Tenisz: Nagy Adrienn átlépett a felnőttkorba

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.13. 12:36
Címkék
Az Australian Open-győzelem mindent visz, de a New York-i elődöntővel sem lehet elégedetlen az elmúlt évben párosban remeklő Nagy Adrienn. A 18 esztendős teniszezővel a juniorévek lezárásáról, a Grand Slam-tornák varázsáról és az első év céljairól beszélgettünk.

Szép, eredményes juniorkarriert zárt le a nemrégiben véget ért US Openen Nagy Adrienn. A 18 éves teniszező egyesben egy bravúr után a második fordulóban búcsúzott, párosban pedig a japán Kavagucsi Nacumival – akivel januárban az Australian Openen diadalmaskodott – egészen az elődöntőig menetelt.Nagy Adrienn. A 18 éves teniszező egyesben egy bravúr után a második fordulóban búcsúzott, párosban pedig a japán Kavagucsi Nacumival – akivel januárban az Australian Openen diadalmaskodott – egészen az elődöntőig menetelt.

Nagy Adrienn nagy sikereket ért a juniorévekben, de most már csak a felnőttversenyekre koncentrál Forrás: huntennis.hu
Nagy Adrienn nagy sikereket ért a juniorévekben, de most már csak a felnőttversenyekre koncentrál Forrás: huntennis.hu

Nagy Adrienn nagy sikereket ért a juniorévekben, de most már csak a felnőttversenyekre koncentrál  •  Forrás: huntennis.hu

„Az egyesben nagyon örültem, hogy az első körben nagy csatában legyőztem a kiemelt orosz lányt, utána viszont nem játszottam jól, ezért csalódott voltam. A páros aztán megint kárpótolt, jól játszottunk, az elődöntő nagyon szoros csata volt, talán egy kis szerencse hiányzott… De azért nem rossz ilyen eredménnyel búcsúzni a juniorévektől.”

Az elmúlt hónapokban a US Openen kívül is többször örülhetett sikernek a párosviadalokon. A párizsi elődöntő mellett az év elején megnyerte az Australian Opent, múlt év decemberében pedig a szintén rangos floridai versenyen, az Orange Bowlon is győzött.

„Nem is kérdés, az Australian Open-siker az mindent visz, hiszen mégiscsak egy Grand Slam-tornát nyertünk meg akkor. Arról nem is beszélve, hogy testközelből láthattuk a legnagyobb sztárokat, s kiderült: ugyanolyan emberek, mint mi. Akad néhány egyesverseny is, amire büszke vagyok, ahogyan arra is, hogy az első húszban is szerepeltem a világranglistán (jelenleg a 25. helyen áll – a szerk.). Azt gondolom, a reális célkitűzéseket sikerült teljesítenem.”

Nagy mind a négy Grand Slam-helyszínt végigjárta az idén, s nem titkolt célja, hogy ez a jövőben a felnőttek között is összejöjjön neki. Persze, addig még nagyon hosszú út vezet.

„Fizikailag biztosan sokat kell javulnom, és a bár a szervámon az utóbbi időben rengeteget dolgoztunk, még azon is van mit csiszolnom. Nehéz lesz az átlépés a felnőttek közé, de előnyt jelenthet, hogy immár csak ezekre a tornákra kell koncentrálnom. Évközben többször előfordult, hogy a junioresemények után már nem maradt energiám rájuk.”

Vagyis elkezdi pályafutása nagybetűs részét a junior Grand Slam-bajnok teniszező, aki már azt is tudja, az első éve után mivel lenne elégedett.

„Szerintem, ha minden úgy sikerül, ahogyan azt elterveztem, és a játékom is abban az ütemben javul, akkor megcélozhatom az első ötszázat a világranglistán, az első lépés ez lehet.”

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
2 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
3 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
3 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik