Női kézilabda: Schatzl Natalie-nak kellett a tanulóév

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2019.09.18. 11:26
Címkék
Három forduló alatt kétszer is beválasztották az NB I álomcsapatába az Érd 19 éves balszélsőjét, Schatzl Natalie-t. A villámgyors juniorválogatott kézilabdázó úgy érzi, idén már többet tud segíteni csapatának, miközben legnagyobb álma, hogy egyszer testvérével, a már felnőttválogatott Nadine-nal szerepeljen egy csapatban.

Lassan ideje hozzászokni, hogy két Schatzl-lány lövi a gólokat a bal szélről hétről hétre a kézilabda NB I-ben. Mégpedig azért, mert a Bajnokok Ligája-résztvevő FTC-ben játszó és a felnőttválogatottban alapembernek számító Nadine mellett immár a 19 éves Natalie is kezd befutni a világ legerősebb bajnokságában.Schatzl-lány lövi a gólokat a bal szélről hétről hétre a kézilabda NB I-ben. Mégpedig azért, mert a Bajnokok Ligája-résztvevő FTC-ben játszó és a felnőttválogatottban alapembernek számító Nadine mellett immár a 19 éves Natalie is kezd befutni a világ legerősebb bajnokságában.

Schatzl Natalie az első három fordulóban kitűnően használta ki a lehetőségeit, s erre készül a folytatásban is Forrás: MKSZ
Schatzl Natalie az első három fordulóban kitűnően használta ki a lehetőségeit, s erre készül a folytatásban is Forrás: MKSZ

Schatzl Natalie az első három fordulóban kitűnően használta ki a lehetőségeit, s erre készül a folytatásban is  •  Forrás: MKSZ

Olyannyira, hogy az első három meccsen tizenhárom gólig jutó érdi játékost – bár még nagyon az évad elején járunk – kétszer is beválasztották a hét álomcsapatába.

„Amióta ez megtörtént, folyamatosan vigyorgok, óriási dolognak és hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy bekerültem a legjobbak közé, ráadásul kétszer. Jó, hogy így sikerült elkezdeni ezt az évet, ami persze elsősorban a csapat érdeme: mert akármi is történik, azt együtt érjük el.”

Schatzl tavaly nyáron igazolt a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról az NB I élmezőnyébe tartozó Érdhez. Első évében kevesebb lehetőséghez jutott, a mostani szezontól azonban érzékelhetően nagyobb szerepet szánnak neki a bajnoki negyedik helyezett alakulatban.

„Azt gondolom, kellett nekem az első tanulóév, bele kellett jönni abba az egészbe, amit az élvonal jelent – a játék színvonala, az éles mérkőzések, a légkör. Örülök, hogy idén már én is többet tudok segíteni a csapatnak, de senkinek sincs bérelt helye, ugyanúgy meg kell küzdenem érte, mint eddig.”

Az érdiek mérlege az első három fordulóban két győzelem és egy vereség, az első meccsen az előző szezon ezüstérmesétől, az FTC-től kaptak ki. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy emiatt letennének nagy céljaikról.

Schatzl Natalie szerint nagybetűs csapatot alkottak, ezért került az ő nyakukba az aranyérem Forrás: MKSZ
Schatzl Natalie szerint nagybetűs csapatot alkottak, ezért került az ő nyakukba az aranyérem Forrás: MKSZ

Schatzl Natalie az Eb-győztes juniorválogatottnak is nagy erőssége volt  •  Forrás: MKSZ

„A nyáron szerintem csak tovább erősödött a bajnokság, úgy tűnik, a Siófok rástartolt a második helyre, és a középmezőny is sokkal sűrűbbnek látszik. Úgyhogy könnyű mérkőzéseink biztosan nem lesznek, s az elvárható győzelmek mellett bravúrokat is szeretnénk, hogy a végén felérhessünk a dobogóra.”

A 19 éves játékos a korosztályos válogatottban alapembernek számít: a nyáron Győrben junior Európa-bajnokságot nyert, korábban az EYOF-on is aranyérmes lett, és még az ifjúsági korosztályból vb-második és Eb-harmadik hellyel büszkélkedhet. A hihetetlenül sikeres utánpótlásévek után persze idővel már a nagyválogatott is szóba kerülhet.

„Nagyon pozitív, hogy a juniorcsapattal ilyen szép nyarat tudtunk zárni, és sokan itt az NB I-ben is egyre fontosabb szerepeket kapunk, ami komoly előnyt jelenthet az ellenfelekkel szemben akár a következő világbajnokságon is. A legnagyobb célom viszont, mint szerintem mindenkinek: a felnőttválogatott – különösen, ha testvéremmel játszhatnék egy csapatban. Azzal az egyik legszebb álmom teljesülne.”

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
14 perce

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
27 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: a negyeddöntőben búcsúzott a férfiválogatott

Kosárlabda
34 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – ahol nem a futball fő sport

Foci vb 2026
40 perce

Forray Gábor: Mi nem ígérgetünk felelőtlenül

Kosárlabda
42 perce

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
49 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
1 órája

Kajak-kenu Eb: két ezüst és egy bronz az olimpiai páros számokban

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik