. Az U17-es csapat a kezdéstől szinte végig uralta a mérkőzést Szlovákia ellen, több támadást is vezetett, a helyzeteket azonban nem sikerült gólra váltania.

Frank Tamás együttese döntetlennel debütált Forrás: MLSZ
Frank Tamás együttese döntetlennel debütált Forrás: MLSZ

Frank Tamás együttese döntetlennel debütált  •  Forrás: MLSZ

Az utolsó percben még az öt a négy elleni játékkal is próbálkozotta győzelem érdekében, de ekkor sem tudtunk betalálni, így 0–0-s döntetlennel ért véget a mérkőzés a csömöri sportcsarnokban.

„Egyszerre félig tele és üres is a pohár, hiszen jó mérkőzést játszottunk, de sajnálom, hogy nem tudott győzelemmel debütálni a csapat. Pozitívum, hogy nemzetközi mérkőzésen dominálni tudtunk, a helyzetkihasználáson viszont még javítanunk kell. Ha egy gólt sikerült volna lőnünk, attól még jobban beindult volna a szekér. Nagyon köszönjük a közönségnek a mai támogatást – nyilatkozta Frank Tamás szövetségi edző a lefújást követően az mlsz.hu-nak – Minden játékos odatette magát, jó közösség formálódik itt. Azt gondolom, sikeres volt a válogatási folyamat, és ahogy még jobban összekovácsolódnak a játékosok, és megszokják a nemzetközi szintet, még jobb játékot fogunk mutatni."

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik